Ezt olvasta már?


Ezek a lakásdrágulás és piaci élénkülés rejtett okai

Több friss adat is igazolja, hogy rég volt hasonlóan kedvező helyzetben a magyarországi lakáspiac.

A lakások iránti kereslet erős, ez fokozza a lakásépítési kedvet, ami az építőipart és a GDP-növekedést is hajtja. Másik oldalról az is fontos, amíg kitart a GDP-bővülés addig az új és használt lakásokra is lesz kereslet.

Az ingatlan.com szerint december közepén több mint 9 ezer új lakás volt elérhető a piacon. Az áremelkedés pedig visszafogottabb lehet, erős kereslet mellett.

A lakáspiacról érkező közvetlen adatokból egyértelműen látszik, hogy évek óta élénk a piac, de az is fontos, hogy a lakáspiac hozzájárul a gazdasági fejlődéshez. Egymást segítik Az ingatlan.com legújabb elemzéséből kiderül, hogy a részben a lakásépítéseknek köszönhetően bővülő építőipar az első negyedévben 0,4 százalékpontot tett hozzá a GDP- növekedéshez, a másodikban már 0,8 százalékpontot, a harmadikban pedig 1,1 százalékpontot.

Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Amellett lakáspiac hozzátesz a növekedéshez, fordítva is hasonló a helyzet. Ameddig ugyanis bővül a gazdaság, és a lakosság jövedelme is emelkedik, addig a lakáspiacon is folytatódhat az élénkülés.”

Hány új lakás vár gazdára? Az ingatlan.com elemzése szerint az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer lakás készült el, ami 28 százalékos éves növekedést jelent. A lakáspiac erejét pedig az is mutatja, hogy bár jelentős a magánszemélyek körében is az építési kedv, a vállalkozások esetében is ez a helyzet. Tavaly az eladásra készült lakások száma meghaladta a 7 ezret, ami hétéves csúcsot jelentett. A tempó pedig az idén is megmaradt, és várhatóan 10 ezer olyan lakást adhatnak át, amit a vállalkozások értékesítési céllal építettek.

Az ingatlan.com adatai szerint december közepén csak Budapesten 2462 ingatlanhirdetésben több mint 5 ezer új lakást kínáltak eladásra az építtetők, vidéken pedig több mint 4 ezer lakás várt gazdára. Az új lakások esetében budapesti átlagos négyzetméterár 769 ezer forint volt december közepén, az ország többi településén pedig 445 ezer forintot tett ki. “A fővárosban kerületenként is jelentősek az eltérések. Öt kerület is van, ahol 1 millió forintot meghaladja az átlagos négyzetméterár, de három külső kerületben 500 ezernél is kisebb az átlag. Vidéken pedig elsősorban a megyeszékhelyeken erős a kínálat, az árak pedig szintén különbözőek. A debreceni új lakásoknál például a négyzetméterenkénti átlagár 465 ezer forint, ezzel szemben Miskolcon 300 ezer forint” - mondta Balogh László.

Lassabb drágulás várható Az ingatlan.com elemzésében előrejelzést is adott a lakásárak várható alakulására. A következő időszakban a gazdasági növekedés folytatódhat, a lakossági anyagi helyzete is javulhat a nettó reálbérek emelkedése nyomán, mindezek támaszt adnak a lakáspiacnak. “Az áremelkedés azonban jövőre jóval szelídebbé válhat, mert sok helyen a vevők már nem bírják tartani a lépést a lakásdrágulással.” - fogalmazott Balogh László. Budapesten például a legmagasabb árfekvésű belső kerületekben már kevés a tér a további jelentős drágulásra.

Ez inkább a peremkerületekben lehet számottevő, mert a belső kerületekben az utóbbi években bekövetkezett áremelkedés sok lakávásárlót terel a külső városrészek felé.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0