Ezt olvasta már?

A vashiány élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja kezdeményezés

A szervezet vashiányából adódó káros élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja (november 26.) kezdeményezés.

0

FIFA-gála: december 17-én lesz a díjkiosztó ünnepség

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) december 17-én hirdeti ki az év legjobbjait, ám a díjkiosztó ünnepség a koronavírus-járvány miatt csupán virtuális esemény lesz.


hirdetés

A FIFA pénteken a honlapján jelentette be, hogy a szavazás szerdán kezdődik és december 9-én ér véget. Hozzátették, a sportág főszereplőinek nemcsak a játékukkal és a teljesítményükkel, hanem a jelenlegi, válságos közegészségügyi helyzetben a nyilatkozataikkal és a megnyilvánulásaikkal is példaképekké kell válniuk.

Idén a világjárvány miatt hónapokra leállt a labdarúgás szinte az egész világon, sőt sok helyen be sem fejezték a 2019/20-as szezont, így sokáig az is bizonytalan volt, hogy a FIFA idén hirdet-e egyáltalán győzteseket.

A tavalyihoz hasonlóan 2020-ban is kilenc egyéni a kategóriában osztanak ki díjakat, plusz a férfiaknál és a nőknél is kihirdetik év csapatát.

A férfi és a női év játékosa választás esetében változatlanul négyféle szavazatot összesítenek: a válogatottak szövetségi kapitányai és csapatkapitányai mellett több mint kétszáz újságíró véleményét, valamint a szurkolók online-szavazatát is figyelembe veszik.

Tavaly az év játékosa Lionel Messi lett, míg az év góljáért járó Puskás-díjat Zsóri Dániel kapta meg.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

A mesterséges édesítőktől még éhesebbek leszünk

Az édesítőszerek hatást gyakorolnak arra, hogy testünk hogyan használja fel a cukrot.

Az EU korszerűsíteni próbálja a 2030-ra kitűzött klímavédelmi célkitűzéseket

A Reuters Newsagency által látott dokumentum szerint az Európai Unió újabb megállapodást dolgozott ki az üvegházhatásúgáz-kibocsátás...

Model X-eket és Model Y-okat hív vissza a Tesla

Szerencsére apró, gyorsan javítható hibákról van szó. A teljes anyag Model X-eket és Model Y-okat hív vissza a Tesla címen a...

Veszélyes a köd, a szállóporral is terjedhet a koronavírus

Svájci kutatók felismerték, hogy robbanásszerűen nőtt a fertőzés ködös időszak után.

4 káros sztereotípia, ami a gyermektelen nőket övezi

Ne ítélkezz elhamarkodottan! Az Éva magazin írása.

Engedett a kormány, könnyítettek az értelmi fogyatékosok maszkviselési szabályain

Sokak számára abszurd és betarthatatlan helyzetet teremtett, hogy a fogyatékossággal élőkre is ugyanolyan maszkviselési szabályok...

Salétromsav gyártásába kezd a BorsodChem

Hatalmas összeggel támogatja a kormány a beruházást.

Mindenkit szuperterjesztőnek kell tekinteni ? így Merkely

Fontos, hogy csökkentsük a személyes találkozások számát.

Októberi halálozások ? erős üzenet a járványról

Se a tizedik hónapban, se a 44. héten nem haltak meg annyian Magyarországon 2015 óta, mint most. 

Magyarország leggazdagabb testvérpárja Csányin és Mészároson együtt is túltesz

A Rahimkulov testvérek a MOL és az OTP legnagyobb tulajdonosai között vannak, csak a magyarországi vagyonuk 580 milliárd körül lehet.

Államtitkár a pedagógusok teszteléséről: a kezdeti tapasztalatok kedvezőek

Az operatív törzs tájékoztatóján György István államtitkár a héten zajló csoportos, célzott tesztelésről számolt be. Ez a...

Hétpecsétes titokként őrzi a kormány a kórházi járványadatokat

Az orvosok és a teljes nyilvánosság sötétben tapogatózik. A Népegészségügyi Központ azt állítja, fogalmuk sincs alapvető adatokról....

Sport

Ennyire pocsék csapat még soha nem játszott a Bajnokok Ligájában

Ismét kikapott a Bajnokok Ligájában az Olympique Marseille, történelmi mélységben a francia csapat.

Ezt üzente a Fradi elleni BL-győzelem után Cristiano Ronaldo

A Juventus jelszavával kommentálta a sikert a portugál világklasszis.

Szívrohamban elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legnagyobb futballistája

Argentin sajtóhírek szerint 60 évesen meghalt a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja.

"Sima győzelemre számítottunk, de a Ferencváros megnehezítette a dolgunkat"

Az olasz lapok kritikusak voltak a Juventusszal szemben, Moratát viszont ajnározták, érthető módon. A Fradi is kapott a dicséretekből.

