Ezt olvasta már?

Trump Twitteren szólt be Obamának és fenyegette meg Iránt

Donald Trump 9 óra leforgása alatt szólt be Obamának és kvázi fenyegette meg Iránt a Twitteren két bejegyzésében. Míg Obamát Oroszország amerikai választásokra te...


Horvátország történelmi sikere

Története során először bejutott a világbajnokság fináléjába a horvát labdarúgó-válogatott, amely az oroszországi torna szerdai elődöntőjében hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az angol csapatot.


hirdetés

Az első félidő elején Trippier szabadrúgásból még az angoloknak szerzett vezetést, de a másodikban Perisic a védőjét megelőzve egyenlített a 68. percben. A horvátok ugyan harmadszor kényszerültek ráadásra a vb-n, ám ezúttal nem bízták a 11-esre a továbbjutást, mint az előző két alkalommal, ugyanis Mandzukic a 109. percben eldöntötte a párharcot.

Horvátország ezzel biztosan felülmúlja eddigi legjobb, 1998-ban elért harmadik helyét, míg Anglia 1966 óta tovább várhat újabb diadalára.

A szombati, szentpétervári bronzmeccsen belga-angol, míg a vasárnapi, moszkvai döntőben francia-horvát mérkőzést rendeznek.

Elődöntő:

Horvátország-Anglia 2-1 (0-1, 1-1, 1-1), hosszabbítás után

Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző, v.: Cuneyt Cakir (török)

gólszerzők: Perisic (68.), Mandzukic (109.), illetve Trippier (5.)

sárga lap: Mandzukic (48.), Rebic (96.), illetve Walker (54.)

Horvátország:

Danijel Subasic - Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 95.) - Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic - Ante Rebic (Andrej Kramaric, 102.), Luka Modric (Milan Badelj, 119.), Ivan Perisic - Mario Mandzukic (Vedran Corluka, 115.)

Anglia:

Jordan Pickford - Kyle Walker (Jamie Vardy, 112.), John Stones, Harry Maguire - Kieran Trippier, Dele Alli, Jordan Henderson (Eric Dier, 97.), Jesse Lingard, Ashley Young (Danny Rose, 91.) - Raheem Sterling (Marcus Rashford, 74.), Harry Kane

I. félidő:

5. perc: Trippier végezhetett el szabadrúgást 22 méterről a kapuval szemben, s gyönyörűen a bal felső sarokba csavarta a labdát (0-1).

II.félidő:

68. perc: Vrsaljko jobb oldali beadását követően Perisic lábbal megelőzte az ötös vonalán fejjel tisztázni akaró Walkert, a lövése pedig a kapu jobb oldalában kötött ki (1-1).

Hosszabbítás:

109. perc: egy szöglet után kivágott labdát Perisic fejelt vissza a kapu előterébe, a jó ütemben kilépő Mandzukic pedig közelről Pickford lába mellett a kapu bal oldalába lőtt laposan (2-1).

Az angolok kezdték agresszívebben és jobban is a mérkőzést, a horvátok idegesen futballoztak, rengeteg könnyű passzt elrontottak. Nem is kellett sokat várni, hogy góllá érjen a szigetországiak fölénye, ugyanis már öt perc után betalált szabadrúgásból Trippier, aki a válogatottban először volt eredményes. Az angol vezetés mit sem változtatott a játék képén, rá se lehetett ismerni a horvát csapatra, amely sorra szórta el a labdákat, az erős és gyors angol játékosok pedig a labdaszerzést követően éltek fizikai fölényükkel, lefutották embereiket és megnyerték párharcaikat, így a későbbiekben már nem csak pontrúgások után tudtak veszélyeztetni. Egy ízben a góllövőlista éllovasa, Kane óriási helyzetet hagyott ki, pontosabban Subasic védett bravúrral. Sokat elmond a horvátok teljesítményéről, hogy az első komoly helyzetükre bő félórát kellett várni, de Rebic akkor is tiszta lövőhelyzetből Pickford kezébe lőtt. A túloldalon Lingard hasonló szituációban pedig a kaput sem találta el. Összességében a horvátok örülhettek, hogy csak egygólos hátránnyal vonulhattak az öltözőbe.

A folytatásban az angolok is visszavettek a tempóból, elsősorban a biztonságra törekedtek, a horvátok pedig továbbra is teljesen erőtlennek és ötlettelennek bizonyultak, így a második játékrész eleje érdemi lehetőség nélkül telt el. A horvátok pontatlanságát jól jelzi, hogy egy percen belül mindkét horvát szélső próbálkozhatott beadással, de tiszta helyzetük ellenére már az első, a 16-os oldalvonalánál álló angol játékos belsővel tisztázott mindkét esetben.

