Ezt olvasta már?


Felvásárolja a Rába a Rekard csoportot

Felvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Rekard csoportot, az akvizíció értéke 700 millió forint.

A kedden Győrben megkötött szerződés értelmében 2021-ben kerül a Rába tulajdonába a hasonló kompetenciákkal és üzleti partnerekkel rendelkező, hajtástechnikai részegységeket és alkatrészeket gyártó győri cégcsoport.

A felvásárlásról szóló dokumentumot azt követően írták alá, hogy a Rába közgyűlése április 11-én jóváhagyta az eljárást.

Az akvizíciós program szerint a Rába az idén megvásárolja a Rekard csoporthoz tartozó Diagonal Valor Kft.-t, valamint a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 24,9 százalékos részesedését. A Rekard Kft. fennmaradó 75,1 százalékos részesedését pedig 2021-ben szerzi meg.

Pintér István, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatója az aláírás alkalmából elmondta, hogy az elmúlt 15 évben a futómű, a jármű és az alkatrész üzletágban először a reorganizáció, majd a hitelmentesítés volt a fő feladat, hogy elindíthassanak egy belső modernizációs programot. A 2016-ban indult, 12,4 milliárd forint értékű program várhatóan idén fejeződik be a futómű üzletágban.

Ezt követően nyílt lehetőség a bővítésre, amelyre a Rekard csoport alkalmas - mondta, majd hozzátette, hogy a felvásárlással komoly piaci lehetőségekhez jut a Rába. A két csoport hasonló szegmensben dolgozik, mintegy kilencven százalékban exportra, s hasonló a beszállítói és vevői körük is, így a folytonosság biztosított.

Az elnök-vezérigazgató szerint a felvásárlással megteremtik annak a lehetőségét is, hogy a jövőben újabb akvizíciókat hajtsanak végre.

Szabó Balázs, a Rekard csoport egyik tulajdonosa elmondta, hogy az 1950-ben alapított cég mintegy 180 embert foglalkoztat. Fő profilja hajtástechnikai részegységek és alkatrészek gyártása, portfóliójában a mezőgazdasági gépek hajtóművei mellett súrlódó és hidraulikus kuplungok, kommunális célú járművek hajtóművei és különféle hajtástechnikai alkatrészek - fogaskerekek, kúpkerekek, lánckerekek, ékszíjtárcsák - gyártása szerepel.

A Rekard csoport árbevétele 2017-ben 3,2 milliárd forint volt, a nem végleges adatok szerint pedig tavaly mintegy 30 százalékkal nőtt. Legnagyobb üzleti partnere a Claas, de gyárt a Fliegl, a Krone, a Redexim, a Pottinger, a John Deere, a Cat és a Grimme számára is.

Pintér István korábban ismertette, hogy a felvásárlás zárása vélhetően 2021 harmadik negyedévében fog megvalósulni. A hétszázmillió forint kétharmad részét az első ütemben, egyharmad részét a második ütemben fizeti ki a Rába.

Kitért korábban arra is, hogy az akvizíció azért tart három évig, mert a Rekard Kft., mint kis- és közepes vállalkozás, támogatott futó beruházásokkal rendelkezik, a teljes felvásárlással azonban ez a státusza megszűnne és visszafizetési kötelezettsége keletkezne.

A Rába tavaly 1,197 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 23,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A csoport árbevétele tavaly 10,9 százalékkal, 48,632 milliárd forintra nőtt.

Az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) éves szinten 3,79 milliárd forint lett 2018-ban, 7,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A cégcsoport üzemi eredménye 18,5 százalékkal, 1,751 milliárd forintra mérséklődött tavaly.

Az üzletágak közül 2018-ban a járműalkatrész 7,7 százalékkal, a jármű üzletág 2,2 százalékkal növelte üzemi eredményét, a futómű üzletág üzemi eredménye 36 százalékkal csökkent.

 

 

 

forrás: mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0