Felrobbantanák a 104 éves győri olajgyári kéményt
Történelmi értékkel bíró építményről van szó, amelyet most cska úgy elakarnak tűntetni Győrben, hogy társasházakat építsenek a területére. A több mint 100 éves kémény megmentéséért győirek egy csoportja petíciót is indított.
Felrobbantják, feltehetően a jövő hét második felében, Győrben az olajgyári kéményt - közölte a Kisalfölddel a beruházó.
A pontos időpontot előbb a rendőrséggel még egyezteti a területet megvásárló C. T. and Partner Kft., amelynek vezetője elmondta: eredeti szándéka az volt, hogy megtartja a 107 éves monstrumot. Ám a statikusok kockázatosnak tartották, és funkciót sem találtak neki.
Jövőre teljesen átrajzolódik a volt olajgyári terület az Erkel utcától jobbra, az olimpiai falu mellett, ahol a 107 éves kémény áll. A Kisalföld is sokat foglalkozott vele, propagáltuk az ötletpályázatot, amire több építésziroda nyújtott be elképzelést a régi ipar tanújának hasznosításáról. Ezek elképzelések maradtak, a kéményt – mint megtudtuk – lebontják.
A Győr-Szol – a beruházó elárulta – nettó félmilliárd forintért adta el a szigeti telket az egyik legnagyobb lakásépítő cégnek, a C. T. and Partner Kft.-nek, amely például a Jedlik híd lábánál épült Corner-házat vagy Marcalváros II. vadonatúj társasházait terveztette.
Szabó Ákos ügyvezető a Kisalföldnek elmondta: a statikusok alaposabban megvizsgálták a kéményt, mint eddig bárki az elmúlt években, és nem láttak más megoldást, holott neki az volt az eredeti szándéka, hogy a kéményt megtartsa.
A legfőbb kockázat
– A szakértők a földrengést látták a legfőbb kockázatnak, ha közvetlenül mellette újabb társasházak épülnek. A 66 méteres torony göbös része – ahol az extra vízmelegítő volt – különösen rossz állapotban van, bármikor hullathatja a téglákat, egy nagyobb erejű földrengésnél pedig már kettétörhetne az épület – fejtette ki az igazgató. Kérdésünkre, hogy nem lehet-e biztos módon megerősíteni, azt felelte: nyilván meg lehet, de hatalmas költséggel, s teljes biztonság akkor sincs. Aránytalan kockázattal járna ott, ahol már eleve 200 lakás épült az EYOF-faluban, s hamarosan épül az újabb 200 – közölte.
Csak torzó
– A pályázatokat természetesen végignéztem és nagyon sok jó ötlettel találkoztam. Olyannal is, ami továbbgondolásra érdemes lett volna. De véleményünk szerint egyik sem volt olyan, ami a kéményt mint jól funkcionáló épületrészt, épületet reális keretek között megfogalmazta volna. Igazán sajnálatos már az is, hogy nem maradt meg semmi a korábbi – nagyon szép téglaépítésű – olajgyári épületekből, amik külön is és együtt is értékesek lettek volna. Ezek közül a kémény már önmagában csak egy torzó, ami igazából sem múzeumi, sem más célra nem alkalmas, viszont fejlesztőként nem hagyhatunk megoldatlan kérdést, ketyegő bombát a területen – mondta Szabó Ákos.
A cég a napokban egyeztet a hatósággal, s úgy tudjuk, hogy várhatóan a jövő hét második felében robbantanak.
Mivel az érintett lakóknak körülbelül fél órára el kell hagyniuk az otthonukat, a jövő hét elején igyekszünk hírt adni a pontos időpontról. Várhatóan délelőtt végzi el a munkát a megbízott cég, az épületek biztonságban lesznek, s utána valószínűleg két nap alatt szállítják el a monstrum törmelékét.
Tervezés meglepetéssel
A területen három darab társasház fog állni – négy és ötszintesek –, összesen 200 lakással. Ám jelenleg épp egy nem várt áttervezésnél tart a tulajdonos, mivel a Rábca hajdani medréről tanúskodó vízerek romantikus meglepetést tartogattak. Sok a talajvíz, a szerkezet a telken belül is igen változatos, s bár a korábbi fúrás ezt nem mutatta ki, rosszabb a vártnál.
Az építkezés idén kezdődik és várhatóan jövő év közepére fejeződik be. Külsőre a társasház hasonlít a mai szögletes trendhez, de el is tér attól. Szabó Ákos szerint a fő különbség, hogy megpróbálják felidézni a régi Rábca-partot, s emiatt úgynevezett gabion lesz a homlokzaton, amit gömbölyded folyami kaviccsal töltenek fel. A korlátok és az építmény színénél is a víz, a vízpart köszön vissza a tervező elképzelése szerint.
| Látványterv |
A lakások között lesznek 35 és 110 négyzetméteresek is, a jellemző méret a kettő közötti. Ami jó hír, hogy a földszinten nem lakások épülnek, hanem például pékségnek vagy szolgáltatásnak adható ingatlanok, amik nélkül – a szomszédos EYOF-faluval együtt – 400 lakás élete szinte elképzelhetetlen is lenne.
A parkolást kisebbrészt a föld alatt, nagyobbrészt a földszinten oldják meg, a tervek szerint 240–250 parkolóhelyet alakítanak ki a volt olajgyári területen belül, s további 20–30-at a C. T. and Partner Kft. hoz létre a város közterületén.
Az építkezés idén kezdődik és várhatóan jövő év közepére fejeződik be.
Forrás: kisalföld.hu/GYNL
hírek innen, onnan
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?
Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...
Gázolt a vonat Balatonszárszón
Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.
A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt
Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?
Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről
A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


