Ezt olvasta már?

Emelkedett az üzemanyagok ára

A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

0

Huszonharmadik alkalommal rendeztek országos gálát a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján

Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott január 12-én a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.


hirdetés

Kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok töltötték be a színpadot és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal.

Az országos német önkormányzat az idei gálát az augusztusban elhunyt Heinek Ottó emlékének szentelte. Az MNOÖ egykori elnöke két évtizeden át, számos fontos kezdeményezés révén járult hozzá ahhoz, hogy a hazai németség öntudatra ébredt, erős közösséggé formálódott és jövőt kapott – fogalmazott köszöntőbeszédében Schubert Olívia. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke kiemelte, elődje nyomdokain kíván továbbhaladni. – A magyarországi németség jövőjét tervezve tekintettel kell lennünk a gyorsan fejlődő, változó, egyre jobban kettészakadó világra. Ugyanakkor reményteli tény, hogy a német nemzetiségi önkormányzataink, egyesületeink és intézményeink közti együttműködés szoros.

Schubert Olívia beszédében visszatekintett a harminc évvel ezelőtti magyarországi rendszerváltásra, a berlini fal leomlására, és mindennek a magyarországi német közösségre gyakorolt fontos hatásaira: – Számos család merített ekkor reményt: a határok megnyílásával rokonok találkozhattak, megkezdődhetett a demokratizálódás, a párbeszéd és az újjáépülés. Az országos német önkormányzat a hazai németség nevében mindig is kiállt a demokratikus értékek és az egységes Európa mellett, visszautasítva mindenfajta nacionalista törekvést. Az említett értékek mellé idén kétszer is odaállhatunk: egyrészt tavasszal, az európai parlamenti választásokkor, másrészt ősszel, a helyhatósági és nemzetiségi választásokon. A kulturális autonómia kapcsán is fontos feladatok elé nézünk: támogatnunk kell a saját fenntartású intézményeinket, biztonságot adva nekik. Nagy kihívás elé állít bennünket azonban az óvodai nevelésre, az oktatásra, a civil szférára, a nemzetiségi önkormányzatokra és médiumokra egyaránt kiterjedő utánpótlás biztosítása. E próbatételnek csak akkor tudunk megfelelni, ha a közösségünk érdekeit egységben és elkötelezetten képviseljük, valamint, ha a testületeinkben, szervezeteinkben, intézményeinkben folyó munkát erősen támogatjuk.

Az országos gála védnöke ezúttal Prof. Dr. Bernd Fabritius volt. A Német Szövetségi Kormány kivándorlási kérdésekért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja ünnepi beszédét szintén Heinek Ottó munkájának méltatásával kezdte, majd a német kormány nevében is megköszönte az országos és a települési német önkormányzatoknak a saját nemzetiségükért, valamint a népek közti megértés érdekében végzett áldozatos munkáját. A magyarországi németek – mondta – nemcsak a két ország közti összekötő kapocsként, de az Európai Unióban, valamint Magyarország gazdasági, kulturális és társadalmi életében is fontos szerepet töltenek be. – Létfontosságú, hogy önöknek, magyarországi németeknek megmaradjon a német nyelvhez való kötődésük, és azáltal az identitásuk. Ezt támogatja az önök által működtetett oktatási intézmények széles kínálattal rendelkező hálózata. A német nyelv oktatását a magyar állam is támogatja, mégpedig példaértékűen, a környező országok német kisebbségeit tekintve kiemelkedően, és ezt a magyar kormánynak különösen köszönjük.

Bernd Fabritius emellett a német nemzetiségi egyesületek, egyéb szervezetek munkáját és kezdeményezéseit is méltatta, majd hangsúlyozta az utánpótlás nevelésének fontosságát, végül a német kormány jövőbeni támogatásáról biztosította a magyarországi német közösséget.

 

A gálán hárman vehették át a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”, a német nemzetiség legrangosabb kitüntetését:

EMMERT JÓZSEF, aki 1963-ban született a Baranya megyei Véménden, jelenleg Baján él és dolgozik. A magyarországi németség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei és tánchagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.