Egyetlen jó beadás viszont alapjaiban változtatta meg a meccset, ugyanis abból teljesen váratlanul Perisic egyenlített, ez pedig 180 fokos fordulatot hozott. Az egyenlítés hatására záporoztak a lövések Pickford kapujára és érkeztek a beadások az előterébe, egy ízben Perisic újabb próbálkozásakor csak a kapufa mentette meg az angolokat az újabb bekapott góltól. Legalább tíz perc kellett, mire a szigetországi gárda rendezte a sorait. De ez sem jelentette azt, hogy az utolsó 15 percben ne a horvát csapat állt volna közelebb a győztes gól megszerzéséhez, ugyanis Mandzukic lövésénél Pickfordnak kellett hárítania, majd az angol kapus hibája után Perisic nem találta el a kaput, így következhetett a ráadás.

A hosszabbításra ismét fordult a kocka, az angolok tűntek frissebbnek, ami nem volt váratlan, mivel a horvátoknak ez a harmadik olyan találkozója volt a vb-n, amely hosszabbításba torkollott. A szigetországiak nagyon közel álltak ahhoz, hogy ismét vezessenek, de Stones fejesét követően Vrsaljko a kapu jobb sarkánál kifejelte a gólvonalról a labdát. Ettől függetlenül a horvátok sem maradtak helyzet nélkül, a másik oldalon Pickford hárított bravúrosan Mandzukic közeli próbálkozásánál. A fordulás újabb fordulatot hozott, ismét a horvátok voltak kezdeményezőbbek, s ennek meglett az eredménye, ugyanis teljesen elaludt az angol védelem egy szöglet után visszafejelt labdánál, s éppen Mandzukic maradt üresen, aki második ziccerét már nem hibázta el. Ugyan hátravolt még tíz perc, de az angolok komoly helyzetig sem jutottak, így 1966-os egyetlen világbajnoki címük óta továbbra sem tudnak döntőbe jutni. A mostani vb-n először fordult elő, hogy a hosszabbítás döntést hozott, s így nem volt szükség 11-esekre.







0

hírek innen, onnan

Mi történt Demjén Ferenccel? Ezért maradt el a szombati koncertje

Kéthetes focivébészünet után Balatonudvariban folytatta nyári turnéját az énekes, de szombati koncertjét a vihar miatt hétfőre tették....

Kétperces irodalmi teszt: felismeritek ezeket a regényeket egy-egy szereplő nevéről?

Sok regényt olvastatok már? Ezzel a teszttel kideríthetitek, mennyire emlékeztek jól a szereplőkre. Melyik regény hősei a következők?...

Nyilvános a 2018. évi borszőlő átlagár előrejelzés

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) közzétette honlapján a 2018. évi szüretre vonatkozó borszőlő átlagár előrejelzését - közölte...

Országszerte tombol a vihar, ezeken a helyeken a legsúlyosabb a helyzett

Több helyen fák dőltek ki, de volt, ahol tetőket is megbontott a szél.

Élet-halál harc a vágóhídon: így fektették meg a TEK-esek a véres kutyaviadal szervezőit - videó

Mohács Véres kutyaviadalnak vetettek véget a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei.

Megrázó a baba keserves sírása: felforrósodott autóban hagyták az újszülöttet - videó

Anglia A nagypapája hagyott magára egy újszülöttet az autóban, a kicsi pedig keservesen sírt a kibírhatatlan hőség miatt.

Nem tartott sokáig: már véget is ért a jobbikos politikus ülősztrájkja

Budapest Tiszavirág-életűre sikerült a jobbikos politikus ülősztrájkja.

Kiásták a holtakat a medvék a temetőben

Kamcsatka Egészen a koporsókig leástak a barnamedvék a temetőben, amelyet teljesen feldúltak.

Akkora a siker, hogy nem győzik gyártani

Még idén megkapják az első rendelők az új, olcsó német villanyautót, amely tervezője szerint forradalmasíthatja az e-autók gyártását.

Fontos posztra nevezett ki felelőst Orbán Viktor

Szigeti Ádám lett az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

Sir Paul McCartney újra átkelt az Abbey Road zebráján

49 évvel a legendás Beatles fotó elkészülése után.

Nem ismered fel. Felére fogyott Mariah Carey

Nem hiszünk a szemünknek: fotó.

0

Sport

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Mégsem lesz futamgyőzelem? Vizsgálják Hamilton győzelmet érő manőverét

Veszélyben lehet Lewis Hamilton futamgyőzelme: a versenybírók vizsgálják a Mercedes pilótájának győzelmet érő manőverét. Bármekkora büntetést kaphat.

A horvát vb-ezüstérmes is távozna a Real Madridtól

Nem meglepő, és nem is fog kifordulni a világ a négy sarkából Madridban.

A BL-döntő negatív hőse ismét hatalmasat hibázott - videó

A kapus ezúttal megmenekült, de Liverpool most is kikapott.

Ramos elhintette ki lesz Ronaldo utódja Madridban

Eredetileg Neymarnak, vagy Hazardnak tették félre a legendás 7-es mezt.

Így vélekedik a korábbi magyar kapitány Marco Rossi új stábjáról

Budapest Összeállt a labdarúgó-válogatott élére egy hónapja kinevezett Marco Rossi (53) stábja, a szövetségi kapitány ismertette, kikkel akarja sikerre vinni együttesét.

Madarat lőtt telibe a Manchester United védője - videó

Mezbe csomagolva kellett levinni a pályáról.

