Ezt olvasta már?

0

Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.


hirdetés

A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül "beáldozta" a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.

"Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült - nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. - Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években."

Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.

Eredmények:

női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc

2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25

3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83

...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37







0

hírek innen, onnan

Lebeszélő nyilatkozatot adhat a patikus azoknak, akik homeopátiás szert vásárolnának

Írásos lebeszélő ajánlást kell adnia ugyanis a patikusoknak azoknak a vevőknek, akik homeopátiás szereket vennének egy friss...

Kiszel Tünde akart egy szexi szelfit, ezért jól kipakolta a melleit

Úgy tűnik, a celebet tényleg nem érdekli a kora.

20 évesen rúgott öt gólt egy Bundesliga-meccsen

Luka Jovicnak óriási meccse volt a Düsseldorf ellen.

Tállai: A következő nyugdíjjal együtt érkezik a prémium

A prémium maximális összege 18 ezer forint, ez 80 ezer forintos nyugdíjtól jár.

November közepén viszi ki a postás a nyugdíjprémiumot

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi...

Döbbenetes bejelentés: Szaúd-Arábia beismerte, hogy meggyilkolták a rejtélyesen eltűnt újságírót

Szaúd-Arábia beismerte, hogy meggyilolkolták az ország rejtélyesen eltűnt újságíróját a konzulátuson.

A magyar Bonnie és Clyde: régóta körözött házaspárt tartóztattak le a rendőrök

Budapesten fogták el a rendőrök a régóta körözés alatt álló házastársakat.

Megszökött egy fekete párduc, mindenkit óvatosságra intenek

Azt nem árulták el, hogyan és honnan lépett meg a nagyvad.

Hivatalos: Észak-Macedónia lett Macedónia

Megszavazta a macedón parlament az ország új nevét, ezután Görögország sem fogja blokkolni a macedónok NATO-és EU-csatlakozását.

November közepén viszi ki a postás a nyugdíjprémiumot

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi...

Aggódik a műsorvezető: Egy napja nyoma veszett Borisznak

A műsorvezető azután fogadta be az új családtagot, hogy vidékre költözött. Most égre-földre keresi az apróságot.

0

Sport

Szexbotrány után emberrablás, tönkremehet a Real-sztár karrierje

Karim Benzema 44 ezer font miatt akarta betuszkoltatni egy furgonba korábbi ügynökét.

Életfogytig tartó büntetést kaptak a magyar focisták

Ungvár Óriási botrány alakult ki a kárpátaljai fociválogatott körül!

Megkapta a Barcát a kiscsapat a Király-kupában, a reakciójuk felejthetetlen

Akkora örömünnep tört ki, mintha BL-t nyertek volna.

Egy Várhidi Péter-interjú, melyből kiderül, hogy Várhidi Péter szinte tökéletes

Annyira szürreális interjú készült a magyar foci egyik kiemelkedő edzőfenoménjével, hogy nem teheted meg, hogy nem olvasod el.

Kiütéses frankfurti siker, a szerb csatár mesterötöst lőtt

Luka Jovic korán letette a névjegyét a Bundesligában.

Álvarez a világ legjobban fizetett sportolója

A bokszoló forintban számolva 102 milliárdot keres az új szerződésével.

Kihagyja a k ézilabda-világbajnokságot a világ egyik legjobbja

A kétszeres olimpiai bajnok Nikola Karabatic a MOL-Pick Szeged elleni BL-meccsen sem játszhat.

Döbbenetes dolgot állít korábbi ügynöke a Real Madrid sztárjáról

Madrid Emberrablással vádolja a Real Madrid francia focistáját, Karim Benzemát (képünkön) a korábbi ügynöke, Leo DSouza.

A Barcelonánál visszavárják Neymart

A brazil jövő nyáron 220 millió euróért távozhat Párizsból.

Az UEFA megbüntette a Manchester Unitedeter, Hamilton nyerte a szabadedzést 

Befejeződött az ifjúsági olimpia, Magyarország az éremtábla 4. helyén zárt. Ez történt pénteken.

Két európai topklub érdekli Arséne Wengert

A Le Parisien szerint Arséne Wenger edzősködni szeretne, ráadásul a legmagasabb szinten.

Pastor úgy kel és úgy fekszik, hogy minden versenyt meg akar nyerni

A Szeged legendája, Vadkerti Attila volt a Hosszabbítás vendége a Klubrádióban.

0

Bulvár

Hatalmas vihar érkezik: vörös riasztást adtak ki

Heves esőzések és rendkívül viharos időjárás várható.

