Elfogták az enesei bankrablót Győrben

Elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy győri kisboltot, és az enesei takarékszövetkezetből is megpróbált pénzt zsákmányolni - tájékoztatta a megyei főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t.

Kálmán Gabriella közlése szerint egy győri kisboltot rabolt ki szombat éjjel az 57 éves férfi, de amikor távozott volna a mintegy százezer forinttal, egy vásárló és a tulajdonos fia megállította, majd átadta a rendőrségnek.

A rokkantnyugdíjas férfi tetemes tartozásait rendezte volna a győri, valamint a két nappal korábban a közeli Enesén elkövetett rablásból. Ott fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött, de mivel nem kapott pénzt, távozott.

A férfi - aki néhány hónapja költözött Tatáról Enesére - mindkét ügyben részletes beismerő vallomást tett. Felfegyverkezve elkövetett rablás, míg az enesei takarékszövetkezet sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene a nyomozás, és kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezését.

 

mti










Ki nyeri meg az UEFA-bajnokok ligája döntőjét szombaton Münchenben?









0