Fiatal éveiben több szálon is kötődött Pécshez, ahol közép- és főiskolai tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektetett a hagyományápolásra: 17 esztendőn át kísérte harmonikán a Leőwey Táncegyüttest, 15 éven működött közre hagyományőrző néptánctáborokban és táncházakban, évtizedeken át volt tagja a Schütz Zenekarnak. A Magyarországi Német Fiatalok Közösségének alapítói közt volt, ő vezette az említett ifjúsági szervezet egységeként létrejött véméndi baráti kört, részt vett szülőfaluja német nemzetiségi önkormányzatának munkájában, továbbá a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa Kórus Szekciójának alelnöke is volt. 33 esztendeje irányítja a véméndi német nemzetiségi énekkar tevékenységét.

Jelenleg a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Közművelődési Intézményegységét vezeti, és harmonikán kíséri az iskola tánccsoportját, kórusát, valamint a bajai Rosenkranz Kórust.

 

FUCHS JÁNOS, aki 1952-ben született a Fejér megyei Mányon, ma is szülőfalujában él és dolgozik. Legfőbb küldetése a magyarországi német hagyományok ápolása, megtartása és továbbadása.

A helyi óvodában, illetve általános iskolában az ő kezdeményezésére és irányításával kerülhetett sor a német nemzetiségi nevelés és oktatás bevezetésére. A település neki köszönheti a német nemzetiségi néptánccsoport és a fúvószenekar létrejöttét, valamint a helyi közösségi ház meglétét. Éveken át odaadóan tartotta a kapcsolatot a Mányról Németországba elűzött családokkal, ebből alakult ki egy máig aktív partnerkapcsolat Leimen településsel.

Fuchs János tagja volt a Magyarországi Németek Szövetségének és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlésének; jelenleg a Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Fejér Megyei Német Területi Nemzetiségi Önkormányzat tagja, a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége elnöke.

 

DR. GERNER ÉVA, aki a Tolna megyei Bátaszékről származik, Pécsett él és dolgozik. Egész pályáját a német nemzetiségi újságírásnak szentelte.

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán érettségizett, majd germanisztikát és történelmet tanult a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen.

Már gimnazistaként lelkesen követte a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1978-ban indult német nemzetiségi műsorát, amellyel először riportalanyként került kapcsolatba. Akkoriban még maga sem tudta, hogy hosszú időn át a német szerkesztőség lesz a munkahelye. 1984 óta dolgozik az Unser Bildschirm című német nemzetiségi magazin szerkesztő-műsorvezetőjeként. Újságíró-iskolát, számos szakirányú továbbképzést végzett el. Filmjeiben szívesen foglalkozik a magyarországi németek történelmével, néprajzával, nagy örömmel veszi, ha nyelvjárást használva készíthet interjút.

Az országos gálán fiatalokat is kitüntettek: immár 16. alkalommal vehették át a Koch Valéria Díjat kiemelkedő tanulmányi eredményt és a német kultúra ápolása terén különleges aktivitást felmutatni tudó középiskolások, valamint két friss diplomás, akik nemzetiségi témában végeztek eredményes kutatásokat. Az idei gála kitüntetettjei:

a pécsi KLÁSZ BETTINA (a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulója), a babarci STEFÁN PETRA (a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Gyakorló Szakgimnáziumának tanulója), az újhartyáni SZOLNOKI VIVIEN (a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója), valamint a sombereki BEREK BERNADETT (a bajai Eötvös József Főiskola végzett hallgatója) és a mecseknádasdi SÓS GABRIELLA (a Pécsi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett hallgatója).

 

A műsor közreműködői voltak: a Vecsési Fúvószenekar, a Sax Buam nevű családi zenekar, a Magyarországi Német Színház társulata, a Dorogi Német Önkormányzat Gyermekkórusa, a Biatorbágyi Füzes Táncegyüttes gyermektáncosai, a Városlődi Heimatklang Énekkar, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar, nyelvjárási történeteket előadó tanulók (Bényi Dávid, Klein Léna, Gerner Hannes, Forray Kata), a veszprémi Lovassy László Gimnázium Német Nemzetiségi Kórusa, a Katona Családi Zenekar, a Véméndi Német Nemzetiségi Táncegyüttes, valamint a Bergländer Buam Zenekar.