Borbás Marcsinak elege lett a hazugságokból, jogi lépéseket tesz

Hol a 400 millió? Úgy érzi, egyre több valótlanságot írnak róla.

3 kérdés csupán a legrövidebb IQ-teszt: a válaszokat is megmutatjuk

Az IQ-tesztek általában hosszabbak, de ez csak három kérdésből áll.

Medgyessy Péter lánya szebb, mint valaha - Fotókon a 39 éves Anita

Tornóczky Anita így megváltozott az évek alatt.

Tudja-e, hogy melyik Magyarország legkisebb városa?

A festői környezetben fekvő település alig több mint ezer lelket számlál.

Szenzációs felfedezés: visszafordítható a májkárosodás

Hogy hat a fehérjeszegény diéta a májra? Bizony rosszul, májsorvadást okoz. Szerencsére ez a májkárosodás visszafordítható.

Hatalmas engedmények a dízelekre

Egyre nagyobb veszteségeket okoz a német autókereskedelmi ágazatnak a dízelautók csökkenő népszerűsége. A lízingcégekhez általában három év használat után visszakerülő dízelautókat például csak nagy árengedményekkel lehet továbbértékesíteni - tájékoztatta a dpa hírügynökséget a gépjármű-kereskedelmi szervizágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZDK szóvivője.

Ezekre érdemes lecsapni a Lidlben, Aldiban és Pennyben a hosszú hétvégén

Október 23-án a szupermarketek zárva lesznek, de szombattól hétfőig intézhetitek a bevásárlásokat. Mutatjuk a legjobb ajánlatokat!

Kis hüvely ABC: hogyan működik a vagina? - 2.rész

Kívülről valószínűleg már mindenki sok százszor látta, belülről azonban aligha vehetjük szemügyre a hüvelyünket. Mit kell tudni belső felépítéséről, a hüvelyi- és a klitorális orgazmusról, a szeméremtestről? Szerepük az orgazmusban sokak számára máig rejtély. Bár világunk rohamtempóban fejlődött az utóbbi évtizedekben, a női nemi szervvel, részeinek orgazmusban betöltött szerepével kapcsolatban mai napig sok a megválaszolatlan [...]

54 ezer forintért vitte el az utast a taxis a Keletitől - no ennek vége

A BKIK és az Országos Taxis Szövetség parlamenti képviselővel megerősítve száll szembe a hiénákkal.

Szexbotrány után emberrablás, tönkremehet a Real-sztár karrierje

Karim Benzema 44 ezer font miatt akarta betuszkoltatni egy furgonba korábbi ügynökét.

blogmorzsák

Otthon Magyarországon, itthon Ausztráliában

Ezek a különbségek a két ország között.

Ha a NER tagja vagy, neked bajod nem lehet

Három tanulságos hír egymás után.

Budapest éves költségvetésének harmadát kitevő uniós támogatástól eshet el a főváros

Az elmaradó karbantartások, fejlesztések miatt halmozódó belső adósság egyre növekszik, ezt a kormány Brüsszellel igyekszik kifizettetni.

Tudod mi a különbség a pezsgő és a champagne között?

Te is a pezsgő szinonimájaként használod a champagne-t? Nem jól teszed.

Simonkát a farkasok elé vetették, de ő sem érti, miért pont most

Valószínűleg arra szolgál ez az eljárás, hogy elterelje a figyelmet arról, hol is matat a nagy bűvész, vagyis Orbán Viktor keze.

Lefújták Radics Gigi arénás koncertjét

Egy baleset miatt. Kicsit fura a sztori.

Elbaltázott faosztás

"Melyik rózsadombi nejlonparaszt baltázta így el, az amúgy jó kezdeményezést?"

Így ver át egy autónepper

Mutatunk egy történetet az átvert vásárlóról és a pimasz nepperről.

45 éves a Sydney-i Operaház

Itt egy csomó érdekesség az ikonikus épületről.

Erre érdemes tekeregni az első hosszú hétvégén

Magyar rapbuli, túlfűtött dark diszkó házibuli és az irodalom ünnepe.

Pusztulnak a teknősök és ez rossz hír az emberiségnek

A teknősök pusztulása egész ökorendszerünk pusztulását idézheti elő.

Hogyan mondjam meg neki, hogy nem leszek a felesége?

A pasi egyre kínosabban viselkedik társaságban, a barátnő szülinapját pedig sosem tudta. Férjtípus?

0