Ezt olvasta már?


Helyben vásárolj! - javasolja egy kezdeményezés a Facebook-on

Közvetlenül a művésztől, a szomszéd vállalkozótól, ismerőstől vásárolj, hogy helyben maradjon a haszon! Erre buzdít egy kezdeményezés, mely a közösségi oldalakon terjedt el a napokban.


hirdetés

„Vásároljunk minden karácsonyi ajándékot ismerős vállalkozótól, így támogatva őket: a szomszédtól, aki katalógusból árul, a mestertől, a képzőművésztől közvetlenül, a zenésztől, aki eladja a CD-t, a baráttól, aki interneten kínál valamit.
Engedjük meg, hogy a pénz a hétköznapi emberekhez áramoljon, és ne pedig a nagy multinacionális cégekhez, és így több embernek lesz boldogabb karácsonya.
Ha egyetértesz ezzel, másold ki innen, és TEDD KI AZ ÜZENŐFALADRA.
Támogasd a hozzád közelálló kisvállalkozókat!” – áll a felszólítás abban a szövegben, amely a napokban kezdett el terjedni a legnagyobb közösségi oldalon.

A közgazdaságtanban ezt a mulitplikáció fogalmával szokták beazonosítani, amely során „minden elköltött pénz bekerül a gazdaság vérkeringésébe, újabb és újabb vállalkozásokhoz jut el, eközben pedig – optimális esetben – újabb és újabb jövedelmeket generál, tehát megsokszorozódik, multiplikálódik. Az eredetileg elköltött egy egységnyi pénz így többszörösére is növekedhet.

Kétségtelenül van ebben valami, van jótékony hatása, különsen annak fényében, hogy egyre több kézműves terméket lehet elérni saját interenetes webáruházakon keresztül, amelyeket javarészt maguk a művészek üzemeltetnek, így a közvetlen vásárlással egyrészt olcsóbb is lehet a termék, hiszen nem rakódnak rá a kereskedők költségei, másrészt ténylegesen a helyi vállalkozásokat lehet támogatni.

Forrás: PNL
Fotó: rawpixel.com on Unsplash







0

hírek innen, onnan

Új helyről is felszállhatnak majd a fapadosok Magyarországon

Nem csak katonai gépek, hanem árufuvarozó járatok és fapados légitársaságok is használhatják majd a vidéki repülőteret. Ezzel nem csak...

Halálos mérget találtak Ferihegyen

Kínából érkezett a csomag.

4 terhesholmi, amit színtiszta pénzkidobás megvenni

Valószínűleg ott rontottam el mindent, hogy néhány hónappal ezelőtt rákerestem a "terhesség korai tünetei" kifejezésre a Google-ben....

Meghalt Kulcsár Győző párbajtőröző

A négyszeres olimpiai bajnok 77 éves volt.

Kenderültetvényt találtak a rendőrök Bakson

Baks - Nagy mennyiségű indiai kendert termesztett egy kukoricásában és egy fóliasátorban egy baksi férfi, a rendőrök a 62 éves...

Nem mindig az a jó befektetés, amelyik magas hozamot ígér

Tovább nőtt a hazai háztartások vagyona, a Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján csaknem 1 300 milliárd forintot takarítottak meg az...

Schobert Norbert szerint tök oké ledagadtozni és lehülyézni a gyereket

Szabó Ádám gyereket akar Tóth Anditól, Kelemen Anna meg nehezen vesz fel olyan ruhát, amit az Instagram még nem töröl.

Hengerelt a Fradi - reakciók, tabella

13 góllal voltak jobbak a zöld-fehérek.

Nincs vége a magyar bérrobbanásnak

Júliusban dinamikusan nőttek a keresetek Magyarországon, amivel úgy tűnik, hogy az előző hónapok megingását (lassabb növekedési ütem)...

Emlékeszel még rá? Így él most a Barátok közt egykori sztárja

Teljesen megváltozott az élete, mióta nem láttuk.

Szóval így lesznek olcsók a Xiaomi telefonjai? Nem várt helyeken is felbukkannak a reklámok

A Xioami mobilokra kiadott új, MIUI 10 felhasználói felület nemcsak egy új dizájnt hozott magával, hanem reklámokat is. Még ott is, ahol...

Robban a buli a Rocksuliban

Finisébe érkezett a Madách Színház új szuperprodukciója, a Rocksuli. A zenés darab az azonos című, 2003-ban nagy sikert aratott film...

0

Sport

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

A világ egyik legkomolyabb szakírója szerint nem futball, amit a PSG mutat

Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Autóbalesetben meghalt a két fiatal kézilabdázó

Autóbalesetben meghalt a spanyol Granollers férfi kézicsapatának egyik junior játékosa és egy korábbi kézilabdázója.

Bede Ferenc: Érthetetlen, miért állították ki Ronaldót - Szavazzon!

Az ötszörös aranylabdás nem veszélyeztette az ellenfele testi épségét.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

Az ellenfél edzője vigasztalta a csalódott Cristiano Ronaldót

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

Kiütötte a tavalyi BL-elődöntőst a Real Madrid, Ronaldo kiállítása ellenére nyert a Juve

Hatalmas meglepetéssel indult az F-csoport, idegenben verte a Lyon a ManCityt.

0

Bulvár

Sári néni zseniálisan üzent a bunkónak, aki elbontotta a buszvárót

Ha minden igaz, a helyszín Csepel, az üzenet pedig örökké emlékezetes.

Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen

Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni se rendesen.

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Kiderült, hogyan vághat vissza Orbán Viktor az EU-nak - súlyos lehet

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Vlagyimir Putyin orosz államfő szorosabbra fonták kapcsolatukat a nukleáris együttműködés terén. Ezt emelte ki a Voice of America a két vezető keddi találkozójából. Ennek további következménye is lehet.

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

A Fidesz kizárása a Néppártból lehet a határ a német cégeknél, nem a Sargentini-jelentés

A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt, derült ki a privátbankár.hu háttérbeszélgetéseiből. A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika. Ez egészen addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet a kérdés, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel.

blogmorzsák

A merénylet, ami után elszabadult a pokol

1918 augusztusában Lenint megpróbálták meggyilkolni. Az elnök csak megsérült, de a merénylet utóhatását emberek milliói tapasztalták meg a saját bőrükön.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Albérletet keres a tegnap kilakoltatott család

A családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

Az egészségi állapotot folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

Melyik a legjobb diákcsemege?

A dobogón olcsó termék is kapott helyet.

Kérdések, amelyeket feleslegesen teszünk fel

Unalmasak és valójában nem is várunk rájuk választ.

Szórakoztató rendőrségi bejelentések kisgyerekektől

Rendőri segítséget kérnek a felöltözéshez, vagy feljelentik a saját szüleiket, mert nem kapnak több kekszet.

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes.

Milyen egy nagyköveti fogadás?

Less be a kulisszák mögé, s tudd meg, milyen a függetlenség napi fiesta latin-amerikai módra!

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

Nem csak az új iPad őszi megje­le­nése vált biztossá, de még a később érkező iPhone-ok jövő­jére is hamarosan fény derül!

Nyisd ki a füled!

Az etióp James Brown, a vak belga és az északi őserő.

A száműzött Kossuth kormányt buktatott

Kossuth állampolgársági ügye vezetett Tisza Kálmán lemondásához.

0