Ezt olvasta már?

0

Hétfőn reggel csökkent az olajár

Hétfőn reggel folytatódott a kőolaj árának csökkenése a múlt heti meredek esést követően, részben a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak miatt.


hirdetés

Röviddel fél kilenc után az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 40 cent (0,46 százalék) csökkenéssel, 87,22 dolláron állt. A Brent ára a múlt héten 8,7 százalékkal esett, és a szeptember végi szinten zárt pénteken.

Az olajár múlt heti jelentős árcsökkenését az üzemanyag-kereslettel kapcsolatos aggodalmak váltották ki, különösen Kínát érintően. A Kína Államtanács ugyanis a koronavírus-ellenes intézkedések "felelőtlen lazításának" veszélyeire figyelmeztetett. Az ázsiai országban az elmúlt két hétben hétszeresére nőtt a napi új koronavírus-fertőzöttek száma. Mindez azzal járhat, hogy ha újabb városrészeket, esetleg városokat helyeznek karantén alá Kínában, az visszaveti az üzemanyag iránti keresletet.

Az olaj árát ugyanakkor a szakértők szerint a héten befolyásolhatja az a bizonytalanság is, hogy mennyivel kevesebb nyersolaj lesz a piacokon azután, hogy december 5-én életbe lép az orosz olajszállításokra vonatkozó európai embargó.







0
0

hírek innen, onnan

Emlékszel még Smaltig Dalmára a Feleségek luxuskivitelben műsorból? Mutatjuk, mennyit változott

A kétgyermekes anyuka, Smaltig Dalma nagyon megosztó a kommentelők körében, de elmondása szerint jól kezeli a rosszindulatú...

Hatalmas tüntetés volt Sanghajban a kínai kormány járványkorlátozásai miatt

Egy tíz ember halálával végződő ürümcsi lakóháztűz miatt kezdődtek országszerte tiltakozások.

„A véradók a mi hétköznapi hőseink” – ma van a magyar véradók napja

Akár három életet is meg lehet menteni egyetlen véradással.

Rónai Egont mélyen megrendítette Csapó Gábor halála

Ő szerettette meg a műsorvezetővel a vízilabdát.

Sokkoló fotók a ferihegyi úti halálos balesetről

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között ma reggel 6 óra körül egy autó és egy busz ütközött...

Friss hírek érkeztek Szorcsik Viki agyvérzéssel kórházba szállított édesanyjáról

Azon múlt minden, hogy nagyon gyorsan kiértek a mentősök.

Nemcsák Károly: a József Attila Színház helyzeti előnyben van

A színház nem zár be, de lesznek olyan napok, amikor nem tartanak előadásokat. Korábban már korszerűsítették a színház fűtését és...

Videón Novák Katalin kijevi látogatása

Novák Katalin egy rövid, de annál eseménydúsabb videót tett közzé Facebook-oldalán.

Deutsch „félhivatalos szivárogtatásokra” hivatkozva azt állítja, az EB a gyermekvédelmi törvény módosítását is feltételül szabhatja

A Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője szerint a pedagógusok béremelése azért marad el, mert „a magyar baloldal” is megszavazta az...

Jobbik: a Fidesz ismét elutasította a fogyatékossággal élő gyermekek megsegítését

A Fidesz ismét elutasította a fogyatékossággal élő gyermekek megsegítését - közölte a Jobbik alelnöke tájékoztatóján.

Sport

Megvan, Cristiano Ronaldo mit szedett elő a gatyájából, és vett szájába meccs közben

Ghána ellen kezdett a nadrágjában kotorászni – milliók érdeklődését felkeltve.

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

Csillagászati összeggel csábítják Cristiano Ronaldót

Hetente több mint 500 millió forintot kereshetne.

Látni kell, micsoda pazar burgert adtak négyezer forintért a katari focivébén

Katar nem épp egy átlagos ország, a katari vébé pedig nem épp egy szokványos vébé. Gondoljunk csak a téli rendezésre, a rendhagyó szabályokra, a sör offoltatására vagy a horribilis méretű költségekre, a sort p

Botrányos döntés a franciák ellen: nem merte kiállítani a bíró a szabálytalan dán focistát

Andreas Christensen lerántotta a gólhelyzetben kilépő Kylian Mbappét.

