Ezt olvasta már?


Hat magyar város is bekerült Európa kulturális és kreatív városai közé

Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé - közölte az Európai Bizottság kedden.

A kulturális életet, a kreatív gazdaságot és a lehetőségeket teremtő környezetet értékelő Kulturális és Kreatív Városok Figyelőjének második kiadása kiemelte, hogy az egymilliónál nagyobb népességű városok között Budapest a kreatív szektoron belüli munkahelyteremtés területén ért el kiemelkedő, 87,3 százalékos eredményt, magasan túlszárnyalva a 37 százalékos uniós átlagot.

A jelentés szerint a kreatív gazdaság területén, vagyis a tekintetben, hogy a kreatív ágazatok miként járulnak hozzá a város foglalkoztatási kapacitásához, Budapest 47,3 százalékos eredménnyel szintén jobban teljesített a 34,5 százalékos uniós átlagnál.

Győr esetében kiemelték a város dinamikus fejlődését és innovatív jellegét, amelyek Magyarország egyik legnagyobb gazdasági és ipari központjává tették. Számos kulturális program és fesztivál mellett megemlítették a Győri Balett társulatát, valamint a Győri Nemzeti Színház kimagasló regionális szerepét.

Péccsel összefüggésben a jelentés elsősorban többnemzetiségű és többkultúrájú összetételét említette, amelynek révén "kaput nyit" a nem Európai Unióhoz tartozó balkáni országok felé. Kiemelték a városnak a kisebbségek kultúrájának védelme érdekében végzett tevékenységét, valamint a balkáni háború menekültjei iránt tanúsított magatartását. Egyebek mellett felsorolták a város UNESCO világörökségi listáján szereplő ókeresztény emlékeit és a Zsolnay Kulturális Negyed kialakítását.

A jelentés Szegedet mint jelentős történelmi örökséget és kulturális értéket hordozó egyetemi várost említette. Kiemelte több kulturális fesztivál mellett az idén 85 éves Szegedi Szabadtéri Játékokat mint az ország egyik legkiemelkedőbb kulturális helyszínét.

Veszprém, amely 2023-ban Európa egyik kulturális fővárosa lehet, először került be a kulturális és kreatív városok közé. Mint írták, a város több kulturális intézménynek ad otthont, köztük múzeumoknak, művészeti galériáknak és színháznak, valamint számos zenei fesztiválja világhírű, ideértve a VeszprémFestet, valamint az Veszprémi Utcazene Fesztivált.

Szintén először került fel a listára Debrecen, amelyet a jelentés Magyarország egyik legfontosabb kulturális központjaként említett. Kiemelték a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot, amely Magyarország egyik legnagyobb kiállítási tere, valamint a kulturális események között a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt, a Debreceni Virágkarnevált és a Campus Fesztivált.

A jelentéstevők beszámoltak arról is, hogy a kulturális és kreatív ágazatokon belül különösen az észak- és kelet-közép-európai városokban nőtt a foglalkoztatás. Budapesten, az észtországi Tallinnban, a litvániai Vilniusban, a lengyelországi Krakkóban és Wroclawban, valamint az észtországi Tartuban is egyaránt évente átlagosan 12 százalékkal.

Kiemelték, hogy a vizsgált városokban a kulturális helyszínek általában 30 perc távolságra, kerékpárral csupán 5 percnyire találhatók a lakóövezetektől és tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthetők.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy a jövőbeli uniós kohéziós alapok tovább támogathatnák a társadalmi-gazdasági felzárkózást és a területi kohéziót azáltal, hogy a kreatív munkahelyekre és az innovációra, a közlekedési összeköttetésekre összpontosítanak. Ezek ugyanis azok a területek, amelyeken továbbra is a legnagyobb hiányosságok tapasztalhatók - írták.

Hozzátették továbbá, hogy a listán szereplő településeken nagyobb a jólét, pozitív és jelentős összefüggés áll fenn a városok kulturális és kreatív mutatói és a jövedelemszint között.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából

Azt mondták, nem látják szívesen a minnesotai razziák egyik vezéralakját.

Rakétával szelfizett Tudós Laci

Napok óta Floridában van Az Árulók Tudós Lacija, azaz Kiss László csillagász. A szakember azért utazott a tengerentúlra, hogy...

Árpa Attila nemrég még rózsát osztogatott A Nagy Ő-ben, majd ugyanezért szólt be Stohl Andrásnak

Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is...

2026 első kötelező Steam‑játéka már itt is van

A videojáték‑ipar évről évre változik. Míg korábban az augusztus és november közötti időszak számított a legerősebbnek, az utóbbi...

Jonah Hill fogyása: így szabadult meg több mint 70 kg-tól

A színész drámai átalakuláson ment keresztül.

„Egy-két női trükk teljesen elvakítja Andrást” – A Nagy Ő Kiara Lord mellett döntött

Danny Blue így látta a versenyt - Kiara ismét nyeregben van.

Ismeretlen drón zuhant zuhant le egy NATO-tagállam katonai bázisának területére: sok a kérdőjel az eset kapcsán

A lengyel katonai rendőrség nyomozást indított egy ismeretlen drón ügyében, amely február 6-án zuhant le katonai területen Leźnica...

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0