Egy győzelem, egy vereség a pécsiek mérlege
Az élcsapatok közül a címvédő Ferencváros, az OSC és a Vasas is magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa második fordulójában.
A sorozat múlt heti első körében megszerzett pontjaikat magukkal hozták a csapatok, amelyek a mostani hétvégén újabb négy négyes csoportban - kék, fehér, piros és zöld - küzdenek. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került.
A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történik: az I-es csoportban a "színes" csoportok 1-2. helyezettjei, míg a II-esben a 3-4. helyezettek szerepelnek majd. Ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.
A negyedik forduló augusztus közepén az egész torna utolsó szakasza lesz, ebben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.
A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.
BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló:
Piros csoport (Margitsziget):
FTC-Telekom Waterpolo - UVSE 14-8 (5-1, 5-0, 1-3, 3-4)
Budapesti Honvéd SE-Debrecen 23-6 (8-1, 5-0, 6-1, 4-4)
korábban:
UVSE-Debrecen 9-5 (2-2, 2-1, 2-1, 3-1)
FTC-Telekom Waterpolo - Budapesti Honvéd SE 13-8 (2-2, 4-1, 3-2, 4-3)
Kék csoport (Tatabánya):
OSC - BVSC-Zugló 10-7 (3-2, 2-0, 4-3, 1-2)
PVSK-Mecsek Fűszért - Tatabánya 14-8 (3-1, 3-2, 4-4, 4-1)
OSC - PVSK-Mecsek Fűszért 16-6 (4-2, 7-2, 3-1, 2-1)
BVSC-Zugló - Tatabánya 21-6 (8-2, 7-1, 3-1, 3-2)
Zöld csoport (Szeged):
A-Híd VasasPlaket - PannErgy-Miskolci VLC 24-9 (5-2, 5-3, 8-2, 6-2)
Szeged-Kaposvári VK 14-10 (4-4, 4-1, 1-3, 5-2)
korábban:
Fehér csoport (Szentes):
Szolnoki Dózsa-KSI SE 14-4 (4-2, 3-0, 3-1, 4-1)
Eger - Metalcom-Szentes 8-6 (1-1, 2-1, 3-3, 2-1)
A csoport végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 9 pont, 2. Eger 6, 3. Metalcom-Szentes 3, 4. KSI SE 0
A másik három csoportban vasárnap ér véget a hét végi forduló.
hírek innen, onnan
Németországban is letarolják a piacot a kínai autók
Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.
Még egy Tóth a pályán
66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...
Még egy magyar újonc a pályán
62. perc: A 22 éves Jurek személyében újabb újoncot avat a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitány. Redzic hagyta el a pályát.
Oroszország hónapokon belül lesújthat a NATO keleti szárnyán
Drámai időhorizont-csökkenés a koppenhágai Kastelletben A Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat nyilvánosságra hozta a legfrissebb...
Januárban ajánlatot tehet a Barcelona középpályásáért a Bayern München.
A hírek szerint a katalánok is készek lennének őt elengedni!
Ápolás, csere
60. perc: Schäfer fejét kell ismét ápolni, így átmenetileg tíz emberrel a magyarok. Az ukránok közben kettőt is cseréltek, Bondar és...
Egy magyar kapáslövés
55. perc: Schäfer ívelte be a labdát az ukránok tizenhatosán belülre, Bolla visszafejelte Tóthhoz, aki kapásból próbálkozott. A...
Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány
Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.
Így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője, ma volt az utolsó napja – videó
Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A...
„Sikerült kihoznom magamból a vadmacskát” – Lola új oldalát mutatta meg a Sztárban Sztárban
Lola a gyermeke születése után egy időre visszavonult, összesen több mint egy évig nem koncertezett. Júliusban az Efott születésnapi...
Ilyen még nem volt: különleges koncertre készül Zséda
Zséda már javában készül egy különleges fellépésre, amelynek során a ritkán játszott dalait is előszedi. Az énekesnő a követőihez...
Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban
Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-
Bulvár
Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták
Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves
A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán
Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


