Ezt olvasta már?

Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, akkortól lehet jelölteket ajánlani

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerep...

0

Férfi kosárlabda NB I - Döntőben a Szombathely, Körmenden nyert a Pécs

Elsőként a Szombathely jutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába, miután pénteken, az elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az előző idényben aranyérmes Szolnokot.


hirdetés

Az Olaj szombaton 78-65-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Falco csarnokában, majd kedden 87-71-re alulmaradt a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Dragan Alekszics vezetőedző gondjait fokozta, hogy a sok sérült mellett a center Tóth Ádám eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg öt U20-as játékos Cegléden szerepelt az NB II-es döntőben. Így a Szolnok négy felnőtt és több U18-as kosarassal érkezett a vasi megyeszékhelyre.

A párharc harmadik felvonása ennek ellenére az első két negyedben kiegyenlített csatát hozott, a harmadik játékrészben viszont eldőlt a találkozó. A házigazdák a nagyszünetben még csak két ponttal vezettek, a záró felvonás előtt viszont már 18 pontos előnyben voltak. A különbség az utolsó játékrészben tovább nőtt, a Falco végül 100 pont fölött dobott.

A szombathelyieknél hatan értek el legalább tíz pontot, a legeredményesebb hazai játékosként Váradi Benedek 18 ponttal zárt. A vendégeknél gyakorlatilag hatan játszották végig a mérkőzést - csak ők dobtak kosarat -, Vojvoda Dávid és Pallai Tamás ugyancsak 18-18 ponttal lett csapata legeredményesebbje.

A másik elődöntőben az alapszakaszgyőztes körmendiek a nyitányon 88-75-re verték a Pécset, majd kedden 83-77-re vendégként is jobbnak bizonyultak. A harmadik meccsre jó előjelnek számított Matthias Zollner együttese számára, hogy a bajnokságban még nem kapott ki odahaza.

A pénteki találkozó viszont nem a papírforma szerint alakult: a vendégek végig kézben tartották az irányítást, és az esélyesebb hazaiak - akik két negyed után már 13 pontos hátrányban voltak - hiába kapaszkodtak, végül alulmaradtak.

A körmendieknél TJ Price 24, a pécsieknél Kameron Taylor 28 ponttal bizonyult csapata legeredményesebb kosarasának. A párharc negyedik mérkőzését hétfőn 18 órától Pécsett rendezik.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések:

------------------------

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 102-75 (28-24, 23-25, 26-10, 25-16)

A végeredmény: 3-0 a Falco javára.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 72-87 (20-27, 17-23, 17-16, 18-21)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Körmend javára.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Gyorsvonat ütközött autóval Kismarosnál, hárman meghaltak

Fénysorompós vasúti átjárónál történt a baleset. A vonaton senki sem sérült meg.

Elhunyt a Dolly Roll tagja, Szaxi Maxi

A Dolly Roll tagja, Fekete Gyula 67 éves volt.

Sérülés miatt hetekig nem játszhat a Győri Audi ETO KC világbajnok kézilabdázója

Ujjsérülés miatt két-három hétig nem kézilabdázhat Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC világbajnok brazil átlövője.

Itt a videó arról, hogy Palvin volt a legmenőbb díszvendég a CFDA-díjátadón

A divattervező Diane von Furstenberg kérte fel plusz egy főnek a világ legnagyobb divattal kapcsolatos díjátadójára.

Decemberben visszatérhet a Motorola Razr

Ezt állítja a holland Lets Go Digital oldal.

Több a magyar Nagy-Britanniában, mint hitték

Az Európán kívüli bevándorlók számát viszont túlbecsülték.

Visszatérnek-e az oroszok a G8-ba, esetleg Kínával és Indiával bővülne a csoport

Moszkva - Trump és Macron talán támogatná a visszatérést,  Oroszország szakmai útra terelné a G8-tagság megvitatását.

Kedvező, hogy csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya 

Budapest - A hazai GDP az idei második negyedévben is erőteljesen bővült, jóval 4 százalék fölött nőtt, egyúttal az adóbevételek is...

Megint megsérült a Győr brazil átlövője

Egy felkészülési mérkőzésen sérült meg a Győr átlövője

Nem létező kollégái helyett is dőzsölt napokig, majd vitte a kasszát

Százezreket zsákmányolt, miután napokig azt a látszatot keltette, hogy kollégáival együtt lakik a szállodában.

Ismét magyar bírók nélkül rendezik a férfi kézi-Eb-t

Pedig még Ausztriát, Szlovákiát, Litvániát és Portugáliát is képviseli egy-egy pár.

0

Sport

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

A BL-elődöntős Ajax nem tudta legyőzni Thomas Doll csapatát, otthon kapott ki a Kolozsvár

Gól nélküli döntetlen játszott az Apoel az Ajax Amszterdammal a Bajnokok Ligája playoffkörében.