0
0
0

hírek innen, onnan

Majka leáll a tévézéssel

Egy időre szeretne visszavonulni.

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Január elsején már több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt az adóformát.

Itt az első 2019-es egyetemi világrangsor: hét magyar felsőoktatási intézmény került fel a listára

Hét magyar egyetem került fel a Times Higher Education (THE) friss listájára, amely a feltörekvő gazdaságok legjobb felsőoktatási...

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép és hangfelvételt

Szél Bernadett elkezdte élőzni a találkozót, de öt percen belül be kellett azt fejeznie. A tárgyalás néhány percen belül véget is ért.

Helyi cégek versenyeztek útépítésekért Berettyóújfaluban

Több mint 400 millió forintot költenek a beruházásokra.

Figyelmeztet az NNK: megkezdődött a járvány Magyarországon

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7. és 13. között 19...

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép és hangfelvételt

Szél Bernadett elkezdte élőzni a találkozót, de öt percen belül be kellett azt fejeznie. A tárgyalás néhány percen belül véget is ért.

20 házat rabolt ki egy budapesti férfi, pechére az utolsó egy rendőré volt

Egy besurranó tolvaj egy rendőr házába akart bemenni, miután hónapokon keresztül 20 nyitva felejtett újbudai házból, illetve...

0

Sport

Hosszú Katinka volt férje megdöbbentő bejelentést tett

Shane Tusup élete hatalmas fordulatot vett.

2011 óta nem verték meg ennyire játékban a Real Madridot

Kiscsapat benyomását keltette a Real a hétvégén.

Új munkát kapott José Mourinho

Nem szakad el teljesen a Premier League-től.

Súlyos sérülést szenvedett a magyar olimpikon

Szalagszakadás miatt nem lehet ott a világbajnokságon.

Férfi kézi-vb: Reakciók Balogh Zsolt kiesésére

Nehezen élik meg a jobbátlövő elvesztését.

A minden is kevés volt Babos Tímeának Melbourne-ben

44 ki nem kényszerített hibával nem lehet meccset nyerni, pláne nem egy korábbi Grand Slam-győztes ellen.

Balogh Zsolt nem játszhat az utolsó két csoportmeccsen

A jobbátlövő a hétfői találkozón sérül meg.

Messi már csak a világ harmadik legértékesebb focistája

És az is kiderült, mennyit ér világ legértékesebb labdarúgóklubja.

Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit

Válogatott kézilabdázót használt volna fel céljához.

Képernyőn Federer, Nadal és Babos Timi - Ausztrál Open, 3. nap, kibeszélő

Ide írhattok mindent, amit a meccsek előtt/alatt az aktuális játéknapról gondoltok.

0

Bulvár

Idd ezt lefekvés előtt és ébredj másnap új emberként

Gondod van az elalvással? Nem vagy vele egyedül, de van egy stratégia, amit kipróbálhatsz a probléma megoldására: lefekvés előtt igyál egy pohár cseresznyelevet, a szakértők szerint ugyanis ezzel az egyszerű lépéssel akár egy órával több alváshoz juttathatod a szervezeted. Fotó: Pixabay / StockSnap CC0 Az American Journal of Therapeutics hasábjain publikált kutatás eredménye azt mutatja, [...]

Ebben a fürdőruhában már nem tevepatája lenne a nőknek

Gyorsabban eltűnne a fürdőruha alsó része, mint egy vodkaszóda.

Alig fenyegeti a szegénység a magyar nyugdíjasokat

Az Európai Unióban élő nyugdíjasok 14 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, Magyarországon ez az arány mindössze 9 százalék.

Zeller - sokkal több mind leveszöldség. Így fogyaszd!

