Ezt olvasta már?


Egy hét múlva kezdődik a tanítás

Már csak egy hétig pihenhetnek a diákok, jövő szerdán becsengetnek, megkezdődik a 2010/2011-es tanév.

Az iskolakezdés idén is jelentős terhet jelent a családoknak, egy felmérés szerint a szülők negyven százaléka 15 ezer és 30 ezer forint közötti költséggel számol. Az országos közoktatási tanévnyitót augusztus 28-án, szombaton Hódmezővásárhelyen tartják.

Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ül az iskolapadba, az óvodásokkal együtt az ősztől 1.661.870-an járnak közoktatási intézményekbe; a felnőttoktatásban további 71-75 ezer felnőtt vesz részt. Általános iskolában a tavalyi 773.706-tal szemben az idén 760.110, szakiskolában a 128.674 helyett 126.260, speciális szakiskolában a 9968-cal szemben 9780, gimnáziumban a 201.208 helyett 197.540, szakközépiskolában a 242.004-gyel szemben 237.460 diák tanul majd. Általános iskolában az idén 97 ezer, szakiskolában 33.600, speciális szakiskolában 2900, gimnáziumban 40.600, szakközépiskolában pedig 45.500 első évfolyamos kezdi meg tanulmányait. A tanévkezdés az idén is jelentős költségekkel jár.

Az arukereso.hu internetes ár-összehasonlító portál felmérése szerint a magyarok 79 százaléka már augusztusban bevásárol az iskolakezdésre, míg 21 százalékuk csak az utolsó pillanatban, szeptemberben teszi ezt meg. A válaszadók 40 százaléka 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget tervez költeni az iskolakezdésre, 22 százalékuk 5-15 ezer forint között, 19 százalékuk pedig 30 ezer és 50 ezer forint között. A válaszadók alig több mint tizede szán 50 ezer forintnál többet az iskolakezdésre.

Az átlagos tankönyvcsomag ára az első évfolyamon hatezer, a második évfolyamon csaknem nyolcezer, a harmadikon nyolcezer, a negyediken pedig tízezer forint. Az ötödik-hatodik évfolyamon a tankönyvcsomagok ára szintén tízezer, a hetedik és a nyolcadik évfolyamon 13 ezer forint körül alakulhat. Az iskolák az oktatási programjukhoz választják ki a tankönyveket, más-más tantárgyhoz több kiadó választékából is összeállíthatják a tankönyvcsomagot. Utánnyomás esetén az előző tanévben már forgalmazott tankönyvek ára maximum 5,3 százalékkal emelkedhetett. A legolcsóbb tankönyv az 1-2. évfolyam szövegértés-szövegalkotás feladatgyűjteménye, ez 106 forintba kerül, a legdrágább a Hétszínvirág olvasókönyv egyik speciális változata az általános iskola 3. évfolyamán, 26 ezer forint. A tankönyvcsomagok kiválasztásakor az ár mellett tekintettel kell lenni a könyvek súlyára is, az 1-4. évfolyamokon a tanítási napokon használt könyvek lehetnek nehezebbek három kilónál.

Ingyenesen kaphat tankönyvet a hatályos jogszabály szerint minden tartósan beteg, fogyatékkal élő, vagy halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarokkal küzdő tanuló. Szintén ingyen jár a tankönyv, ha a diák három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap. A tankönyvek ingyenességét a kormány 2010-ben várhatóan 5 milliárd 183 millió forinttal támogatja, az utóbbi három évhez hasonló összeggel. Az ingyenes tankönyvellátás egyik módja az iskolákban korábban felhalmozódott tankönyvek kölcsönzése.

Az iskolák által kért tanszerek beszerzése is jelentős költséget jelent a szülőknek.

