Ezt olvasta már?

Évente három-négyezer embert mentenek ki a magyarországi vizekből

Évente három-négyezer embert kell kimenteniük a vízimentőknek Magyarországon - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az M1 aktuál...

0

Győri em­ber­rab­lás: Ki­de­rült, hova ve­zet­nek a szá­lak

Egy szlo­vák mil­li­ár­dos volt a fő­nöke annak a férfi­nak, akit Má­csik Zol­tán győri el­tű­nése miatt gya­nú­sí­tott­ként le­tar­tóz­tat­tak.


hirdetés

A mosonmagyaróvári, villanyszerelőként dolgozó Mácsik Zoltánnak március 31-én veszett nyoma, azóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Az 52 éves férfi legutóbb Ausztriában dolgozott egy építkezésen – ám több hét után sem akarták kifizetni. Az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal gyanúsított É. Imre a villanyszerelő eltűnése napján találkozót beszélt meg vele az abdai benzinkútra, mondván: kifizeti többmilliós tartozását, egyúttal szakmai segítségét kéri egy villanymotor beszereléséhez. Mácsik Zoltán vele ment, és többé nem látta senki…

A -nak most megszólalt egy fiatal férfi, aki szintén ugyanazon a társasházon dolgozott Szlovákiában, amin É. Imre. Kovács András kőburkoló szerint É. Imre egy szlovák milliárdosnak dolgozott, akivel egyszer ő is találkozott. Emlékezetes maradt ez a találkozás. "Az első munkanapomon történt. Amikor kiértem az építkezésre, odajött hozzám ez a milliárdos egy tolmáccsal. A tolmács szenvtelen arccal fordította, amit mondott:

„Ha ezen az építkezésen baj lesz, akkor a kanálisban fogod végezni!”

Erre én köpni-nyelni nem tudtam, csak ráztam a fejem, hogy nem lesz baj. Ez a fenyegetés is szerepet játszott abban, hogy nem akart elszerződni É. Imre hívására, bár nagyon jó fizetést kínált neki. "Feltűnt neki, hogy pontosan és gyorsan dolgozom, odajött hozzám, hogy álljak be az ő csapatába – folytatta a burkoló. – Nem volt szimpatikus, papucsban és szakadt ruhában jelent meg dolgozni, nem tűrte az ellentmondást, erőszakos volt. Mindig ugyanazokat a mondatokat ismételgette:

„Pénz van, annyi, mint a sz*r! Nálam több milliót kereshetsz!”

Nem akartam neki dolgozni, látszott, hogy nem okés… Nálam alapszabály, hogy minden munkának a papírjai is legyenek rendben, hallottam, hogy nála több munkás is feketén dolgozott. Másokkal is próbálkozott, nem csak velem.A társasházi építkezés nagyfőnöke ez a szlovák milliárdos férfi volt, ő bérelt fel vállalkozókat– mint például Imrét –, hogy hozzanak munkásokat, akik el tudják végezni a feladatokat."

 

forrás: ripost.hu







0

hírek innen, onnan

Melltartó nélkül pózolt Mádai Vivien

A víz közepén élvezte a napsütést.

Megy a fenyegetőzés: háborúzni akar Irán és Amerika

Washington Mélypontra zuhantak az iráni és amerikai kapcsolatok, miután a két ország vezetői kölcsönösen megfenyegették egymást.

Ezért bukhatják a kártérítést az önként kiszálló Ryanair-utasok

Budapest Kártérítés nélkül maradhatnak az utasok, akik tegnapelőtt úgy döntöttek, itthon maradnak, miután a Ryanair Las Palmasba tartó...

Újjászületett a Margitsziget gyöngyszeme

A margitszigeti gyógy- wellness szálloda halljába belépve különleges látvány tárul a szemünk elé nemrég fejeződött be ugyanis a...

Babos Tímea: senki nem evett nálam több grillcsirkét koktélparadicsommal

Babos Tímea a nehéz kezdetekről és a világelsőnek járó trófea átvételéről is mesélt.

Devizaháború jöhet - mi áll az árfolyamgyengülés hátterében?

A nagy elánnal megindított kereskedelmi háborúnak lett egy nem kívánt mellékhatása: a kínai jüan egyre masszívabban gyengül a...

Ma is gyengült a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon - írta az MTI.

Új trailerrel támad a Legendás állatok 2: ettől minden Harry Potter-rajongó beájul

Szuperhosszú, látványos és fordulatos a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei új trailere.

Átok szállt a Mészáros mezében focizó csapatokra

A múlt héten debütált az NB I-ben a Mészáros Lőrinc fémjelezte 2Rule mez, amelyet három klub, a Puskás Akadémia, a DVTK és a Haladás...

Előkerült a 16 éves David Bowie első demófelvétele

Az I Never A A A Dreamed című számot választottam, mivel ez volt a legerősebb. David vezette a vokált, hogy a legjobban szólaljon meg a...

0

Sport

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Mégsem lesz futamgyőzelem? Vizsgálják Hamilton győzelmet érő manőverét

Veszélyben lehet Lewis Hamilton futamgyőzelme: a versenybírók vizsgálják a Mercedes pilótájának győzelmet érő manőverét. Bármekkora büntetést kaphat.

A horvát vb-ezüstérmes is távozna a Real Madridtól

Nem meglepő, és nem is fog kifordulni a világ a négy sarkából Madridban.

