Ezt olvasta már?


Első alkalommal rendeznek Dunamenti Halfesztivált Mohácson

Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.

A gasztrofesztivál célja, hogy bemutassa az összes Duna-menti halászlé-változatot, köztük természetesen a mohácsit - mondta el az MTI érdeklődésére Illés Richárd német nemzetiségi önkormányzati képviselő, az esemény egyik főszervezője, aki leszögezte: rendezvényük nem kíván konkurálni a Bajai Halfőző Fesztivállal.

Az eseményen egy időben kóstolható végig a teljes, "dunai módszerrel készült", a ma dunai halászlének nevezett, paprikás hallevet, hallevest jelentő szortiment - hívta fel a figyelmet.

Illés Richárd beszámolt róla, hogy legalább húsz halfőző mestert várnak rendezvényre a többi között Komáromból, Kalocsa környékéről, illetve a horvátországi Kopácsról, Kiskőszegről és a szerbiai Bezdánból, továbbá Apatinból is.

A fesztivál ideje alatt a közönség is elkészítheti és el is fogyaszthatja kedvenc halászlevét, így várják a baráti társaságokból álló főzőcsapatok jelentkezését.

Illés Richárd becslése szerint ez utóbbi programelem keretében mintegy kétezer ember fog főzni a Duna-parti városban, ahol rajtuk kívül még ötezer látogató részvételére is számítanak a szervezők.

A résztvevők a halfőző mesterek főztjéből kaphatnak kóstolót "a készlet erejéig"; a fesztivál ideje alatt pedig végig árusítanak majd mohácsi halászlevet - tette hozzá. A programelem védnöke Benke László többszörös világbajnok mesterszakács.

A közönség szórakoztatásáról - mások mellett - német nemzetiségi zenekarok és tánccsoportok, helyi együttesek, illetve Badár Sándor humorista és Vastag Csaba gondoskodik majd. A programokat hajnalig tartó utcabál zárja.

A kezdeményezés ötletére térve Illés Richárd felelevenítette: egyfelől Mohácson a halfőzésnek régre visszanyúló hagyományai vannak, másrészről kutatásaik szerint a Tolnától Apatinig terjedő Duna-szakaszon korábban a halászatot megélhetésszerűen űzők nagy része sváb származású volt.

További részletekről a dunamentihalfesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó

Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.

Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem

Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.

Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók

Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...

„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól

Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...

Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát

Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...

7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen

Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?

Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet

A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0