Így alapozható meg egy iskolás egészséges felnőttkora
Ahogy elkezdődik az új tanév, érdemes nem csak a tanulásra, hanem a gyermekek sportolására és étrendjére is jobban odafigyelni a nyári lazaság után. Hogyan szerettessük meg velük a sportot és az egészséges ételeket?
Magyarországon az elhízás népbetegség, ami nem csupán a felnőttek egészségét károsítja, hanem a gyerekekét is, ugyanis a fiatalok egynegyede túlsúlyos. Pedig ha iskolás korban hozzászoktatjuk őket az egészséges, aktív életmódhoz, nagy eséllyel később is követni fogják azt. Ha valaki 8-14 éves kora között túlsúlyos, akkor nagy százalékuk felnőttként sem tud megküzdeni a plusz kilókkal. Ezért az iskolakezdés után fontos eldönteni, hogy mit sportoljanak a gyerekek, illetve, hogy milyen élelmiszerek kerülnek a tányérjukra.
„Azzal mindenki tisztában van, hogy a szülők a végletekig hajtják magukat a megélhetés miatt, legtöbbjüknek a családra nem marad elég idejünk. Emiatt a szabadidejük nagy részében számítógépes játékokon játszanak a gyerekek, így nem mozognak eleget és közben tömik magukba a chipset, édességeket. Ennek következménye, hogy túlsúlyosak lesznek, ami az egészségükre hosszú távon rányomja a bélyegét, sőt akár visszafordíthatatlan károkat okozhat. Ezért hatalmas a szülők felelőssége, és muszáj megoldaniuk, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a gyerekek sportolására és étkezésére. Úgy a legkönnyebb megszerettetni a gyerekekkel az egészséges életmódot, hogy ha ilyen mintát látnak otthon is. Azaz sok zöldség és gyümölcs kerül az asztalra, mellőzik a finomított szénhidrátokat, édesítőként például steviát használnak és a fehér liszt helyett teljes kiőrlésűt választanak. A sportra való nevelés is otthon, a családban kezdődik. Ha a családtagok közösen sportolnak – bicikliznek, fociznak, úsznak, tollasoznak, stb… –, akkor a gyereknek öröm lesz a mozgás, egyre jobban megszereti, és erről a pontról lehet továbblépni különböző edzésekre” - mondja Czanik Balázs személyi edző.
A vakáció alatt szinte mindenki jobban elengedi magát, több édességet esznek, kevesebb aktív sportot iktatnak be, és ez kihat a gyerekre is. A tanév indulásával együtt érdemes folyamatosan visszaszoktatni őket az edzésre, hogy a napirendjükben ugyanúgy szerepeljen a mozgás, mint bármilyen iskolai óra.
„Nagyon hasznos, hogy néhány éve bevezették a mindennapos testnevelés órákat, azonban nem szabad kizárólag erre hagyatkozni. Annál jobb, minél többet mozog a gyerek; a heti 2-3 edzés átlagosnak mondható. A lányoknak a tornát, aerobikot, fitness irányzatokat, a fiúknak pedig a labdajátékokat, harcművészeteket szokták javasolni, de erre nincs szabály, az a lényeg, hogy a gyerek örömét lelje benne. Fontos szem előtt tartani, hogy ne a szülő erőltesse rá azt, amit esetleg neki nem sikerült megvalósítania fiatal korában. Vigye el gyermekét többféle edzésre, hadd próbáljon ki minél több sportágat, hogy megtalálhassa: mi az, ami a legjobban tetszik neki, és amiben a legtehetségesebb. Úgy kell terelgetni, hogy a gyereknek sikerélménye legyen! Ez sokszor nem abban nyilvánul meg, hogy elsőként ér célba, hanem például abban, hogy egy remek délutánt töltött a csapattársaival, sok élménnyel gyarapodott, ami a mozgáshoz köthető. Így a – jó értelemben vett – rabjává válhat, amit az egész életére pozitív hatással lesz” – tette hozzá Czanik Balázs.
Tippek az egészséges étkezéshez:
- Ne tilts semmit, csak tarts mértéket!
- Burgonyachips helyett érdemes bevezetni a zeller, cékla, édesburgonya és alma chipset!
- Cukor helyett használj édesítőt!
- Fehér liszt helyett keress alternatívát (teljes kiőrlésű vagy, mandula-, kókusz-, rizsliszt, stb)!
- A köret elsősorban saláta legyen!
- Üdítők helyett fogyassz vizet és sok gyümölcsöt!
Alacsony szénhidráttartalmú finomságok Czanik Balázstól
Chia Palacsinta / 2 adag
Hozzávalók:
25 g chia mag
pici NaturPiac kókuszzsír
1 db tojás
3 dl kókusztej
1 evőkanál szénhidrát csökkentett liszt vagy NaturPiac zabliszt
ízlés szerint xilites szilvalekvár és gyümölcs (áfonya, málna és banán)
Elkészítés:
A chia magot áztassuk be 3dl kókusztejbe 1-2 órára. Adjuk hozzá a lisztet és a tojást, majd NaturPiac kókuszzsírban süssük ki a palacsintákat. Öntsük le diétás szilvalekvárral és egy marék gyümölccsel.
Diétás Kinder Süti
Hozzávalók a tésztához:
4 tojás
60 g NaturPiac eritrit
80 g NaturPiac zabliszt, vagy szénhidrát csökkentett liszt
30 g zsírszegény kakaópor
1 csomag sütőpor
1 ek Monin cukormentes karamell szirup
Hozzávalók a krémhez:
500 g laktózmentes túró
20 g vaníliás NaturPiac eritrit
1 evőkanál Monin cukormentes vaníliás szirup
Elkészítés:
A tojásokat felverjük, hozzáadjuk az eritritet, a szénhidrát csökkentett lisztet, a kakaóport, a sütőport, a Monin szirupot és elkeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és elsimítjuk. 180°C-on 10-12 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Utána félbevágjuk és megkenjük a túros töltelékkel, majd rátesszük a tészta másik felét.
hírek innen, onnan
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?
Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...
Gázolt a vonat Balatonszárszón
Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.
A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt
Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?
Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről
A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás
Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


