Ezt olvasta már?


Így teheted műanyag-mentessé a háztartásod

A SodaStream tavaly kampányt hirdetett az egyszer használatos műanyagok mellőzése érdekében. A szénsavasvíz-készítő készülékeiről közismert cég mindezt azért tette, mert szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a globális műanyagszennyezés már komolyan fenyegeti a tengeri élővilágot.

„A SodaStream hisz az egyéni felelősség elvében, kis életmódváltással rengeteget tehetünk a tengeri és az édesvízi élővilág megóvásáért” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

Ha ilyen ütemben folytatódik a műanyagszennyezés, akkor 2050-re több műanyag lesz az óceánban, mint hal. A probléma súlyosságát jól tükrözi, hogy a Csendes-óceánban jelenleg 1,6 millió négyzetkilométer kiterjedésű, Törökországnál kétszer nagyobb, főként műanyagokból álló szemétsziget úszik, amelynek eltakarítása egyelőre akadályokba ütközik. Bár az egyszer használatos műanyagok lebomlása nagyon sok időt, több száz évet vehet igénybe, a fő problémát az okozza, hogy bomlás közben apró, miniatűr darabokra esnek szét. „A mikroműanyagok bekerülhetnek az állatok és vízi élőlények emésztőrendszerébe, azok elfogyasztásával pedig az emberek szervezetébe is” - hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.

A mikroműanyag-szennyezés nemcsak a tengeri élővilágot veszélyezteti. Hazánkban a legfrissebb mérések szerint a Dunában akár 50 műanyagrészecske is előfordulhat egyköbméter vízben. Nem szabad tehát késlekedni, mivel Magyarországon a megtermelt évi 300 tonnányi műanyaghulladéknak csak a 40 százalékát hasznosítják újra. A többi a hulladéklerakó helyeken, vagy a természetben végzi.

A SodaStream tippjei az egyszer használatos műanyagok kiváltásásra:

- Minden bevásárláshoz vigyünk magunkkal textil szatyrot, vagy vászontáskát, így elkerülhető a műanyag-szatyrok otthoni felhalmozódása, majd azok későbbi kidobása.

- A zöldségesnél, vagy a pékségben rendelkezésre álló műanyag zacskók helyett használjunk kisméretű, textil zsákokat!

- Ne használjunk egyszer használatos műanyag szívószálakat és evőeszközöket! Ha mégis szükség lenne rájuk, akkor inkább komposztálható papírszívószálakat, poharakat és evőeszközöket vegyünk igénybe!

- Az ételek tárolására a műanyag-dobozok helyett lehetőség szerint használjunk inkább befőttes üvegeket, csatos üvegeket. Ezek könnyen tisztíthatók, ráadásul légmentesen zárhatók is.

- A műanyag fogkefe helyettesítésre megfelelő megoldás lehet a fából készült változat alkalmazása, amely teljes mértékben komposztálható, sörtéje pedig 100%-ban természetes alapanyagokból készül.

- Az ásványvizes palackok helyett használjunk szódavíz-készítő gépet. A SodaStream gépei nemcsak ellenőrzött minőséget képviselnek, hanem egy szénsavasító palackkal akár 2500 PET-palacktól is megkímélhetjük élővilágunkat!

A SodaStream-ről

A SodaStream a világ első számú otthoni szénsavasító készülék gyártó márkája (mennyiség tekintetében), amelyet a PepsiCo 3,2 milliárd dollárért vásárolt meg (a tranzakció várhatóan 2018 végéig lezárul). A SodaStream lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy másodpercek alatt könnyen átalakítsák a hagyományos csapvizet szódává vagy ízesített üdítőitallá. Becslések szerint évente mintegy 800 millió liter szódát készítenek készülékeik segítségével, így a SodaStream felhasználói közel 500 millió PET-palackkal kevesebb hulladékot termelnek. Ennek köszönhetően a műanyag palackok gyártásával és szállítmányozásával együtt járó környezetterheléstől is megóvják a természetet. A SodaStream termékeivel a környezettudatos választás lehetőségét kínálja vásárlóinak.

Szénsavasító berendezéseivel 45 országban van jelen, A termékek több mint 80 000 kiskereskedelmi üzletben állnak rendelkezésre 45 országban, gépeit 15 millió háztartásban használják rendszeresen.

A SodaStream gépek magyarországi forgalmazását 2008-ban kezdték meg a viszonteladói hálózat kiépítésével, amelynek köszön¬hetően jelenleg közel 450 boltban érhetőek el a termékek, és az üzletek száma folyamatosan bővül.

„A SodaStream hisz az egyéni felelősség elvében, kis életmódváltással rengeteget tehetünk a tengeri és az édesvízi élővilág megóvásáért” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0