Eva Rhodes-ügy - Nem kérnek fel brit szakértőket
Elutasította a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a pénteki tárgyaláson Eva Rhodes testvérének kérését, hogy kérjenek brit szakértői véleményeket a gyilkosság eddig tisztázatlan elemeinek felderítéséhez.
Judith Majlath a tárgyalás szünetében az MTI-nek elmondta: annak bizonyítását szeretné elérni, hogy a fejére mért ütéstől testvére nem halt meg (azaz gyilkosa még élve kezdte elégetni), a nőt pedig nem egyetlen csapás érte. A tárgyaláson az orvos szakértő kérdésre válaszolva elmondta: nemhogy azt nem lehet megállapítani a földi maradványokból, hogy az égetés kezdetére életét vesztette-e a nő, de még valószínűségi sorrend sem állítható fel az egyes verziók között. A vád szerint a harmincas évei elején járó A. Csaba 2008 szeptemberében ütötte meg ököllel, majd fejszenyéllel olyan súlyosan a munkaadóját, a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőt, hogy az meghalt. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette. A férfi - aki ellen emberölés és kifosztás miatt emeltek vádat - az első tárgyalási napon, április 20-án beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A. Csaba az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Az ügyész akkor emberölés és kifosztás miatt kérte a vádlott elmarasztalását, míg a védő elsődlegesen védence felmentését kérte, mégpedig bizonyítékok hiányára hivatkozva. Álláspontja szerint a bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi, hogy ok-okozati összefüggést állapítsanak meg a sértett halála és ügyfelének tettei között, s a férfi csak súlyos testi sértésért marasztalható el. Napokkal később kihirdetett döntése szerint a bíróság fizikus szakértőt kér fel annak tisztázására, okozhatott-e halált a vádlott által megnevezett eszközzel a nő fejére mért ütés, orvos szakértőktől pedig az áldozat egészségi állapotával kapcsolatos további adatokat vár.
forrás:mti
hírek innen, onnan
A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon
A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója
Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...
A paprika júniusban nemcsak vizet kér: kertész ismerősöm szerint ettől lesznek igazán nagyok és húsosak a termések
Júniusban dőlhet el, milyen lesz a paprikatermés.
Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.
Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...
Vége a zuhanykabinok korszakának? Ez a látványos fürdőszobai megoldás hódít most a modern otthonokban
Egyre többen választják az olasz zuhanyt.
A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat
A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...
Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.
Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla
Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.
Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről
A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...
Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!
A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