Ennél szebben aligha lehet búcsúzni Diego Maradonától

Diego Maradona saját maga énekli a róla írt dalt

"Ronaldo nagy futballista, de Messi még hozzá képest is más szintet képvisel"

Kevin-Prince Boateng mindig is a portugált tartotta jobbnak, de aztán meglátta, mit művel az argentin az edzéseken.

A Bayern sztárjátékosai féltek Szoboszlai szabadrúgásától - képek

Ollózós gól, pankráció, levegőben úszó futballsztárok. A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

Meghalt a magyar válogatott korábbi csatára

Szuromi Antal az 1960-70-es évek egyik legjobb magyar támadója volt.

Ez az utolsó ismert fénykép a még élő Maradonáról

A szerdán meghalt világbajnokról saját orvosa készített képet a kórházban.

Elhunyt Diego Maradona

Minden idők egyik legnagyobb labdarúgója 60 éves volt.

Meghalt Diego Maradona

A legendás argentin focistának az agyműtét után megállt a szíve.

0

Bulvár

Áder nem írta alá a családi gazdaságokról szóló törvényt

Áder János államfő megfontolásra visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt az Országgyűlésnek szerdán. A köztársasági elnök az adatkezelési szabályokkal kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeke

A magyar műsorvezetőnő a szakítás után négyszer is összejött exével

Szabó Dóra a LifeTV Brékig című műsorában bevallotta, hogy az egyik volt párjával négyszer is újrakezdte a kapcsolatukat.

Végre egy jó hír is elhangzott a mai operatív törzsön

Laposodik a járványgörbe, de az elhunytak napi száma továbbra is magas.

Hónapokig küzdöttek a túlélésért a sodródó jégtáblákon

Rendkívüli képek Ernest Shackleton drámai antarktiszi expedíciójáról.

Átlőtt fejjel találtak rá az 56-os magyar forradalmat vizsgáló ENSZ-diplomatára

Hivatalosan öngyilkosságnak minősítették az esetet, a gyorsan lezavart vizsgálatot pedig eltussolták.

Horror Szentendrén. Az utcáról vették észre a felakasztott férfi holttestét

Sokkoló látvány fogadta az egyik szentendrei utcában közlekedő embereket.

Üzent von der Leyen Orbán Viktornak: vissza kell vonni a vétót

Az EP-képviselőcsoportok vezetői szintén azt mondták, hogy Magyarország és Lengyelország a vétó helyett vigye bíróság elé a jogállamiság kérdését.

Reszkethet az Orbán-kormány. A félig magyar Antony Blinken a leendő amerikai külügyminiszter

Az Orbán-kormánynak a hír láttán valószínűleg cseppet sem őszinte a mosolya. 

blogmorzsák

A háború, amit egy éhes disznó robbantott ki

A német császár döntötte el az amerikaiak és angolok harcát, ami egy éhes, majd lelőtt disznó miatt indult.

Mi okozza a bitcoin bikafutását?

Az elmúlt hetekben szemtanúi lehettünk, hogy a bitcoin gyorsan közelít a mindenkori csúcsértékhez. De mi lehet az oka?

Engedelmes feleséget akar faragni belőlem

Ha a lány nem akar találkozni, a férfi kiakad.

Szexuális felvilágosítás, vagy pornóra hangolás?

A világ legnépszerűbb pornómegosztója saját, online elérhető szexuális oktatást kínál.

Új fegyverszünet Hegyi-Karabahban - a konfliktus vége?

Vajon a legújabb azeri-örmény háborút lezáró fegyverszünet tartós lesz-e, vagy egy újabb fegyveres konfliktus előszele?

„Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!"

A Macaulay Culkin féle karácsonyi kultfilm, a Szennyes lelkű angyalok idén lett 82 éves.

Mire elég 15 millió forint ma? Megmutatjuk!

Akár 4,5 millió forintért is találsz eladó családi házat.

Politikai szappanopera

Ha mindenkinek egy szavazata van, a zseninek és a butának is, kiknek a voksát érdemesebb megszerezni?

Ferenc pápa a nemzeti-populista fantáziáról

„Kezdjünk újra álmodni – út egy jobb jövő felé” – címmel jelenik meg Ferenc pápa legújabb könyve

Rogán zsebében van-e az ellenzéki sajtó?

Rogán miniszter őszinte meg–nyilvánulásáról sok tapasz–talatunk és kevés adatunk van.

Ritka, de annál fájdalma–sabb: felfázás férfiaknál

Elsősorban női betegségként tartják számon, pedig a férfiakat is fenyegeti.

5 gyakori tévhit a vállalkozásindításról

Engedd el! Meglátod mennyivel jobban megy az üzlet így.

0