Egyértelműen „kutyások” a magyar társkeresők
Minden negyedik emberrel előfordult már, hogy szex közben megzavarta a saját vagy a párja háziállata. - Pécsi Napilap -
A társkeresők 83%-a szerint, akinek van háziállata, sosem magányos, és a közös állattartás jó hatással van a párkapcsolatokra. Minden negyedik ember szerint viszont háziállat mellett kevesebb idő jut a kapcsolatra, derült ki a Csajok és Pasik legfrissebb felméréséből*. A másik állattartási szokásai miatt a tárkeresők csupán 3%-a szakított már, ellenben minden negyedik válaszadóval előfordult legalább egyszer, hogy szex közben megzavarta a saját vagy a párja háziállata. A legtöbb ember inkább kutyásnak vallja magát, és ebben a kérdésben nincs eltérés a nemek közt. A pókokkal és kígyókkal viszont jobb vigyázni: a csajok fele és a pasik harmada nem tudna olyannal járni, aki hüllőt vagy extrém állatot tart.
Nálatok laknak-e állatok?
Úgy tűnik, a magyar társkeresők kifejezetten szeretik az állatokat. A Csajok és Pasik által végzett felmérésben résztvevők harmada szeretné, ha lenne otthon kisállata, 62%-a pedig jelenleg is tart valamilyen háziállatot. Utóbbi arány még magasabb, 70% a csajok körében. A társkeresők mindössze 8%-a nyilatkozott úgy, hogy nincs állata, és ha rajta múlik, soha nem is lesz.
A hazai csajok és pasik 83%-a szerint, akinek van háziállata, sosem magányos, és a közös állattartás kifejezetten jó hatással van a párkapcsolatokra, mivel erősíti a közös felelősségvállalást, és állandó programot nyújt. Viszont minden negyedik ember szerint háziállat mellett kevesebb idő jut a kapcsolatra, és ez akár konfliktushoz is vezethet. A felmérésben részt vevők 3%-a már szakított a másik háziállata miatt.
Kutyás vagy macskás?
Ebben a kérdésben teljes az összhang a csajok és a pasik között: több, mint minden második magyar társkereső egyértelműen kutyapárti, további egyharmad pedig egyaránt szereti a kutyákat és a macskákat. A magukat inkább cicásnak vallók aránya 8%, továbbá minden huszadik ember azt válaszolta, hogy egyik négylábú háziállatot sem szereti.
A Csajok és Pasik felmérésből az is kiderült, hogy minden negyedik emberrel előfordult már életében legalább egyszer, hogy szex közben megzavarta a saját vagy a párja háziállata.
Törpemalac jöhet?
A kutya-macska ellentét mellett a Csajok és Pasik arra is kíváncsi volt, hogy milyen egyéb állatot tartanának otthon a hazai társkeresők. A sort itt a halak vezetik, minden negyedik ember szívesen nézegetne otthon egy akváriumot. Lovat, madarat, hörcsögöt, egeret nyulat vagy tengerimalacot a válaszadók közel tíz százaléka venne otthonra, míg törpemalacot és sündisznót csupán 6%. Minden tizedik ember annyira rajong az állatokért, hogy saját bevallása szerint bármilyen kedvencet szívesen látna az otthonában.
A felmérés szerint a siklók, a kígyók, az egyéb hüllők vagy kétéltűek, a pókok és a rovarok egyértelműen nem örvendenek nagy népszerűségnek. Ilyen „házi kedvencet” csupán néhány százalék szeretne, és a csajok fele és a pasik harmada sem tudna olyannal járni, aki ilyen állatot tart.
Akár kutya, akár macska, hal vagy madár a kedvencünk, egy biztos: az állattartás kifejezetten jó pont, ha épp társat keresünk. Sőt, a csajok és pasik kétharmada azt sem tartja cikinek, ha valaki túlzottan ragaszkodik a házi kedvencéhez.
Forrás: Csajok és Pasik
* A felmérés 898 fő részvételével készült a Csajok és Pasik társkereső oldal felhasználói körében 2017 áprilisában.
hírek innen, onnan
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