Coutinho nem világsztár, csak a Barca egyik cserejátékosa

Berti Vogts olyan nagyon nincs elájulva attól, hogy Philippe Coutinho a Bayern München játékosa lett.

Ronaldo: Manapság bármelyik játékosért fizethetnek 100 milliót, anélkül, hogy bármit bizonyított volna

Cristiano Ronaldo szerint több pénz van jelenleg a futballban, mint bármikor korábban.

Neves sportújságírót gyilkoltak meg Bécsben

Meggyilkolták Bécsben Fritz Duras (57) osztrák fotóst, a híres bécsi labdarúgó klub, az Austria Wien szurkolói klubjának vezetőjét.

Itt kezdődött minden: Ronaldo elvitte kisfiát egykori lakótelepi albérletébe - így reagált a látványra

Rendkívüli "kirándulásra" vitte apja a kis Ronaldo Jr.-t: megmutatta neki egykori lakótelepi albérletét.

Váratlan akadály került a figyelmetlen bringás útjába - videó

Kis híján bukott, amiért későn vette észre a bóját.

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Ian Holloway egészen új szintre lépett a Brexit okainak megmagyarázásával.

Ők a röpi Európa-bajnokság magyar bombázói - Fotók

Budapest A szurkolókat már elkápráztatták, most már csak az ellenfelek vannak hátra.

0

Bulvár

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

Eladhatatlan a csemegekukorica, mi segíthet?

F. Zoltán kérdése: Eladhatatlan a csemegekukoricám a csövek végén található barnás-zöldes lárváktól. Melyik kártevőről van szó és hogyan tudok védekezni ellene?

Készült egy eszméletlen fotó az augusztus 20-i tűzijátékról

Rizsavi Tamás újra lecsapott, aminek ismét egy eszméletlen kép lett az eredménye.

Se bugyi, se más: az út közepén vetkőzött pucérra a ringó mellű álomnő

Csak meg ne üsse magát a meseszép Kinsey, ha tényleg így gördeszkázik!

Ezzel az 5 trükkel vesznek rá, hogy többet költs

Csak hisszük, hogy vásárláskor racionális döntéseket hozunk. A cégek ezt az online kereskedelemben is kihasználják.

Ezért menekült a halálba Robin Williams

Az Oscar-díjas színész halála annak idején megrázta a világot.

Így beszél a szexről a fiatal magyar nő

"Ne virágnyelven beszéljünk a szexről"

Igazi boldogság: A felhők felett jár Szinetár Dóra

Álomszép helyen piheni ki az év fáradalmait a szépséges színésznő.

Pénteken olcsóbb lesz a benzin, drágul a gázolaj a magyar kutakon

A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajért 3 forinttal többet kell majd fizetni.

Így néz ki egy hús-vér nő. Valódi idomok.

A világ leghíresebb plus size modellje nem fél megmutatni a testét, még akkor sem, ha várandós.

Élő szörnyeteg lett az egykori gyereksztárból. Siralmasan néz ki

10 évesen lett világsztár, mára már senki nem ismeri fel.

Nem bocsát meg Demjénnek Bergendy

A két zenész 15 éve nem beszélt egymással.

blogmorzsák

Kimondatlan kérések az iskolakezdés előtt

Érzékeny kérések tanároktól szülők felé, amiket nem szoktunk nyíltan megbeszélni.

„Anya vagyok - barátnő nélkül“

Süllyesztőbe kerülnek a tíz éve tartó barátságok, ha az egyik fél szülővé válik? Mi áll a háttérben?

Áldás a homoszexuális katolikus pároknak a német egyházban?

Geerling püspök szerint a homoszexualitás nem bűn, ezért az egyháznak meg kell áldani az azonos nemű párokat!

Amikor a gyereked nem ülhet oda, ahová a jegye szól

Ha a vészkijárat mellé sehol nem ülhet gyerek, akkor miért árul oda jegyet a társaság?

Lakóautó építés az USA-ban egy nap alatt, ingyen

Az őszi időre tekintettel muszáj volt átalakítani a kisbuszt, ágy, asztal, több tér és tároló. Házilag.

Többezer éves korong titkát fejthetette meg a magyar professzor

Szenzációs eredmény: magyar tudós fejtette meg a többezer éves írást.

Nagy bajba kerülhetsz, ha rossz a gumi

A kresz előírja: indulás előtt mindig szemrevételezzük az abroncsokat!

Nézegess négylábú járókelőket!

Kutyák és gazdik a városban. Cukiság minden mennyiségben.

Aminosav fogyasztás pro és kontra

A táplálékkiegészítők non plusz ultrái, az izomnövekedés és a regeneráció szent Gráljai.

Spenótleves pirított csicseriborsóval

Spenót szezon közepén készítsünk fűszeres levest egy kis csavarral.

Villamosok és emberek

Utasok és megállók a hetvenes években.

Tíz dolog, amire Olaszország tanított

Mit tanulhatunk a lehetetlenről, az időről, a riposóról az olaszoktól? Tíz dolog, amit érdemes elsajátítani!

0