Igényelhető a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel szerdától
Igényelhető szerdától a Széchenyi Kártya Program harmadik eleme, a beruházási hitel - mondta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek kedden.
A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására a kormány a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről döntött korábban, az évek óta sikeresen működő folyószámla hitel mellett 2010. augusztus elseje óta forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, 2011. január elsejétől pedig - a tervek szerint - indul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is.
Krisán László elmondta: a Széchenyi Kártya Program három elemével egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is juthat.
A Széchenyi Kártya Programot közvetítő KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a beruházási hitellel kapcsolatban kiemelte, hogy jelentősen megemelkedik az érték- és időhatár, a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel. A hitelből a vállalkozás több projektet finanszírozhat, és mivel emögött is állami kamat- és garanciadíj-támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások.
A beruházási hitel fontos elemének nevezte Krisán László, hogy összevonható más hitelekkel is, vagyis már meglévők mellé is felvehető, illetve e mellé újabbak is igényelhetők. Újdonsága a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelnek, hogy alapesetben a bankok a beruházás tárgyát is elfogadhatják jelzálognak, továbbá bővül a kezelési kör is.
A vállalkozások számára kifejezetten kedvező az eddigi beruházási hitelekkel szemben, hogy a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel nemcsak új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is - emelte ki Krisán László, aki szerint ezt a hitelformát a bankok is várják.
Az augusztus elején indult Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitellel kapcsolatban Krisán László elmondta: ez is keresett termék a kkv-k körében, hiszen a folyószámla hitel mellett a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ adatai szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés van.
A KA-VOSZ közlése szerint a kezdetek óta a vállalkozások 180.590 Széchenyi Kártyát igényeltek, az átadott kártyák száma meghaladta a 135 ezret, amellyel több mint 800 milliárd forint hitelt juttattak el a kis- és középvállalkozásokhoz.
Forrás: MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Fejlesztés a robotrendszereket gyártó Igm Kft.-nél Győrben
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napenergia napsütés nélkül
- Napi Tőzsdei Kitekintő - a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- A britek és a csehek kivételével minden EU-tag csatlakozik az új pénzügyi unióhoz
- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