A BL-döntő negatív hőse ismét hatalmasat hibázott - videó

A kapus ezúttal megmenekült, de Liverpool most is kikapott.

Ramos elhintette ki lesz Ronaldo utódja Madridban

Eredetileg Neymarnak, vagy Hazardnak tették félre a legendás 7-es mezt.

Így vélekedik a korábbi magyar kapitány Marco Rossi új stábjáról

Budapest Összeállt a labdarúgó-válogatott élére egy hónapja kinevezett Marco Rossi (53) stábja, a szövetségi kapitány ismertette, kikkel akarja sikerre vinni együttesét.

Madarat lőtt telibe a Manchester United védője - videó

Mezbe csomagolva kellett levinni a pályáról.

Kiütéses hazai győzelemmel kezdte a Fradi a bajnokságot

A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a Diósgyőrt látta vendégül az első fordulóban.

A Bayern-elnökből kibukott, hogy Özil évek óta szarul játszik

Miután Mesut Özil bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, Uli Hoeness, a Bayern München elnöke kapott az alkalmon, hogy belerúgjon egyet.

A világbajnok Mesut Özil lemondta a szereplést német válogatottban

Az Arsenal karmesterét rosszul érintették az utóbbi hónapok kritikái.

Tour de France: ütésért kizárták a Sky kerekesét

Peter Sagan pedig századszor ölthette magára a pontverseny éllovasának járó zöld trikót.

0

Bulvár

Lefotózták a legbotrányosabb magyar egyedi rendszámot, megmutatjuk

Erre nagy ötlet volt százezreket kifizetni.

Így stírölte Kádár cigivel a szájában Sütő Enikőt

Majd kiesik Kádár János pártfőtitkár szájából a cigaretta, amikor Sütő Enikő fehérneműre vetkőzik előtte erről tanúskodik a Habselyem Kötöttárugyárban 34 éve készült fotó.

Az állam 80 ezer ingatlanra vetett szemet

Az elmúlt hónapokban állami elővásárlási jogot jegyeztettek be 80 147 ingatlanra. Mindezt a világörökség védelmével magyarázzák, de tény hogy a magántulajdonhoz így már korlátozott jogok kapcsolódnak.

Egy zsidó szokás, amit sosem értettél: ezért visznek követ a sírokra

Virág helyett kő kerül a sírokra: mi a zsidó hagyomány oka?

Jó hír a nyugdíjasoknak, augusztusban hamarabb jön a pénz

Már 10-én utalják a járandóságokat.

Megdöbbentő dolgok derültek ki Jean-Claude Van Damme-ról

Az eset 24 évvel ezelőttig nyúlik vissza a Street Fighter című film forgatására, ami a rendező szerint valóságos rémálom volt.

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Majdnem teljesen egyszerre esett teherbe egy onkológiai osztály hat ápolónője

A hat kolléganő mostantól nem csak a hivatásuk iránti szenvedélyen, hanem a terhesség örömein is osztozik.

A sofőr békésen autókázott, aztán megtörtént, amitől mindenki retteg

Megdöbbentő balesetet rögzített a fedélzeti kamera.

"Rákbeteg vagyok, ez az utolsó utazásom a feleségemmel"- írta a kifosztott férfi a rablónak

"Gondolj azonban egyetlen pillanatra arra, milyen kárt okoztál áldozatodnak."

Palvin Barbi elvágta magát a Victoria's Secretnél - Már bánja a viselkedését

Palvin Parbi egy dolgot bán a modellkarrierjében, de azt nagyon.

blogmorzsák

A karibi álom ára

Sokakban él a "napsütés, tengerpart, pálmafák" romantikus álomkép, ám mint mindennek, ennek is ára van. De mekkora?

Ezért hagyja lazán Buda­pesten az utasok csomagjait a Ryanair

Így kevesebbet buknak, az utas nem számít.

A semmiből folyószámlán termő 30 ezer forint rejtélye

Gábor ügye sokadik ránézésre is tiszta sornak tűnik: elköltött a bankszámlájáról olyan pénzt, ami a banké volt, az meg kéri vissza.

Mi a baj a rizzsel?

Rengeteg ember alapvető élelmiszere a rizs, csakhogy elég komoly bajok vannak vele.

Vitray milyen családba született?

Ha már egy kíváncsi újságíró leás nála a gyökerekig, vajon miért finomkodik azzal a fránya izraelita jelzővel?

„Szeretem a feleségem, ezért csalom meg válás helyett“

Egy eset, ami sok pár számára ismerős lehet.

3 borkása recept, amitől megőrülsz

Pedig irtó egyszerűek!

Formula Hamilton

Lewis Hamilton a szabályok felrúgásával nyerte a Német Nagydíjat. Kezd irreális méreteket ölteni, hogy neki mindent elnéznek?

A harcos, aki a pokolból tért vissza

Mi jut eszedbe először, ha azt a nevet hallod: Dejan Lovren? Liverpool? Horvátország? A Dortmund elleni gólja?

A 24-es villamost Budára!

Akár be is lehetne csatlakoztatni az 1-es villamos vonalába.

Elképesztő luxussal jön a vi­lág legnagyobb légijárműve

Panorámaablakok, hálólakosztályok és bár is lesz a gépen. Igaz, csak 18 utas fér majd fel rá.

0