Ezt olvasta már?


Eddig 80-an fagytak meg, pedig a nagy hideg még csak most jön

Magyarországon ősztől december végéig csaknem kétszer annyian fagytak meg, mint a múlt tél azonos időszakában – tudatta a Magyar Szociális Fórum a fagyhalálról csütörtökön kiadott legfrissebb jelentésében. - Pécsi Napilap -

Míg 2015. december végéig 45-en vesztették életüket fagyhalál következtében, 2016. december végéig nyolcvanan fagytak meg.

Pedig a leghidegebb napok még csak most jönnek – jegyezte meg a Szociális Fórum az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalállal kapcsolatban.

Az emberjogi szervezet szerint az áldozatok közül a legfiatalabb 35 éves volt, a legidősebb pedig 89. Az elhunytak túlnyomó többsége férfi volt.

Feltűnően megnőtt a saját fűtetlen otthonukban kihűltek, valamint a kórházba kerülésük után elhunytak száma. Fűtetlen lakásukban hatszor annyian fagytak meg, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt. Ugrásszerűen nőtt azoknak a száma is, akik kórházba szállításuk közben, vagy odaérkezésük után vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az MSZF tudomása szerint a hipotermiával kórházba szállított személyek közül minden második meghalt.

A szabad ég alatt összesen húszan fagytak meg, lakásukban huszonheten, kórházban pedig harminchárom végzetesen kihűlt ember lelte halálát.

 

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gmail-es vagy? A legsúlyosabb figyelmeztetés jött, durva ami történik a világon

Fontos figyelmeztetés érkezett a Gmail-esek számára.

Talpasok és talpatlanok – Lehet-e woke egy betűtípus?

A Trump-kormány eltörli a woke Calibrit, és visszaállítja a Times dicsőségét.

Nem küldünk francia katonákat a háborúba

A befektetőknek főként uniós tagsága miatt érdekes Magyarország · Exkluzív interjú Jonathan Lacôte ărancia nagykövettel!

Fotókon mutatjuk Goldie Hawn és Kurt Russell fiát: a 39 éves Wyatt szülei nyomdokaiba lépett

Goldie Hawn és Kurt Russell fia elképesztően hasonlít népszerű szüleire.

Rémálom az iskolában: lelocsolta benzinnel nyolcadikos osztálytársa nyakát és meggyújtotta

Megdöbbentő módon rendezte a vitát egy nyolcadikos kislány az osztálytársával az oroszországi Krasznojarszk városban. A diáklány egy...

Penetráns botrány robbant ki Melania kapcsán – Trump feleségének a filmje a botrányerdőben

Feszült helyzet alakult ki az Amazon és egy oregoni független mozi között, miután a Lake Theater & Cafe provokatív kampánnyal...

Azonnal le kell cserélni a serpenyőt, ha már karcos a belső része?

Serpenyőt általában még azok is használnak, akik ritkábban főzőcskéznek a konyhában.

48 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak, a bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg

A Fővárosi Törvényszék az Európai Unió Bíróságának iránymutatása alapján döntött az adósok javára, akik közben mindenüket...

Azonnal dobd ki az ételt, ha ezt látod rajta

Sokan nem tudják, hogy mi a teendő, ha így néz ki az étel. Mutatjuk, milyen esetben kell kidobni.

Tóth Alex máris őrületet keltett, odáig vannak érte a szurkolók

Tóth Alex rengeteg rajongót szerzett magának Angliában.

Ránija királyné jóval fiatalabbnak néz ki 55-nél: ennek köszönheti valójában

Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon...

0

Sport

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

0