Ezt olvasta már?


Erdő Péter: a feltámadt Krisztus távlatot ad kiszolgáltatottnak tűnő életünknek

Az emberi élet kiszolgáltatottságáról, a világot uraló önzésről és gyűlöletről beszélt húsvét vigíliáján Erdő Péter, hangsúlyozva, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek.


hirdetés

MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

 

A koronavírus-járvány miatt a Szent István-bazilikában hívek részvétele nélkül megtartott szentmisén a bíboros arról beszélt: ha egy világjárvány „döbbent is rá minket, hogy milyen kiszolgáltatott az emberi élet ebben a világban és mennyire nem csupán a mi igyekezetünkön múlik a sorsunk, mindez nem a kétségbeesés forrása”.

 

Ha sokszor mindent elborítani látszik is az önzés, a bizalmatlanság, ha gyakran gyűlölet osztja is meg az embereket, ha az anyagiak hajszolására hangolt világ drámának éli is meg az anyagi jólét csökkenését, „nekünk a feltámadt Krisztus más távlatot mutat”.

 

„Nem értelmetlen sodródás az egyéni élettörténetünk, nem céltalan vergődés a világtörténelem, hanem a minket örök életre hívó isteni szeretet nagy terve valósul meg benne” – fogalmazott Erdő Péter.

 

A bíboros szólt arról is: húsvét igazságát és örömét minden helyzetben „tudnunk kell továbbadni” a „minket körülvevő világnak”.







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Ukrajna: már 80 ezer orosz katona vonult fel a határra, Putyin nem reagál a megkeresésekre

Az ukrán kormány szerint már körülbelül 80 ezer orosz katona vonult fel az orosz-ukrán határon és a Krímben, közben pedig Vlagyimir...

Két évet is kaphat a maszkviselés miatt balhézó győri vevő

A 48 éves nő nem volt hajlandó maszkot viselni a boltban.

Nem gondolná, mitől lehet gyenge a wifije

Főleg a világjárvány idején vált kiemelt fontosságúvá a megbízható otthoni wifi, hiszen a lakás sokak számára vált munkahellyé és...

Visszavonul az utóbbi évek egyik legjobb NFL-elkapója, Julian Edelman

A New England Patriots kiválósága 34 évesen döntött úgy, hogy felhagy a profi sporttal, és búcsút int NFL-pályafutásának.

Meglovasították a világ legnagyobb nyulát, aki nemcsak rémisztően hatalmas, de nagyon öreg is

A Darius nevű, gigantikus német óriásnyúl a hétvégén tűnt el, tulajdonosa 1000 fontos jutalmat kínál annak, aki visszaviszi.

Egy nap alatt meghalt 272 ember a hivatalos adatok szerint, hárommillióhoz közelít az oltások száma

10 818 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1209-en vannak lélegeztetőgépen.

A Fülöp-hívő törzs azt várja, hogy a herceg szelleme a királyi család egyik tagjában tér majd vissza

A Tanna szigetén élők hite szerint Erzsébet királynő néhai férje egy őszi hegyi lélek sápadt bőrű fia volt.

Közel 1000 milliárd forint uniós pénzt költhetünk a járvány után az egészségügy reformjára

Fejlesztik a háziorvosi ellátást és a szakrendelőket, a komolyabb ellátásokhoz csak a megyei intézményekben és a fővárosi...

Szoftverfrissítés 280 millió km-ről: tovább csúszik a történelmi marsrepülés

Bolygóközi tech support kell, hogy történelmet írhasson az Ingenuity.

Macaulay Culkin apa lett

A Reszkessetek, betörők! egykori gyerekszínészének megszületett az első gyereke.

Megharapta a sofőrt egy éhes strucc ? videó

A turista egy amerikai szafariparkban engedte le a kocsi ablakát.

7 illemtani baki a munkahelyen, amit senkinek sem szabad elkövetni

Ha van egy kis szerencséd, a légkör inkább baráti és családias, de ez még nem jelenti azt, hogy megfeledkezhetsz a jó modorról.

Sport

Megműtötték Kalmár Zsoltot, rossz híreket kapott

Újabb műtét vár majd az Európa-bajnokságról lemaradó válogatott focistára.

A felismerhetetlenségig összeverték a szexi női sportolót

Ebaine B. arcát csak az erős idegzetűek nézzék meg.

?Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni? ? Tisztára akarja mosni a nevét a ho...

Berlin ? Továbbra is Németországban képzeli el jövőjét Petry Zsolt (54), erről hétfőn beszélt a Blikknek a szakember, akit múlt kedden menesztett a német fociélvonalban szereplő Hertha.

Csányi elmondta a véleményét a Petry-botrányról

Megszólalt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is az utóbbi napokban nagy vihart kavart Petry Zsolt ügyéről, amelyben Gulácsi Péter véleménye is szóba került.

Brutális fizetést kaphat Haaland, legalábbis ha összejön ügynöke terve

Az, hogy a legtehetősebb klubok versenyeznek a csatárért, felvitte a játékos igényeit is.

Petry Zsolt Frankfurter Allgemeine Zeitung-interjújára reagál a Magyar Nemzet

A Hertha BSC-től kirúgott kapusedző szavaira reagált a lap.

Hivatalossá vált, hova küldi Michelisz Norbit a Hyundai Motorsport

A 2019-es Túraautó Világkupa-győztes versenyző továbbra is a koreai márka gyári pilótája lesz, és izgalmas kihívások várnak rá idén.

