Idén folytatódik a lakáspiac élénkülése
Berobbant az új lakások piaca, az idén folytatódik a lakáspiac élénkülése, mivel az új lakások iránt továbbra is nagy a kereslet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait. - Pécsi Napilap -
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a lakáspiac élénkülése egyértelműen a kormány otthonteremtési programjának köszönhető.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte: a kiugró növekedés a kínálat és a kereslet jelentős emelkedésének is az eredménye, ugyanakkor még bőven van hova fejlődnie a lakáspiacnak. Már a korábbi negyedéves adatok alapján számítani lehetett a jelentős bővülésre. Az ingatlan.com adatai szerint mind a kereslet, mind a kínálat fokozatosan nő az új lakások piacán. Az idei év első két hónapjában már az érdeklődők 23 százaléka keresett új lakást, míg egy évvel korábban arányuk 12 százalék volt. Az új lakások kínálata egy év alatt 68 százalékkal nőtt. Jelezte: legalább 1-2 évre van szükség, amíg a tavaly kiadott lakásépítési engedélyek többségéből valódi lakások lesznek.
Kiemelte: az idén folytatódik a lakásépítési kedv, mivel az új lakások iránt továbbra is nagy a kereslet, az elmúlt években ugyanis több tízezer új lakás hiányzott a piacról, de az amortizációt figyelembe véve éves szinten legalább 20-30 ezer új lakásnak kellene épülnie. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabályozás 2019 végéig biztosít kedvezményes áfát az új lakásokra, utána már 27 százalékra emelkedhet, ez pedig drágulást generálhat. A kedvezményes időszak meghosszabbításával a lakásépítési kedv tartósan magas szinten maradhat.
Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője szerint a következő egy-két évben nagyobb számban piacra kerülő újépítésű lakások megjelenése miatt a lakáshitelezési szektorban további jelentős versenyre lehet számítani a bankok között, az egyre kedvezőbb hitelkonstrukciók, az alacsony kamatkörnyezet segíteni fogják mind a használati, mind a befektetési célú adásvételeket. Hozzátette: a termelést építőipari oldalon mind nagyobb mértékben nehezíti a megfelelő munkaerő hiánya.
Mester Nándor, az otthontérkép.hu vezető elemzője szerint látványosan megugrott a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) megvásárolható új és használt lakások és családi házak száma. Felhívta a figyelmet: a piacon lévő mintegy 300 kisebb nagyobb lakásberuházás negyedénél a tervezetthez képest bizonyosan 3-6 hónappal később kezdhetik meg a kivitelezést, további 10-15 százaléknál pedig teljesen bizonytalanná válhat a kezdés az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt. Amennyiben nem sikerül rövid időn belül akár külföldről is több ezer építőipari szakmunkást beállítani, nagyon komoly pénzügyi gondok keletkezhetnek az érintett vállalkozásoknál, hiszen sokuk törleszti a beruházásra felvett hitelt, miközben a lehetséges vevők elfordulnak tőlük.
Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója közölte: bár a lakásépítések óriási lendületet vettek tavaly, az építőiparon belül az épületek építésének volumene 2016-ban a megelőző három évben tapasztalt növekedés után számottevő csökkenést mutatott. A szakember arra számít, hogy folytatódik az újlakás-árak emelkedése a kivitelezési költségek növekedése miatt, ez az idén és jövőre is meghatározó tendencia maradhat. A kivitelezési költségeket a tovább csökkenő kivitelezői kapacitások hajtják fel. Németországban és Ausztriában is sok új lakást építenek, ami nem csak itthonról, de egész Közép-Kelet-Európából elszívja az építőipari szakmunkásokat - írta.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint idén várható látványosabb felfutása az új lakások építésének, ugyanakkor a kiadott engedélyek száma 2008 óta a legmagasabb. Az előző év a lakásépítők és részben a vásárlók számára jóval kedvezőbb piaci környezetet, látványos könnyítéseket hozott. Az OTP budapesti újlakás értéktérképe szerint 2016-ban, csak a fővárosban, 350 új lakásprojekt értékesítése indult el 11 ezer új lakással. A lakásépítők a fővárosi peremkerületekben és a vidéki nagyvárosokban is aktivizálódtak, s az elmúlt évek visszafogott volumenei után újra több száz lakásos beruházások tervei jelentek meg - írta. A következő években a tervasztal helyett egyre inkább a daruerdőké lehet a főszerep, hiszen a kereslet látványos tavalyi megugrását a kínálat csak nagyjából másfél év késéssel követi. A robbanást beindító 5 százalékos áfakulcs ugyanakkor csak 2019 végéig van csak érvényben, így a nagyberuházások előkészítésére már csak szűk egy év marad - mondta.
A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület szerint a lakásépítések számának jelentős emelkedése fontos pozitív változás. A lakásállomány megújításához évi 40 ezer lakás felépítése lenne szükséges, így ezt a trendet fontos fenntartani, megerősíteni. Szeretnék, ha az új lakások adásvételéhez kapcsolódó kedvezményes áfa fenntartása legalább 10 éves szándéknyilatkozatot kapna, és ha a kormány a csok-rendelet fenntartását is vállalná legalább egy szándéknyilatkozattal minimum 10 évig. Szerintük egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölése is fontos lenne a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására.
Az NGM szerint a kínálati oldal erősödését mutatja, hogy 2016-ban a továbbértékesítésre szánt, vállalkozások által épített lakások aránya a korábbi 39 százalékról 50 százalékra emelkedett. Keresleti oldalon az élénkülése jele, hogy 2016-ban 29 százalékkal bővült az új lakáshitelek összértéke éves összevetésben.
A tárca szerint a lakásépítések száma tovább emelkedik a következő negyedévekben is. Ezt támogatja a kormány otthonteremtési programja, és a novemberi bérmegállapodásnak és az adócsökkentéseknek köszönhetően a lakosság foglalkoztatási és jövedelmi helyzetének folytatódó javulása - írták.
hírek innen, onnan
Betör a havazás, nem maradt hátra sok idő, ebben az országrészben készülhetünk a hóra a friss időjárás-előrejelzések szerint hazánk területén?
Erre lehet számítani Magyarországon az elkövetkező időszakban.
„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”
Mindig előre megtervezik az évüket.
Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...
Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban
Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...
Óriásit tévedtek a kutatók: ősi szöveg cáfolta meg a tudományos elméletet
Mutatjuk az új kutatás eredményeit.
A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít
A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...
Kártyát vetett a jósnő: ez a 2 csillagjegy rohanjon a lottózóba, sorsfordító gazdagság vár rájuk a február 9-ei héten
Eljött a ti időtök – az univerzum most tálcán kínálja a milliókat!
A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től
Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...
Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat
Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.
Az 5 legjobb természetes étvágygerjesztő időseknek: ez tényleg hatásos
Ezek valóban működnek és nem kerülnek egy vagyonba.
Megjött a nyugdíjhatározat és kevesebb lett, mint várta? Ezek a lehetőségei
15 napon belül bárki mondhatja, hogy ez így neki nem felel meg.
Új, korszerű buszok váltják az elöregedett járműveket Budapesten
A BKV közel tíz százalékkal frissítette autóbuszparkját: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű Mercedes Benz...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


