Ezt olvasta már?


Friss ENSZ-jelentés: újra nő az éhezés

A teljes népesség 11 százaléka éhezik

A több mint egy évtized javuló tendenciái után az éhezés újra nőtt és tavaly már 815 millió embert érintett bolygónkon, olvasható egy új ENSZ jelentésben. Közben a nem megfelelő táplálkozás számtalan formában bukkan föl világszerte, emberek millióinak egészségét befolyásolva.

A 38 millió fő növekedést főként a fegyveres konfliktusokkal és a klímaváltozás okozta extrém időjárási jelenségekkel magyarázzák az UNICEF, WHO, FAO, IFAD és a WFP szakértői.
Mintegy 155 millió öt év alatti gyermek alacsony növésű, 52 milliónak a testsúlya nem éri el a korosztályának megfelelő szintet, olvasható Az élelmezésbiztonság és táplálkozás helyzete a világon 2017 kiadványban. Mindeközben 41 millió gyermek túlsúlyos, ahogy sok felnőtt is. A vérszegénység leginkább nőknél gyakori probléma. A már említett okok mellett mindezekben az életmódbeli változások is közrejátszanak.

„Az elmúlt évtizedben a fegyveres összetűzések száma drámaian megemelkedett, ezek egyúttal sokkal komplexebbek is lettek”, olvasható a közös előszóban, kiemelve, hogy az éhező és alultáplált gyermekek aránya a konfliktuszónákban a legmagasabb.
Éhínség tört ki Dél-Szudánban 2017 év elején és magas a valószínűsége, hogy újra megjelenik ott vagy máshol Afrikában, például Nigériában, Szomáliában vagy Jemenben. De sok más helyen, ahol egyébként béke honol, az El Niño időjárási jelenség okozta szárazság vagy áradás, illetve a gazdasági növekedés megtorpanása járult hozzá az élelmezési és táplálkozási helyzet romlásához.

Éhezés és élelmezésbiztonság
A 815 millió éhező (11 %) területi eloszlása és számarányuk a kontinens lakosságára vetítve:
– 520 millió Ázsiában (11,7 %)
– 243 millió Afrikában (20 %)
– 42 millió Latin-Amerikában és a Karibi-térségben (6,6 %)

Táplálkozási problémák
– Az öt év alatti gyermekek száma, aki elmaradtak a fejlődésben (magasságuk alacsony): 155 millió, közülük 122 millióan háborús területeken élnek
– Az öt év alatti gyermekek száma, aki elmaradtak a fejlődésben (testsúlyuk alacsony): 52 millió
– Túlsúlyos felnőttek száma: 641 millió (13 % a teljes felnőtt korú lakosságon belül)
– Túlsúlyos gyermekek száma: 41 millió
– Vérszegénység a szülőképes korú nők körében: 613 millió (a teljes csoport 33 %-a

A konfliktusok hatása
– A 815 millió éhező emberből 489 millióan élnek konfliktuszónákban
– Az éhezés előfordulása a háború sújtotta országokban 1,4-4,4 %-kal magasabb, mint máshol
– Ha adott térségre a fegyveres konfliktus mellett intézményi és időjárási instabilitás is jellemző, ez a szám 11-18 %-ra is nőhet
– Az elhúzódó konfliktusokkal megküzdeni kényszerülők esetében 2,5-ször nagyobb a valószínűsége az alultápláltságnak

Forrás: civilhírügynökség.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0