Húszéves a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég
Húszéves a Show & Game, a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég, amelynek két évtizedes portfóliójában mintegy 5500 órányi műsor szerepel.
A változatlan tulajdonosi formában működő cég gyakorlatilag a kereskedelmi televíziózás kezdete óta jelen van a piacon, valamennyi csatorna vetített már általa gyártott műsorokat - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A cég nevéhez kötődik többek között a Duna televízióban látható Virtuózok és annak nemzetközi V4+ változata, valamint a Honfoglaló és A Dal első négy évada, valamint a Csináljuk a Fesztivált! első 6 évada is.
"Magyarországon még mindig a televízió az elsődleges tartalomfogyasztási csatorna, nálunk kiemelkedően magas a televíziózással töltött idő" - összegezte a két évtized tapasztalatait Závodszky Zoltán, a Show & Game Zrt. elnöke a cég közleményében.
A cég 53 fajta műsorból több ezer adást gyártott, 19 nemzetközi licensz hazai verzióját készítette el. Fő profilját a szórakoztató műsorok jelentik, comedy műsorokból a legtöbbet és a legtöbb félét gyártotta Magyarországon - áll a közleményben.
Mint Závodszky Zoltán kifejtette, a cégalapítók 1997 óta dolgoznak együtt, 2002 óta a Show & Game keretei között és arra a legbüszkébbek, hogy a szakembergárdájuk magja szinte két évtizede változatlan. A televíziós szakma legprofibb partnerei biztosítanak mindent, a díszlet és műszaki tervezéstől a kivitelezésen át az utómunkálatokig - fejtette ki a társtulajdonos.
Hozzátette: a televíziós tartalomgyártás szűk piac, csak a gazdaságilag stabil, nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozások tudnak fennmaradni. Egy tévéműsor elkészíttetése többszáz millió forint, amit a csatornáknak kell kockáztatniuk, így biztosra kell menniük, hogy a produkció minősége megfelelő lesz. A csatornák nem csak anyagi, de presztízsbeli kockázatot is vállalnak, hiszen a néző a műsorokat az adott csatornával azonosítják, ezért nagy a műsorgyártó felelőssége.
Závodszky Zoltán rámutatott arra, hogy a stúdióban készített napi szappanoperák ideje lejárt, most a minisorozatok és a külső helyszínes, fikciós szériák hódítanak, emellett az élő show varázsa megtörhetetlen, mert a közös élmény, amit együtt élnek át a nézők, feledhetetlen. A trendek előre jelzik, hogy újabb és újabb platformok jelennek meg, de a tartalom a lényeg, amit a nézők szeretnek.
Koós György rendező-producer, a cég társtulajdonosa elmondta, játékshowk, talk showk, vígjátékok, realityk, gasztroműsorok, életmód- és a napi szappansorozatok is szerepelnek a cég két évtizedes portfóliójában, ezekből eddig több mint 5500 órányi minőségi műsort készítettek. Cégük jegyezte például a Jóban Rosszbant, de számos népszerű vetélkedő és zenés show jelenlegi vagy korábbi évada is fűződik a nevükhöz, többek között az Áll az alku, Maradj talpon!, A Kocka, az Észbontók, Az ének iskolája, A Nagy Duett vagy a Csináljuk a fesztivált. "Mi fejlesztettük ki és gyártottuk a Virtuózokat is és A Dalt is" - tette hozzá.
Hozzátette: a Mindentudás Egyeteme vagy a Virtuózok nem versenyezhetett nézettségben a szórakoztató műsorokkal, de ismertsége, pozitív visszajelzései és a tudomány vagy a komolyzene népszerűsítésében kifejtett hatása kiemelkedő volt.
Oláh Károly producer, a Show & Game társtulajdonosa hozzátette, hogy az elmúlt évtizedek egyik legösszetettebb televíziós műsora gyártási szempontból a nemzetközi Virtuózok V4+.
Arról is beszélt, hogy az általuk gyártott műsorok döntő többsége nagy költségvetésű, főműsoridős produkció. A jelenlegi munkák közül kiemelte, hogy most fejeződött be a Város vs. Vidék műsorsorozat. Zajlik az Észbontók, a Show & Game díjnyertes saját formátuma 11. évadának előkészítése, közben zajlanak a Virtuózok V4+ utómunkálatai. A Virtuózok nemzetközi évada 5 országban kerül képernyőre egy időben novemberben.
Az összegzés szerint az elmúlt 10 évben a cég átlagos éves árbevétele mindig meghaladta az 1 milliárd forintot, ami az elmúlt két, pandémiával terhelt évben némiképp csökkent, de a 2022-es árbevétel újra visszaáll a Covid előtti szintre és 1 milliárd forintos nettó árbevétel felett zárják az idei évet - írták. A cég fő piaca Magyarország, ahol három országos csatornán van jelen a műsoraival, de sikerrel értékesítették már külföldön is saját formátumaikat, és jelenleg is fut általuk készített műsor Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában. Emellett saját és vásárolt licensz értékesítést is folyik a Közép-Kelet Európai régióban.
hírek innen, onnan
Két ember is életét vesztette a sikertelen kábítószer csempészet miatt
Kábítószer-csempész hajót támadtak meg.
Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben
Egy kisebb falkányi robotkutya segít az erőművek üzemeltetésében.
Fekete-Győr András páros lábbal szállt bele Deutsch Tamásba
Szerinte ideje lenne „elhúzni a csíkot”.
Apró, nyiszlett könyvmoly volt, ráadásul liberális – mégis sztár lett a nácik között Otto Rahn
A Szent Grál megszállott kutatója, Otto Rahn az SS vezetőjének figyelmét is felkeltette.
Megdöbbentő vallomás: Claire Foy éveken át parazitákkal élt együtt – ezért mondott le végleg a koffeinről
Claire Foy most először beszélt arról, milyen volt éveken át úgy élni, hogy a teste folyamatosan vészjeleket küldött – valódi...
Félelmetes víziszörnyre bukkantak – nagyobb, mint egy iskolabusz
Most Argentína partjainál dolgozó tudósok új felfedezést tettek: lefilmeztek egy óriási medúzát – félelmetesen hosszú csápokkal. A...
Közel egy év után sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben
A nyomozás 2025 márciusában indult a 266 milliárd forint értékű alapítványi vagyon elvesztése miatt.
Eurojackpot: Több, mint 6 milliárd forintot ért a telitalálat, álomszerű számokat húztak ki Helsinkiben február 6-án
Ezek voltak a nyerőszámok február 6-án.
Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
Nem tudni, kihallgatták-e Matolcsyt.
Humanoid robotot épít Szerbia
Ha lesz hozzá elég áram.
Brutális módon drágultak a panellakások az elmúlt egy évben Budapesten
Elszálltak az árak a fővárosi lakáspiacon: Budapesten tavaly a panellakások drágultak a legnagyobb mértékben, miközben a téglalakások...
Halálos lavina végzett két magyar férfivel a Magas-Tátrában
Tragédiába torkollott egy hegyi túra a Magas Tátrában: egy pénteken lezúduló lavina két magyar férfit sodort maga alá a Csorba-tó...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen
A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


