Ezt olvasta már?

A magyarok kétharmada takarékoskodik

Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását tov...

0

Izlandot kell legyőznünk az EB-ért a Puskás Arénában

2-1-re legyőzte Romániát az izlandi labdarúgó-válogatott hazai pályán, ezzel eldőlt, hogy a november 12-én a Puskás Arénában Magyarország–Izland találkozó lesz, aminek győztese kijut a jövő évi Európa-bajnokságra.


hirdetés

 

Mint az Index közvetítette, Gylfi Sigurdsson a 16. percben szerzett vezetést Izlandnak. A 31 éves játékos a 27. percben ismét betalált, de a VAR közbeszólt, Damir Skomina játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Az Everton légiósa nem sokkal később már szabályos gólt szerzett, ezzel már 2–0 volt az eredmény. A második félidőben a románok tizenegyesből szépítettek, de többre már nem futotta Mirel Radoi csapatának, 2–1 lett a vége. Ezzel tehát eldőlt, hogy a Nemzetek Ligájában az A-liga rájátszásának döntőjében Magyarország–Izland meccs lesz az Európa-bajnoki részvételért. A mieink itthon, a Puskás Arénában harcolhatják ki a részvételt.

 

A B-ligában tizenegyesek után nyert Észak-Írország Bosznia-Hercegovina ellen, csakúgy mint Szlovákia Írország ellen, így Észak-Írország–Szlovákia találkozót rendeznek az Eb-részvételért.

 

A C-ligában Szerbia hosszabbítás után győzte le idegenben Norvégiát, a skótok pedig tizenegyesekkel verték Izraelt. Szerbia–Skócia meccs lesz az Eb-ért.

 

A D-ligában Észak-Macedónia legyőzte Koszovót, Grúzia pedig Fehéroroszországot, így Grúzia–Észak-Macedónia találkozó lesz.

 

A 24 csapatos Európa-bajnokságra már 20 csapat kijutott, az alábbi négy találkozó győztese csatlakozik a már kvalifikált válogatottakhoz.

 

 

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG

 

PÓTSELEJTEZŐ

 

DÖNTŐ

 

November 12.

 

Magyarország–Izland

 

Észak-Írország–Szlovákia

 

Szerbia–Skócia

 

Grúzia–Észak-Macedónia

 

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

193 reptér és 277 ezer munkahely került veszélybe a járvány miatt

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa szerint a kormányoknak azonnali és hatékony támogatást kéne nyújtaniuk a szektornak.

Koronavírus: meghalt 56 beteg, 2194 új fertőzöttet találtak

Ma reggelre 2194 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel  68 127-re nőtt a hazánkban...

Gyakran kínozza migrén? Nem mindegy, mennyi kávét iszik.

Jót tesz a kávé, pontosabban a koffein a migrénes fejfájással küzdőknek, vagy csak árt?

Koronavírus: megjelent a csütörtöki magyar adat

Az utóbbi 24 órában 2194 új embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést Magyarországon, elhunyt 56 ember olvasható a hivatalos...

Újabb elkeserítő adatok: 56 halott, több mint kétezer fertőzött

Több mint háromezren vannak kórházban Magyarországon koronavírus-fertőzés miatt.

Koronavírus: Nem tud megbirkózni az OMSZ a napi 12 ezer tesztigényléssel

Nem ritka, hogy négy-öt nap múlva érkeznek meg a tesztre várókhoz a mintavevők.

Koronavírus - Soha nem haltak meg még ennyien Magyarországon egyetlen nap alatt

Majdnem 50 ezer az aktív fertőzöttek száma, már 255-en vannak lélegeztetőgépen a kórházban kezeltek közül.

Trócsányi: Az uniós jog betartása nemcsak a tagállamok, hanem az európai uniós intézmények kötelezettsége is

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) az uniós jog alkalmazásának minőségét 2016 és 2019 között vizsgáló...

Pozitív lett Rétvári Bence koronavírus-tesztje

A közelmúltban megfertőződött Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte a Magyar...

Ezért ment tönkre Vitray Tamás házassága

Őszintén szólva semmit nem csinálnék máshogy

Sport

Élhet a Fradi a vírus adta eséllyel, elhalasztják Ronaldo és Messi csatáját

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján jó néhány érdemi dolog eldőlhet.

Érzékeny veszteség után élő adásban jelentették be a bombaigazolást

Pokolian nehéz helyzetbe került a gárda, de volt kihez nyúlni.

A nagy találkozás: Íme Zidane és Koeman reakciói

Lezajlott az idény első El Clásicója.

Az EHF érthetetlen döntése miatt fertőződhettek meg a MOL-Pick Szeged kézilabdázói

Nagy veszélynek tette ki az európai szövetség a játékosokat, a klub jogi lépéseket fontolgat.

Ellopta a labdát egy pályára szaladó kutya a Fehérvár Magyar Kupa-meccsén - videó

Hiába rohantak utána a focisták, nem tudták megfogni a kutyát.

Kijelölték a Barcelona új vezetőjét, aki az elnökválasztásig irányítja a klubot

A gazdasági bizottság vezetője az elnökválasztásig irányítja a további hét főből álló igazgatótanácsot.

Újra nézők előtt a Fradi a Bajnokok Ligájában: ezrek hajszolhatják győzelembe a csapatot a Groupamában

A Barcelona elleni idegenbeli helytállás után hazai pályán meglehetnek az első BL-pontok is.