Petry szerint kimaradt egy fontos mondat a kirúgásához vezető interjúból ? Ez volt az, a Magyar Nemzet is reag...

A Hertha BSC kapusedzőjét a múlt héten rúgta ki a berlini csapat, miután a Magyar Nemzetben megjelent interjúban homofób és rasszista kijelentéseket tett. Petry Zsolt most egy interjúban elmondta, szerinte a lap egyezte

Kezdhet csomagolni a Diósgyőr, várják az NB2-ben

Megnéztük az elmúlt évek alakulását, ilyen hátrányt szinte senki nem tudott ledolgozni.

Ronaldo együtt izzadt a gyönyörű feleségével - fotó

A Juventus világklasszisa a szabadidejében sem pihen.

Kések, pisztolyok a stadionban ? 30 éve játszották le minden idők legbotrányosabb BEK-negyeddöntőit

A Dynamo Dresden-Crvena Zvezda és az Olympique Marseille-AC Milan mérkőzés sem ért véget, az UEFA döntött a végeredményekről.

Megint megbukott a videóbíró - most a Premier League-ben hozott megdöbbentő ítéletet

A volt újpesti csatár hiába nem volt lesen, a videóbíró állítólag nem látta.

0

Bulvár

Heves esőzésre figyelmeztetnek ? mutatjuk hol, mennyi csapadék várható

Eső mellett havas esőre, hóra is számítani kell!

Covid-túlélő: "óriásit hibáztunk"

Hetekig küzdött életéért egy nő, aki egy családi születésnapi ünnepségen kapta el a koronavírus-fertőzést. Az összejövelen 10-en vettek részt, de azóta csak családi tragédiaként emlékeznek az eseményre - az

Mit tehet a munkáltató a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalók esetén?

Milyen következményekkel járhat a védettségi igazolvány léte vagy hiánya a munkaviszonyban? Megszüntethető-e a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállaló munkaviszonya? Kell-e bért fizetni az ilyen munka

Ebből a két gyümölcsből már biztosan nem lesz elég

Az elmúlt napokban tapasztalható fagyok letarolták az ültetvényeket szerte az országban, két gyümölcsfajta azonban különösen érintett volt. A károk mértékéről pontos adatok még nincsenek, de már látszik, hogy

?Megkaptam Szputnyik V vakcinát, az oltás után végigsírtam az utat? ? megrendítő őszinteséggel írt oltásnapló

A lap újságírója alig 20 éves fiatalember, mégis alig várta már, hogy ő is beállhasson a beoltottak táborába.

Döbbenetes dolgot találtak a Marson

A Perseverance földi természeti jelenségre emlékeztető képet örökített meg a vörös bolygó felszínén.

Szputnyik V-oltás: "Ez a második, ez keményebb!"

Van már védettségi igazolványom, bár védett még nem vagyok (teljesen), de közelítek hozzá. A műanyagkártya később talán értelmet nyer, de most csak a tajkártyára hasalva vastagítja a tárcám. Fontosabb, hogy me

Oltás: jöhet a fordulat

Az európai országok kihasználva a bővülő uniós vakcinaellást felpörgetik oltási kampányaikat, eközben nem enyhítenek a járványügyi korlátozásokon.

Bukja a szabad nyarat, akit AstraZenecával oltanak? Nem túl rózsásak a kilátások

Az AstraZenecáról nemrég az derült ki, hogy már az első dózis teljes védettséget ad 22 nap után, így ráér 12 hét után adni az "emlékeztető oltást".

blogmorzsák

Mit evett 1993- ban a Gundelben a most elhunyt Fülöp herceg?

Üres gyomorral nem javasolt végigolvasni a szó szerint királyi menüsort. Spoiler: a kilépő egy 1952-es tokaji aszú volt.

A vasút jó – akkor miért nem használjuk?

A vasút elérhető, fenntartható és nagyon biztonságos, mégis alig használjuk. Ezen kíván változtatni a vasút európai éve.

Közúti híd az Egyesült Királyság és Franciaország között

A forgalom növekedése indokolttá tette egy további átkelő megépítésének a tervezését.

Miért? Nem is eszem csokit!

Pár szóban a kezdődő inzulinrezisztenciáról.

Itt töltötte utolsó éveit Fülöp herceg

A 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg utolsó éveit vidéken, viszonylag szerény körülmények között töltötte.

Német dog fajtaleírás: az elegáns óriás, aki meghódította a világot

Régi hiedelmek szerint a német dog megvédi az embereket a gonosz szellemektől. Mit érdemes még tudni a fajtáról?

Brutális tavaszi mozgásérzékelős lámpa vásár

Így világítsd meg kerted, teraszod, üzleted, telephelyed takarékosan!

Ezek voltak az elmúlt napok legérdekesebb fotós hírei

A milliárdosfeleségnek álcázott fotográfus, a 2021-es Fotóripor­teri életműdíj nyertese és 8 ma­ni­pulált kép a múltból.

A legutolsó fotó a "Gyatlov-incidensben" meghalt túrázókról

Japán katona a kínai Nagy falon, meg­rázó kép a varsói gettóláza­dás­ról, és sok más ritka fotó.

Retekcsíra pesto

Pestoból sosem elég! Tavasszal készítsd retekcsírából.

Megváltozik a személyisé­günk, amikor nyelvet váltunk?

Vajon milyen hatásai vannak a minket körülvevő kultúrának a viselkedésünkre? Másképp reagálunk másik nyelven?

Fekete kakaós csokitorta

Mascarponés-csokis krém, pillekönnyű piskóták között.

0