Bánatos zellerkockák a hús- és zöldséglevesben, amiket egyszerűen csak félrepiszkálunk a kanalunkkal. Ismerős helyzet? Pedig a zeller ennél ezerszer izgalmasabb és sokoldalúbb zöldség, mutatjuk, hogy miként érdemes felhasználni a konyhában. Salátába A friss, zsenge zellergumó nyersen, kis kockákra vágva pikánssá varázsolja a legegyszerűbb salátát is. Nem hiányozhat a Waldorf salátából, az almával és a [...]

Kipróbáltuk: így a legfinomabb a sült édesburgonya

Ma már egy valamire való hamburgerezőben nem csak házi szószt és kézműves bucit kóstolhatunk, hanem a hagyományos sült burgonya helyett választhatunk sült édesburgonyát is. Persze más ételekhez szintén fogyaszthatjuk, például húshoz vagy halhoz, snackként pedig önmagában, mártogatósokkal (cheddar sajtból készült szósszal és csípős ketchuppel a legjobb!). Ha egyben sütjük az édesburgonyát, akkor a legfinomabb, ha [...]

FINA: Hosszú Katinka nem úszhat világcsúcsot

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) keddi döntése értelmében ezentúl a legjobb úszók is indulhatnak a FINA által el nem ismert, új típusú versenyeken, de az ott elért időket nem hitelesítik.

Történelmi pillanat: Élet van a Hold túlsó oldalán

A szonda által küldött fotón jól látszik az eredmény.

Történelmi siker: élet van a Holdon

Kihajtott a kínai kutatók gyapotmagjainak egyike.

Ez a rovar a fűtési szezon legnagyobb kártevője: Azonnal védekezz ellene

Hatalmas pusztítást végez, és nehéz észrevenni.

A Nike legújabb csukáján röhög a fél világ

Hiányzik a nyár, a zöldellő táj, a friss fű illatáért pedig bármit megadnál? Ha sikerült felocsúdnod e sorok keltette ábrándból, akkor dobjuk is eléd a hírt: a Nike megtalálta a megoldást az idült zöldszegénységben szenvedők kínjaira, ugyanakkor azoknak is teljesülhet régi álmuk, akiknek nem volt alkalmuk soha rendesen bekaszálni az ugart, vagy nem tudják, milyen lábon kihordani úgy kétmólnyi grincsfanszőrt.

blogmorzsák

Légiháború a Birodalom ellen

A szövetséges bombázóhadjárat Németország felett a felőrlő háború durva példája volt.

Gimnazista esete a médiával

Nagy Blanka és a Birodalmi Sajtóosztag találkozása.

A német szélsőjobb keblére ölelte Orbánt

Csak ideig-óráig tartható fenn a hazugságokra épülő kampány, és az erre épülő rendszer.

„Közvetíthették-e” a képviselők, amikor ráncigálták őket az őrök?

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja abszurd.

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

Sokak szerint ez egy kiválóan működő rendszer. De akkor mi a baj vele mégis?

Így lett kész "elvileg" a lakásom

Zárul a felújítás mókatára: majdnem elkészült, de a költözés még csak álom.

Whirlpool és Edigital pepitában

Újabb kidőlt oldalú mosógép sztorit kaptunk!

Mert a kölyök kutyusoknak is kell egy alvótárs

A plüsstárs segíti a kiskutyusok fejlődését, és nem utolsó sorban elképesztően cukin lehet vele aludni.

A bezdáni halászlé tízparancsolata

Bezdánban a halászlé nem csak szimplán egy étel, több annál.

Magyar műhely restaurálta ezt a csodaszép Citroënt

Az InterClassics Maastricht ki­ál­lításon magyar mű­hely által res­taurált Citroën elnyerte a "Best Restored Car of Show" díját.

Gulyás Gergely: Soros téma

Gulyás Gergely elszólta magát, a Soros elleni kampány csak egy téma, egy ellenségkép, aki­vel lehet ijesztgetni az embereket.

„Műszak végére mosott szarnak érzem magamat“

Egy rendvédelmi dolgozó beszámolója.

0