˝Ugyan nem ért három pontot, de az íze olyan, mint a győzelemé˝ ? Hazard

A belga klasszis úgy érzi, a csapat feltámadása felért egy győzelemmel.

25 év után szerzett újra pontot magyar csapat a BL-ben: továbbra is versenyben az utolsó pillanatig küzdő Frad...

Hihetetlen, de két forduló után a Fradinak annyi pontja van, mint a Real Madridnak.

Két NB I-es csapat is megszenvedett a továbbjutásért a Magyar Kupában

A Budafok és a Puskás Akadémia is hosszabbításra kényszerült alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben.

Itt van Tokmac gólja, ezzel szépített a Fradi - videó

Ezután az egyenlítésért támadhat a Ferencváros.

0

Bulvár

Ezen múlik, megharap-e a kutya

A szorongó, feszült embereket gyakrabban támadják meg a kutyák egy kutatás eredménye szerint. A férfiak vannak nagyobb veszélyben, őket kétszer olyan gyakran harapja meg egy kutya, mint a nőket.

Reprezentatív felmérés: az orvosok 99 százaléka ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány vonja be a törvénymódosításb...

Közel 8000 orvos közreműködésével elkészült az a hiánytpótló felmérés, amely az új egészségügyi szolgálati jogviszony törvény kapcsán még a hálapénz nagyságát és a havi jövedelmeket is górcső alá vette.

Záporokkal, zivatarokkal jön a hidegfront

Reggelre ismét több helyen képződhet köd és rétegfelhőzet, csütörtök napközben pedig egy hidegfront hoz többfelé esőt, záport. Az időjárás változékony jellege pedig a következő napokban is megmarad.

Jön az európai minimálbér, az EB már lépett

Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására - közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság ...

Ha éjszaka felébredsz, ezt az egy dolgot semmiképp se csináld

Nagyon frusztráló, amikor az éjszaka közepén felébredsz, és bármennyire is igyekszel, sehogy sem tudsz visszaaludni. Azonban van valami, amit ilyenkor biztosan te is csinálsz, noha alvásterapeuták szerint nem jó ötlet!

Általánosban tudtad, de ma is megy? 10 vers, amit illik ismerni - Teszteld magad!

Mennyire tudod felidézni az általános iskolában tanultakat? Az alapműveltség része a versek ismerete, tedd próbára magad, mennyi megy belőlük!

Csak egy telefont akart megjavítani, váratlan meglepetésbe futott bele

Egy telefonszerelő élete általában nem annyira izgalmas. A napokban viszont olyan dolog történt, ami filmbe illő izgalmakat hozott egy szervizes életébe. Ahogy ugyanis a szerelő kinyitotta a készülék tartóját, egy üzenet várta. Eb...

Csak a legprofibb helyesírók érnek el 10-ből 9 pontot: neked hányat sikerül?

Mennyire vagy otthon a helyesírásban? Zavarba jössz néhány bonyolultabb alaktól? Kötőjelek, rövidítések, pontok? Mind megy? Teszteld magadat! Cikkünkhöz a példákat és a magyarázatokat A magyar helyesírás szabályaiból (Akadémiai Ki...

blogmorzsák

Nagy-Britannia 10 legszebb faluja

Nagy-Britannia verhetetlen, ha tündéri kis falvakról van szó. Az összeállításban most az Egyesült Királyság 10 legszebb települését láthatjátok.

Káosz útikalauz megkergült kollégákhoz

Van, hogy a környezetünkben mindenki megkergül, ez az emberekkel való közös munkában elkerülhetetlen. De kezelhető.

Őrült jó motort építettek - fából

A Yamaha XSR 700 alapra csodálatosan szép és elegáns faburkolatot húztak. A motor teljesen egyedi, eladó, de ára nincs.

5 fok alatt nem akar majd találkozni velem

Egy távkapcsolatban nehezítő tényező, ha az egyik fél azért nem akar a másikhoz utazni, mert "nem bírja a hideget".

Az otthoni késélezés titkai: így fend meg késeid pár húzással!

Ettől a brutálisan jó módszertől le fog esni az állad.

Miben más egy süket kutya? Akár új nyelven is kommunikálhattok

Kézjelek segítségével tökéletesen tudsz kommunikálni süket kutyáddal. Mozdulataidból könnyen rájön, mit vársz tőle.

Mi lehet a peteérés akadálya?

Annak, hogy egy pár hiába várja a közös gyermek érkezését, nagyon gyakran az az oka, hogy női oldalon elmarad a peteérés.

Kínai körkép

Érdekes, hogy a Kínai Nemzetközi Rádiónak van magyar nyelvű Facebook oldala. Még érdekesebb, amiket ír...

A szólás­szabadságról röviden

Mi köze van egy francia tanárgyilkosságnak Dúró Dóra könyvdarálásához? A szólás­szabadság és értelmezése.

Kövér szállóigéje hiteles-e Semjén szájából?

„Ritkán szoktam egyetérteni az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesével, most azonban fején találta a szöget.“

Egy világszép sors Magyarországon

Mozgáskorlátozott asszonyként, elfeledve halt meg Simon Böske, az egyetlen magyar Miss Universe. Egykor az ország egyik fele büszkén ünnepelte, a másik zsidóként ócsárolta.

A magyar bárókisasszony, aki császárné is lehetett volna

Hogyan és miért kerülhetett volna a mexikói császári trónra, s miért nem lett végül császárné?

0