Ezt olvasta már?


Győrben kutat a legfiatalabb MTA-doktor

Dr. Kuczmann Miklóst, a Széchenyi István Egyetem professzorát, az MTA doktorát a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének tagjává választották.

A professzor a legfiatalabb MTA doktor a szakterületén belül, és nemcsak tudósként, hanem oktatóként is elnyert rangos díjakat.

 

Dr. Kuczmann Miklós gyors, meredeken ívelő tudományos karriert épít. Alig tíz évvel azután lett az MTA doktora, hogy 2005-ben megszerezte a PhD-fokozatot. Amikor pedig közben a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elé terjesztették egyetemi tanári kinevezését, a testület furcsállta is kissé, hogy a Széchenyi István Egyetem egy 34-35 éves fiatal kutatót küld a bizottság elé, de amikor az eredményeit látták, már nem volt fontos a fiatal tudós életkora. Ma is ő a legfiatalabb MTA doktor a tudományterületén belül.

 

Távközlési műszerészként kezdte

A kapuvári születésű, a soproni Handlerben távközlési műszerészként végzett fiatalember a Műegyetemen tanult tovább robotika szakirányon, mesterséges intelligencia mellékszakirányon. Negyedéves hallgatóként már dolgozott is az Elméleti Villamosságtan Tanszéken, először mint demonstrátor, aztán pedig mint doktorandusz. 2005-ben a doktori fokozat megszerzése után a győri egyetemet választotta. A Távközlési Tanszéken kezdett dolgozni, és jutott el a docensi fokozatig, azt követően az Automatizálási Tanszék vezetőjének, majd pedig a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánjának is megválasztották.

 

Amilyen elismerést csak lehetett, kutatóként és oktatóként egyaránt megkapott. A VEAB-nak van például három tudományos díja, a legjobbnak ítélt PhD-munka és a régió kiemelkedő ifjú kutatója után „Az év kutatója” címet is elnyerte. Többször vehetett át Publikációs nívódíjat a Széchenyi-egyetemen, egyik szakkönyvét is nívódíjjal jutalmazta az MTA, az oktatás terén pedig Mestertanár Aranyéremmel ismerte el az Országos Tudományos Diákköri Tanács.

 

Egy szál krétával megy tanítani

– Általában nem viszek magammal semmit az órára, nem tartom magamnál mankóként a jegyzeteimet, és a PPT-t sem szeretem. Ha tehetem, egy szál krétával megyek, az óra végére teleírom a táblát, és a hallgatók is láthatják, hogy nem egy nappal az óra előtt készültem fel az anyagból. Arra is figyelek, hogy a hallgatók mire képesek, nem lövök a teljesíthetőség fölé a számonkérésben. Leadom, amit le kell, elmondom, hogy mi kell a vizsgához, mert a korrektséget végül nagyon fontosnak tartom – feleli arra a kérdésre, hogy milyen hitvallás vezérli az oktatói munkában.

 

Miért melegszenek a gépek?

Maga köré is egy igazi iskolát épített a tanszéken. Miután összegezte a Maxwell-egyenletek megoldását a végeselem-módszerrel, több doktorandusz hasonló témakört választott, le is doktoráltak közben, és az egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja is fontos ágat növesztett a villamos gépek irányába.

 

– Az elektrotechnikának ezt a részét kevesen művelik. Az elektromágneses térszámítást, a hiszterézis modellt, a veszteségek számítását. Az elektromos autók korában egyre fontosabb lesz, hogy egy villamos gép miért melegszik, hogyan lehet pontosan kiszámítani és csökkenteni a veszteségeket annak érdekében, hogy az autó a lehető leghatékonyabb energiafelhasználású legyen. Az is szerencse, hogy annyira nem költségigényes a kutatásom. Tulajdonképpen csak egy laptop kell hozzá, nem függök drága berendezések meglététől.

 

 

 

forrás: autopro.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor: ebből legyen elég.

Zelenszkij fenyegetőzik, Brüsszel európai katonákat küldene a frontra. Ebből legyen elég! Mondjunk nemet a háborúra! – hangzik el abban...

Bejelenteni vagy engedélyeztetni kell a mezőgazdasági kutat?

A kút mélysége, célja és elhelyezkedése dönti el, milyen eljárás vonatkozik rá.

Károly királyt és Vilmos herceget figyelmeztették: a brit monarchia össze is omolhat, ha nem változtatnak

A brit monarchia sérülékenységére hívta fel a figyelmet a népszerű újságíró.

Közleményt adott ki a rendőrség szombaton egy szabadnapos rendőrről – ez történt Vecsésen

Egy vecsési körzeti megbízott bizonyította, hogy a rendőri hivatás nem ér véget a szolgálati idő lejártával.

Végre kiderült: ezért tekernek egyre többen alufóliát a kilincsre — a szakértő elárulta az egyszerű okot.

Elsőre furcsán hangzik, de szakértők szerint nem valami szeszélyről vagy szokatlan „kütyüőrületről” van szó — a magyarázat...

Ezért nem szabad teljesen elzárni az üres szobákban a radiátort

Télen, amikor a fűtésszámla az egekbe szökik, sokan próbálnak spórolni azzal, hogy a nem használt szobák radiátorait teljesen...

Sokkoló Pentagon-felvételek: UFO-t fényképezett le egy katonai drón

Jeremy Corbell oknyomozó újságíró, dokumentumfilm-készítő és a Weaponized Podcast társműsorvezetője a héten hozta nyilvánosságra a...

A Nagy Ő versenyzője ma már bánja, hogy bunkó volt Andrással

Azt mondja az izgalom és az idegen élethelyzet miatt volt egy kissé „bunkó” Stohl Andrással.

Ébredj lapos hassal: ez az esti két összetevős ital alvás közben pucolja ki a szervezetedet

Sokan küzdenek azzal a frusztráló jelenséggel, hogy hiába figyelnek az étkezésre napközben, reggelente mégis puffadtan, elnehezülve és...

Botrányba fulladt a téli olimpia megnyitója, rosszul kezdődött a világrengető sportesemény

Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a...

Lázár János a Városliget „ékkövének” árát is elszámolta

Rájár a rúd a miniszterre: akár „potom” 100 milliárdból is megépülhet(ne) az új Nemzeti Galéria.

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság

A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

0