Ezt olvasta már?


Fűzy András a győri csapat idei szezonjáról

Fűzy András, a CMB Cargo UNI Győr társadalmi elnöke volt a vendég. A beszélgetés során a győri csapat idei szereplését elemezték.

A győri együttes a téli igazolásokkal együtt rutinos, magyar szinten mindenképpen meghatározó játékosok egész sorát vonultatja fel. Eddig azonban hullámzóan alakult a csapat teljesítménye. Ennek tökéletes példája a szombati Zalaegerszeg elleni bajnoki is.

„Egész évben ezzel küzdünk. Olyanok vagyunk, mint az időjárás mostanában. Hol süt a nap, hol beborul. Képes a csapat kimagasló teljesítményt nyújtani, képes sajnos meglepetéseket okozni negatív értelemben. Nem lebecsülve az ellenfeleket, hiszen a Zalaegerszeg kiválóan felkészített csapat és nem véletlenül lett az alapszakasz negyedik helyezettje. Soha nem játszottunk velük könnyű mérkőzéseket. Sportnyelven szólva az idei szezonunkban van hat csatárunk és öt középpályásunk. Ezért nem mindig azt az oldalát mutatja a csapat, amik a fontos szituációkban a jó döntésekhez szükségeltetnek.” – kezdte helyzetértékelését Fűzy András, akit arról is kérdeztek, hogy minek köszönhetőek a szerkezeti problémák.

„Nem volt ideális az átigazolási időszak. Tavaly, amikor ilyenkor elkezdtünk tárgyalni a jövő évi csapatról. Bizonyos posztokra úgy tudtunk igazolni játékosokat, hogy figyelembe kellett venni: a megadott magyar létszám meglegyen és csak négy külföldi helyet lehet kihasználni. Kompromisszumokat kellett kötni és gyakorlatilag a belső posztunk teljesen lyukas maradt. Látható, hogy 4-es, illetve 4-5-ös posztos játékosokkal vagyunk teletűzdelve.” – fogalmazott a sportvezető, majd így folytatta:

„Mindig próbáltunk 19-re lapot húzni és egy-egy problémát lyukas poszton újabb válogatott vagy éppen klasszis játékossal pótolni. Nagyon nehéz, amikor 10-12 meghatározó játékos, kiemelkedő tudást képviselő sportoló van egy csapatban, belőlük egységet kovácsolni. Én azt mondom, azért mert év közben épült ez a csapat: Danielle Robinson januárban és Nagy-Bujdosó Nóra februárban érkezett. Hathónapos lemaradásban vagyunk a Sopronhoz vagy a Szekszárdhoz képest, akik a csapategységet korábban ki tudták alakítani.” – mondta Fűzy András, mielőtt az edzőváltás körülményeire tért volna át.

„Nem volt egy könnyű döntés. Egyszerűen a Magyar Kupa előtt - amikor a második hazai vereségünket szenvedtük el a bajnokságban -, annyira nem érződött a kémia a csapatban a pályán és azon kívül sem, hogy muszáj volt valami külső impulzust bevonni. Ilyenkor már nem lehet játékosokat cserélni, Péter posztjához kellett hozzányúlnunk. Nagyon sok köszönettel tartozunk neki, hiszen visszavezetett minket az Euroligába. Az első éve alatt pedig bronzérmet szereztünk a bajnokságban. Azon törés után, ami a baleset és más történések miatt alakult ki a klubnál, visszatette a Győrt az élcsapatok közé. Jó szívvel emlékszek a közös munkára, nem haragban váltunk el.”

A győri klubnál a célok nem változtak az edzőváltás után. „Az elvárás nem változik. Minden évnek úgy indulunk neki, hogy magas célokat szeretnénk elérni, valami nagy címért tudjunk játszani. A Magyar Kupára is úgy utaztunk el - lehet egy kicsit túlzónak hangzik -, hogy meg szeretnénk nyerni. Én a csapattól is azt kértem előtte, hogy így álljunk oda. Javuló formát mutattunk. Az első mérkőzésen még döcögött a játékunk. A Szekszárddal játszottunk az elődöntőben egy szoros végjátékot és a bronzmérkőzést magabiztosan tudtuk nyerni a Diósgyőr ellen.”

