Ezt olvasta már?


Hiányszakma a nevelőszülőség

Alacsony az anyagi támogatása a nevelőszülőknek és a társadalom is előítéletes velük, sokan félnek a saját család reakcióitól is. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása. Magyarországon 2007 óta növekszik a gyermekvédelemben élők száma, miközben nincs elég nevelőszülő.

Az SOS Gyermekfalvak felmérte, milyen okok állhatnak ennek hátterében.

2017-ben közel 24.000 gyerek élt gyermekvédelmi gondoskodásban, 64%-uk nevelőszülőknél. Bár 2014 óta jogszabályi változások nyomán minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem tud megvalósulni. Miközben a gyermekvédelembe kerülők száma fokozatosan nő, a nevelőszülőké nem. Az SOS Gyermekfalvak online kutatásában közel 900 embert kérdezett meg 2017 és 2018 tavaszán, hogy feltérképezze, melyek a fő visszatartó okok a nevelőszülői hivatás választásánál.

Szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyermek nem fogadja el őt, minden második pedig attól, hogy saját családja és a barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint ráadásul a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.

„A nevelőszülőséghez sokféle félelem társul, amelyeknek csak egy része megalapozott. Ezek fontos szerepet játszanak abban, hogy valaki vállalkozik-e erre a feladatra, ezért is fontos, hogy beszéljünk a félelmekről, illetve sok segítséget adjunk. Az SOS-ben például a nevelőszülői tanácsadó mellett pszichológus is dolgozik a családokkal” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

Sokan nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel. Minden ötödik megkérdezett tévesen azt gondolja, hogy maximum 45 éves korig lehet gyereket befogadni. „Az egyetlen előírás, hogy legfeljebb 50 év különbség lehet a nevelőszülő és a nevelt gyerek között, tehát egy ötvenéves személy vagy pár is vállalhat még kamasz gyereket” – tette hozzá Szilvási Léna.

Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyermekeket szeretnének gondozni, a válaszadók negyede szerint erre a nevelőszülőknek nincs ráhatása.

Ugyan férfiak is lehetnek nevelőszülők, sokan még mindig női szakmának tartják. Sok válaszadó úgy tudja, csak nők jelentkezhetnek nevelőszülőnek, tízből ketten pedig tévesen azt gondolják, feltétel, hogy a nevelőszülő házasságban vagy tartós párkapcsolatban éljen.

Tízből hat ember szerint az is visszatartó ok a hivatás választásánál, hogy a nevelőszülők nem kapnak megfelelő anyagi támogatást és a nem anyagi jellegű támogatás is alacsony. A nevelőszülőség munkaviszony, amely beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, abban az esetben is, ha csupán egy gyermeket fogad be valaki, de ezt nem mindenki tudja.

A kutatás kitér arra is, hogy mi motiválja leginkább a nevelőszülőséget választókat. Míg az idősebb korosztálynál még gyakori indíték, hogy nem lehettek saját gyerekeik vagy kirepültek már a fészekből, a fiatalabb korosztályban erősebben jelenik meg a társadalmi felelősségérzet.

„Komoly probléma, hogy nincsen elég nevelőszülő, Vas megyében például még mindig gyermekotthonban lakik a gyerekek több mint fele. Fontos a szakma ismertségének és társadalmi presztízsének emelése. Olyan motivációt kell adni, hogy többen válasszák a nevelőszülőséget. Az SOS például csökkenti a nevelőszülőnél lévő gyereklétszámot, hogy kisebb legyen a teher a családon és nagyobb az odafigyelés a gyereken. Így munka vagy akár több saját gyerek mellett is könnyebben vállalható ez a nehéz, de szép feladat. Az SOS folyamatosan várja nevelőszülők jelentkezését” – mondta Szilvási Léna.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor szombaton Szombathelyen tartott beszédet.

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Metszés februárban: a 7 döntés, ami eldönti a termést

A februári metszés sorsdöntő a gyümölcsfák egészségében és terméshozamában. Cikkünkben bemutatjuk azt a 7 kulcsfontosságú...

Étcsoki kontra tejcsoki: nem mindegy, mit választunk

A kakaótartalom nemcsak ízlés kérdése, hanem egészségügyi szempont is lehet.

Óraátállítás 2026: itt a dátum, mikor lesz óraátállítás március folyamán - Nem ez lesz az utolsó?

Az óraátállítás, vagyis a nyári és téli időszámítás közötti váltás, 2026-ben is érvényes. A nyári időszámítás március...

Orbán Viktor bejelentette, Washingtonba repül Donald Trumphoz

Amerikába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, ahol Donald Trump amerikai elnökkel fog találkozni - jelentette be a miniszterelnök a...

Vigaszkapcsolat: ezért nem jó ötlet szakítás után azonnal új románcba kezdeni

Egy szakítás sosem könnyű. Az érzelmi káosz, a magány és a bizonytalanság miatt sokan szinte azonnal új kapcsolatba ugranak – ezek az...

Kovászos kenyér: Tényleg mindenkinek egészséges a trendi pékségek kedvence?

A kovászos kenyér az utóbbi években valóságos szupersztárrá vált a pékségek polcain, és sokan úgy tekintenek rá, mint az egészséges...

Ennyi ideig kellene tartania a délutáni szunyókálásának, hogy ne legyen fáradtabb annál, mint amilyen volt

Sokan, ha délután alszanak egy kicsit, még fáradtabban ébrednek fel.

Egy ukrán anya évek óta halottnak hitte a fiát, de most hazatelefonált

Miközben az ukrán hadseregben katonája, Nazar Daletszkij szülei több mint három éve úgy tudták, hogy elvesztették fiukat a háborúban,...

Azt mondják, mindenkit átvert Donald Trump: hatalmas háború jöhet

Nem igaz, hogy sikerült áttörést elérni az ománi tárgyalásokon – jelentette ki Ebrahim Rezaei, Irán parlamenti nemzetbiztonsági...

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

0
0

Bulvár

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek

Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.

Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad

Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

Gyanús részletek – így halt meg Kontra György az M1 hiradósa

A MÁV szerint a televíziós halálának körülményei még nincsenek teljesen tisztázva, egy szemközti irányból érkező vonat vezetője vette észre a holttestet, és tette meg a bejelentést. Az érintett szakaszon egy v

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

0