Kiütéses hazai győzelemmel kezdte a Fradi a bajnokságot

A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a Diósgyőrt látta vendégül az első fordulóban.

A Bayern-elnökből kibukott, hogy Özil évek óta szarul játszik

Miután Mesut Özil bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, Uli Hoeness, a Bayern München elnöke kapott az alkalmon, hogy belerúgjon egyet.

A világbajnok Mesut Özil lemondta a szereplést német válogatottban

Az Arsenal karmesterét rosszul érintették az utóbbi hónapok kritikái.

Tour de France: ütésért kizárták a Sky kerekesét

Peter Sagan pedig századszor ölthette magára a pontverseny éllovasának járó zöld trikót.

0

Bulvár

Lefotózták a legbotrányosabb magyar egyedi rendszámot, megmutatjuk

Erre nagy ötlet volt százezreket kifizetni.

Így stírölte Kádár cigivel a szájában Sütő Enikőt

Majd kiesik Kádár János pártfőtitkár szájából a cigaretta, amikor Sütő Enikő fehérneműre vetkőzik előtte erről tanúskodik a Habselyem Kötöttárugyárban 34 éve készült fotó.

Az állam 80 ezer ingatlanra vetett szemet

Az elmúlt hónapokban állami elővásárlási jogot jegyeztettek be 80 147 ingatlanra. Mindezt a világörökség védelmével magyarázzák, de tény hogy a magántulajdonhoz így már korlátozott jogok kapcsolódnak.

Egy zsidó szokás, amit sosem értettél: ezért visznek követ a sírokra

Virág helyett kő kerül a sírokra: mi a zsidó hagyomány oka?

Jó hír a nyugdíjasoknak, augusztusban hamarabb jön a pénz

Már 10-én utalják a járandóságokat.

Megdöbbentő dolgok derültek ki Jean-Claude Van Damme-ról

Az eset 24 évvel ezelőttig nyúlik vissza a Street Fighter című film forgatására, ami a rendező szerint valóságos rémálom volt.

Hihetetlenül szexi bikiniben Hosszú Katinka

Medence az egyik, óceán a másik oldalán az amerikai napsütésben az Iron Ladynek.

Újra megmutatta kiábrándító arcát a Forma-1

Ismét csalódhattunk a világ legnépszerűbb autósportjában.

Majdnem teljesen egyszerre esett teherbe egy onkológiai osztály hat ápolónője

A hat kolléganő mostantól nem csak a hivatásuk iránti szenvedélyen, hanem a terhesség örömein is osztozik.

A sofőr békésen autókázott, aztán megtörtént, amitől mindenki retteg

Megdöbbentő balesetet rögzített a fedélzeti kamera.

"Rákbeteg vagyok, ez az utolsó utazásom a feleségemmel"- írta a kifosztott férfi a rablónak

"Gondolj azonban egyetlen pillanatra arra, milyen kárt okoztál áldozatodnak."

Palvin Barbi elvágta magát a Victoria's Secretnél - Már bánja a viselkedését

Palvin Parbi egy dolgot bán a modellkarrierjében, de azt nagyon.

blogmorzsák

A karibi álom ára

Sokakban él a "napsütés, tengerpart, pálmafák" romantikus álomkép, ám mint mindennek, ennek is ára van. De mekkora?

Ezért hagyja lazán Buda­pesten az utasok csomagjait a Ryanair

Így kevesebbet buknak, az utas nem számít.

A semmiből folyószámlán termő 30 ezer forint rejtélye

Gábor ügye sokadik ránézésre is tiszta sornak tűnik: elköltött a bankszámlájáról olyan pénzt, ami a banké volt, az meg kéri vissza.

Mi a baj a rizzsel?

Rengeteg ember alapvető élelmiszere a rizs, csakhogy elég komoly bajok vannak vele.

Vitray milyen családba született?

Ha már egy kíváncsi újságíró leás nála a gyökerekig, vajon miért finomkodik azzal a fránya izraelita jelzővel?

„Szeretem a feleségem, ezért csalom meg válás helyett“

Egy eset, ami sok pár számára ismerős lehet.

Ezek az Apple termékek várhatóak még 2018-ban

3 iPhone, 2 iPad, Mac mini, iMac, MacBook.

Formula Hamilton

Lewis Hamilton a szabályok felrúgásával nyerte a Német Nagydíjat. Kezd irreális méreteket ölteni, hogy neki mindent elnéznek?

5 könyv a köztünk élő Patrick Melrose-okról

Ezek a könyvek a családon belüli fizikai és lelki bántalmazásokkal, visszaélésekkel, érzelmi sivárságokkal foglalkoznak.

Glutén: barát vagy ellenség?

A gluténmentes étrend maga lenne az egészséges táplálkozás? Egyáltalán miért és hogyan kerülendő a glutén?

3 borkása recept, amitől megőrülsz

Pedig irtó egyszerűek!

A harcos, aki a pokolból tért vissza

Mi jut eszedbe először, ha azt a nevet hallod: Dejan Lovren? Liverpool? Horvátország? A Dortmund elleni gólja?

0