Ezt olvasta már?


Frenák-workshop a győri egyetemen

Dr. Horváth Nóra, a Művészeti Szakkollégium koordinátora második alkalommal szervezett Frenák Pál workshopot a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán.

A világhírű koreográfus betegsége miatt ez alkalommal nem tudott jelen lenni, de Lőrincz Emma és Várnagy Kristóf táncművészek hitelesen, nagy átható erővel, kisugárzással képviselték társulatukat és a mestert is Győrben.

A workshopokon arra törekszenek, hogy hozzáférhetővé tegyék a frenáki világot a résztvevőknek. Ebben a világban Várnagy Kristóf szerint pontosan az az izgalmas, hogy másként érinthet meg mindenkit. Különböző háttérrel, eltérő múlttal jövünk, miközben Frenák Pál munkája nagyon emberi, és sok-sok interpretációra ad lehetőséget. Ettől nagyon unikális. Értelmezésben rendkívül gazdag, és nem is törekszik arra, hogy leszűkítse a nagy képet, hanem hagyja, hogy mindenki a maga történetével érkezzen meg.

A saját őszinteségével, teszi hozzá Lőrincz Emma. „Én most kezdtem el dolgozni a Palival, és az tetszett meg benne, hogy tényleg önmagam lehetek. Előtte nem lehet hazudni. A tánc, a test és a lélek annyira őszinte lesz, amikor vele dolgozunk, hogy egészen felemelő, földön kívüli állapotba kerülhetünk” – mondja Emma, aki a W_all című darabban siket színésznővel és mozgássérült sportolóval is együtt táncol.

Várnagy Kristóf kisebb-nagyobb szünetekkel lassan tizenöt éve szerepel a Frenák Pál Társulatban, ahol az előbb említett nyitottság azt is jelenti, hogy lehetőség van a megújulásra mindenki számára. Olyan ez, mint egy jó könyv, ami újra olvasva, különböző életszakaszokban mást és mást jelent, új aspektusokat fedezhetünk fel benne.

Emmát pedig, amikor tizennégy éves volt, anyukája vitte el a Müpába, a társulat egyik előadására. A Frenák Pál által teremtett csodálatos atmoszféra annyira magával ragadta, hogy már akkor eldöntötte, vele akar dolgozni. „Szerelem volt első látásra a Pali munkássága.”

Másfél éve született meg a döntés arról, hogy Frenák Pál módszertanát workshopokon keresztül is minél szélesebb körben átadják. Folyamatosan szélesítik a képzési programot amatőröknek, gyerekeknek. Felújítják a beavató foglalkozásokat, foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel, óvodásokkal és középiskolásokkal is.

Mint ahogy általában, a táncművészek most sem konkrét szándékkal jöttek Győrbe. A workshopok a Frenák-darabokhoz hasonlóan arra reflektálnak, hogy kik érkeznek. Tehát nem egy konkrét metodikát akarnak mindenáron mindenkinek lenyomni a torkán, hanem „leérzik” egymást az első öt-tíz percben, látják, hogy milyen a résztvevők összetétele korban, adottságban, mi a hátterük, és arra hoznak be olyan elemeket, amikkel a társulatban is dolgoznak.

Itt az ideje, kedves olvasó, hogy levegye ön is a cipőjét, és virtuálisan bekapcsolódjon a frenáki világba. Kezdjen azonos tempóban kényelmes sétálni. Próbáljon megszabadulni minden sallangtól, kapcsolódjon a légzéséhez. Próbálja ki, hogy előre dőlve sétál, azt is, hogy hátra dőlve jár, és találja meg a legtermészetesebb, legideálisabb testhelyzetet. Engedje le a testsúlyát. Próbáljon a legnagyobb felületen érintkezni talpa érzékelő sejtjeivel a földdel, érezze, hogy minden lépés egy talpmasszázs. Menet közben fedezze fel a külvilágot.

A járás után pedig következzék az érintés világa. A résztvevők, az egyetem többféle karáról érkezett hallgatók a győri Frenák-workshopon csukott szemmel végigtapintják a mellettük álló arcát. Az újdonság erejével ható, önfeledt kacagás szakad fel belőlük közben. „Gondoljatok bele, ha kesztyűvel nyúltok a táskátokba, soha nem találtok meg semmit sem benne, de amint leveszitek a kesztyűtöket, máris mondhatjátok, hogy hopp, itt a rúzs” – fordul viccesen Várnagy Kristóf a közönségéhez, ráirányítva a figyelmet a bőr érzékenységére, az érzékszervek közül a tapintás fontosságára. Egy-egy gyakorlat után közösen átbeszélik a tapasztalatokat, majd megismétlik a mozdulatsort. „Először érkezzetek meg, adjatok magatoknak időt, figyeljetek, és hangolódjatok össze, engedjetek bizalmat egymásnak” – kéri Kristóf. És ahogy követik egymást, lesznek összetettebbek a feladatok, fejlődik vezetéssé az érintés, úgy teljesednek ki, érkeznek meg Frenák Pál világába a résztvevők, változnak, lényegülnek át táncossá, tehetik teljessé önmaguk világát ugyanúgy, mint a közösségi együttlétet, légiesen szabaddá válva legvégül.

 

 

forrás: gyorplusz.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0