Az iskolakezdési támogatás adómentessége január 1-jétől megszűnt, a munkáltatók kedvezményes adózás mellett, természetbeni és egyéb béren kívüli juttatásként adhatják a munkavállalóknak. A jogszabály szerint évi 22.050 forintot kaphatnak ezen a címen a szülők. Iskolakezdési támogatás a tanévkezdést megelőző és követő 60 napban, vagyis idén július 1. és október 31. között vehető igénybe tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlásakor. A kialakult gyakorlat taneszköznek tekint minden, a tanuláshoz általában szükséges eszközt, megítéléstől függően pedig ide sorolható az íróasztal és a tanuló széke is.

Több jogszabályi változás is életbe lép az új tanévben: a nevelőtestület szülői beleegyezés nélkül ismét évfolyamismétlésre utasíthatja a diákokat, s a módosított közoktatási törvény rögzíti a szöveges értékelés feltételeit is. Az új szabályok értelmében kötelezően csak az 1-4. évfolyamon folyik nem szakrendszerű, azaz nem feltétlenül tantárgyankénti oktatás. Az 5-6. évfolyamon nem szakrendszerű oktatást maximum a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások 50 százalékában, az iskola döntése alapján tarthatnak. Módosulásnak számít továbbá, hogy a jövőben a kormány határozza meg, a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely érettségi tárgyból vagy tárgyakból kell emelt szintű vizsgát tenni.

A 2010/2011-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szerint a szeptember 1-jén kezdődő és június 15-ig tartó tanév 183 tanítási napból áll. Az őszi szünet október 30-tól november 7-ig, a téli szünet december 22-től január 2-ig, a tavaszi szünet április 21-től 26-ig, míg a jövő nyári szünet június 16-tól augusztus 31-ig tart. Az első félév szorgalmi időszakának vége január 14-én lesz, ezen a napon zárják le a tanulók első félévi jegyeit, a bizonyítványokat pedig legkésőbb január 21-én osztják ki. Az utolsó évfolyamon tanuló középiskolások utolsó tanítási napja április 29-én lesz.

Az írásbeli érettségi vizsgákat május 2. és 23. között rendezik, június 2. és 8. között az emelt szintű, június 14. és 28. között pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új modellneveket védetett le a Ferrari

Persze semmi sem garantálja, hogy tényleg megszületnek a modellek, amiknek a nevét most levédették az olasz szabadalmi irodánál, ugyanakkor...

Oktatási miniszter: digitális tananyagokkal és kiadványokkal bővülhet a tankönyvkínálat

A teljesen szabad tankönyvválasztásig még hosszú az út.

Kijött Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata

A volt miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott tavalyhoz képest, a feleségével közös bankszámlán félretett pénzösszeg viszont...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő politikai reklámok betiltásáról tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés keddi ülésén két jelentős témát tárgyalnak: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a gyűlöletkeltésre...

Ezért vannak zöld műanyag lapok a szalagkorláton: nem dísznek rakták oda

A sztrádák belső szalagkorlátjain sorakozó zöld műanyag lapok nem véletlenül kerülnek felszerelésre, passzív módon, de fontos...

Így veszik el a robotok a közlekedési rendőrök és mások munkáját Kínában

Világszerte fejlesztenek humanoid robotokat alapkutatás-szerűen, csak úgy, de a Chery olyan eszközként próbálja megtervezni és legyártani...

Valami eltűnt Magyar Péter vagyonnyilatkozatából, ami a januáriban még benne volt

Az Országgyűlés honlapján olvashatók a képviselők és Magyar Péter miniszterelnök vagyonnyilatkozata.

Antiszociálisnak bélyegeznek meg miatta, pedig a magas intelligencia jele lehet ez a szokás

Minden bulin van egy olyan ember, aki feltűnően korán távozik, de a társasági körünkben is biztosan akad olyan, aki folyton csak...

Szívbemarkoló vallomás Molnár György Elefánt állapotáról: elárulta, mennyi ideje lehet hátra

Hónapokon át egy emberként aggódtak a rajongók az Omega gitárosáért, és a zenész gyógyulásába vetett hitük végül meghozta a várva...

Tűz ütött ki a stúdióban, mégsem állították le a közvetítést

Az ingével takarta el az orrát a füst miatt, de fontosnak tartotta, hogy értesítsen a fenyegetettségről.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0