Sandro Orlando érkezett vezetőedzőnek a klubhoz. A jövő évad végéig aláíró olasz szakember mellett több szempont szólt. „Két tényezőt emelnék ki. Az egyik az, hogy olyan edzőt kerestünk, aki ismeri a magyar bajnokságot, a mezőnyt, a játékosokat. A másik, hogy olyan tapasztalattal rendelkezik, dolgozott olyan nagy rotációkkal, ahol jónéhány meghatározó, nagy individuummal rendelkező játékost kellett csatasorba állítania. Mindkettőnek megfelelt, illetve hozzáteszem, hogy túl sok szabad edző ilyen időszakban nincsen. A jelöltek közül őt találtuk alkalmasnak arra, hogy a feladatot meg tudja oldani. Nem csak az idei évre, hanem a következő szezonra is.” – jelentette ki Fűzy András. Az olasz szakember megkezdte az építkezést a csapatnál. Az ünnepi hétvégén is mindössze vasárnapra kapott pihenőt a keret. Hétfőn már két edzéssel készültek a játékosok.

„Én mindig azt mondom, hogy a keret minden játékosára ugyanazok a szabályok és feltételek vonatkoznak. Teljesen mindegy, hogy milyen előélettel érkezik hozzánk. Nagyon nehéz ezt a munkát behozni, de én úgy érzem, hogy Orlando ezt most megpróbálja. Kiutat látunk, a nyilatkozatában is azt mondta: megpróbál szűkebb rotációval játszani. Az kerül pályára, aki az elvárásoknak megfelelő mentalitással próbál a mérkőzésekhez hozzáállni.” – jelentette ki a győriek társadalmi elnöke, aki a rájátszás esélyeivel kapcsolatban az alábbiak szerint fogalmazott.

„Amennyiben a játékosaink össze tudnak állni egy egységbe és ahhoz hozzájönnek azok a tudások, intuíciók, amivel rendelkeznek. Akkor képesek lehetünk a negyeddöntőben és az elődöntőben komoly tényezőként szerepelni.”

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Németországban is letarolják a piacot a kínai autók

Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.

Még egy Tóth a pályán

66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...

Még egy magyar újonc a pályán

62. perc: A 22 éves Jurek személyében újabb újoncot avat a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitány. Redzic hagyta el a pályát. 

Oroszország hónapokon belül lesújthat a NATO keleti szárnyán

Drámai időhorizont-csökkenés a koppenhágai Kastelletben A Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat nyilvánosságra hozta a legfrissebb...

Januárban ajánlatot tehet a Barcelona középpályásáért a Bayern München.

A hírek szerint a katalánok is készek lennének őt elengedni!

Ápolás, csere

60. perc: Schäfer fejét kell ismét ápolni, így átmenetileg tíz emberrel a magyarok. Az ukránok közben kettőt is cseréltek, Bondar és...

Egy magyar kapáslövés

55. perc: Schäfer ívelte be a labdát az ukránok tizenhatosán belülre, Bolla visszafejelte Tóthhoz, aki kapásból próbálkozott. A...

Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány

Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.

Így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője, ma volt az utolsó napja – videó

Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A...

„Sikerült kihoznom magamból a vadmacskát” – Lola új oldalát mutatta meg a Sztárban Sztárban

Lola a gyermeke születése után egy időre visszavonult, összesen több mint egy évig nem koncertezett. Júliusban az Efott születésnapi...

Ilyen még nem volt: különleges koncertre készül Zséda

Zséda már javában készül egy különleges fellépésre, amelynek során a ritkán játszott dalait is előszedi. Az énekesnő a követőihez...

Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0