Raphinha: A brazil drukkerek annak szurkolnak, hogy Neymar törje el a lábát

Brazília megnyerte az első meccsét a világbajnokságon, azonban elveszítette Neymart, akinek megsérült a bokája. Csapattársa, Raphinha élesen reagál a hír visszhangjára.

Hiába a nagy fölény, kikaptak, így a vb-kiesés szélére sodródtak Laidouniék

A Fradi középpályása 67 percet és egy sárgát kapott Ausztrália ellen.

Faragó Tamás megszólalt az Origónak Csapó Gábor haláláról

Csapó Gábor legendás csapattársa megrendült barátja halálhíre hallatán.

Lionel Messi elszólta magát, majd vezényelte az örömódát az argentin öltözőben

Bunyó is volt a nézőtéren az argentin és a mexikói szurkolók között.

Újabb döbbenetes bírói ítéletek: 10 perc hosszabbítás, nevetséges tizenegyes, rengeteg sárga lap

A lengyeleknek a földöntúli bravúrt bemutató kapusuk tett igazságot.

0

Bulvár

Ukrán hírportál: Ismerd meg az Orbánnál is erősebb magyar politikust!

Karácsony Gergely interjút adott Ukrajna egyik legolvasottabb hírportáljának.

Pokoli tél vár ránk. Megismétlődhet az 1987-es rémálom?

A sarki örvény miatt lehet az idei tél jóval hidegebb.

Ezért marad egyedül annyi férfi

A nyugati társadalmakban egyre több az egyedülálló férfi. Mi ennek az oka?

Bécsi Advent: most ne induljon el.

Hétfőre 24 órás sztrájkot hirdetett az osztrák VIDA szakszervezet, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, de ha nem lesz megállapodás, akkor Ausztria teljes területén szünetel majd a vonatközlekedés.

Megvan, Cristiano Ronaldo mit szedett elő a gatyájából, és vett szájába meccs közben

Ghána ellen kezdett a nadrágjában kotorászni – milliók érdeklődését felkeltve.

Tragédia történt a világbajnokságon

A walesi csapatot érinti a hír.

Szijjártó: óriási és szégyenteljes tiszteletlenségről van szó ezen országok részéről

Szijjártó Péter nagyon részletesen beszélt a Magyarországot érintő kérdésekről, és természetesen Brüsszel is szóba került.

Ő nyerte a Dancing with the Starst: ezért igazságtalan a győzelme a kommentelők szerint

Bár a legtöbben neki szurkoltak, páran nem tudták szó nélkül hagyni, hogy szerintük jókora előnnyel indult a táncos showban.

Amikor meglátta az anya az udvarról bejövő 4 éves lányát, rögtön sokkot kapott - Videó

Egy gyerek maga a csoda, még akkor is, ha folyamatosan képes aggodalmat okozni a szüleinek. Egy 33 éves nőnek nem mindennapi története van erről.

blogmorzsák

Vaskoporsók – harckocsik az első világháborúban

A franciák, olaszok, amerikaiak, oroszok és németek fejlesztései.

Tragikus az ázsiai nők jogainak helyzete

A Covid pedig tovább rontott ezen. Rengeteg a visszaélés és a szexuális erőszak.

Az RTL egyik leggyengébb ősze

Miközben a TV2 szárnyal, több RTL-es műsor is kezd elfáradni.

Ez az egyik legolcsóbb napelemes lámpa - ház, garázs, terasz köré is jó

Ügyes megoldás, hogy spórolj a rezsin: 0 Ft-ból üzemel, nagy erejű.

KATAR megvette a FIFÁ-t

Korrupció, hatalom, pénz, illegális lehallgatás, a FIFA tükrözi a világot.

Pénisz - Felhasználói kézikönyv

Mi a helyzet azzal a férfi G-ponttal? És valóban számít a méret? Hiánypótoló könyv született.

0