Ezt olvasta már?


Hétfő éjfélig lehet pótfelvételire jelentkezni

Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, pótfelvételire jelentkezni kizárólag elektronikus formában lehet a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi rendszerben. Az űrlapok kitöltésére augusztus 6-án éjfélig van lehetőség, és azokat ugyanezen időpontig hitelesíteni is kell.

Ez megtehető Ügyfélkapun keresztül, vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre. Érdemes a borítékot elsőbbségi küldeményként feladni. A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat a jelentkezési kérelemmel egyidejűleg kell feltölteni

A pótfelvételi eljárásban egy felsőoktatási intézmény egy képzésére lehet jelentkezni. A meghirdetett képzések - kevés kivétellel - önköltséges formában indulnak - tették hozzá.

Közölték, az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás során már meghirdetett képzések esetében a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb, de egyes esetekben magasabb lehet a július 25-én meghatározott ponthatárnál. A ponthatár egyetlen képzés esetében sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 280, felsőfokú szakképzés esetén 240, mesterképzések esetén 50 pontnál.

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzések esetében - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményében jelzik. Ugyancsak a hirdetményben közlik a vizsga időpontját is, de az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek - írták a közleményben.

A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 24-én hirdetik ki. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően felsőoktatási intézményüktől kapják meg legkésőbb augusztus 31-ig - fűzték hozzá.

A pótfelvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzésekre és a szakokra vonatkozó információk a felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak címen olvashatók. A felvételi jelentkezéssel kapcsolatos általános információk pedig a https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato oldalon találhatók.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kimondta Zelenszkij: olyan dolgot kér Putyin a békéért, ami Ukrajna számára teljesen elfogadhatatlan

Ukrajna soha nem fogja elismerni a Krím fölötti orosz fennhatóságot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

13 millió alatti elektromos Ford pickup jöhet

Összesen 5 új, 13 millió alatti autót ígér a Ford 2030-ig.

Napok óta nem látták az idős férfit, a legrosszabb következett be

Meghalt egy idős férfi egy ház kigyulladt pincéjében Pusztaszabolcson – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)...

„Már megint mi értelme van ennek?” – Ilyen a mindennapi élet, ha túl intelligens vagy

Az intelligens emberek gyakran kimerülnek olyan helyzetekben, amelyek mások számára ártalmatlannak tűnnek. Ez a cikk feltárja, miért lehet...

Máris itt van Magyarország kormányának szombati rendkívüli bejelentése

Újabb csúcstalálkozóra készül a magyar kormány.

A függöny mögött leskelődött Zsanett: egyből a börtönbe vitték a rendőrök

Korábban is volt már gondja, ami az életében hozott döntéseket illeti, és időközben egy másik dolgott miatt is elfogatóparancs volt a 36...

Elfogták az orosz katonai titkosszolgálat parancsnokhelyettese elleni merénylet két gyanúsítottját

Vlagyimir Alekszejev tábornokot három lövés érte, de túlélte. A feltételezett merénylőt és segítőjét hétfőn állítják bíróság...

Szoboszlai már a Real Madridhoz készül? Véletlenül kimondta az igazságot egy belsős informátor

A szezon legfontosabb meccsére készül eközben a Liverpool, Dominik már máshol jár fejben?

Lángoló gömb rontott a templomba, négyen szörnyethaltak

Nincs megnyugtató magyarázat a rejtélyes jelenségre.

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja

Már három éve elrabolta a színész szívét.

0
0

Bulvár

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek

Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.

Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad

Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

Gyanús részletek – így halt meg Kontra György az M1 hiradósa

A MÁV szerint a televíziós halálának körülményei még nincsenek teljesen tisztázva, egy szemközti irányból érkező vonat vezetője vette észre a holttestet, és tette meg a bejelentést. Az érintett szakaszon egy v

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

0