Jó poénnak tűnt - nyugtatót szedtek be a diákok
Gyógyszermérgezés miatt tíz fiatal került kórházba egy lenti iskolából csütörtökön délután. Három diákot intenzív osztályon ápolnak, de egyikük állapota sem életveszélyes. A 14 és 18 év közötti fiatalok nyugtatót vettek be.
Tíz fiatalt szállítottak a Zala Megyei Kórházba csütörtök délután a Lentiben működő Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény szakiskolájából gyógyszermérgezés miatt.
Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója tudósítónk érdeklődésére elmondta: három gyermeket elővigyázatosságból az intenzív osztályon kezelnek, de nincsenek életveszélyben, s a többi fiatal állapota is kielégítő. A főigazgató kérdésünkre közölte: az elsődleges vizsgálatok alapján nyugtatót vettek be a 14 és 18 év közötti gyerekek.
Kollárné Pető Friderika, a lenti oktatási intézmény egyik vezetője elmondta, hogy egyik tanulója vitt magával nyugtatót az iskolába csütörtökön. A gyógyszerből többen is bevetettek három-négy szemet. Ezután – tette hozzá a vezető – a tablettákat üdítőben feloldották, majd megkínálták több osztálytársukat is, anélkül, hogy szóltak volna nekik a gyógyszerről.
Mint megtudtuk, a tanárok koradélután figyeltek fel arra, hogy több diák is szokatlanul viselkedik. Először arra gyanakodtak, hogy alkoholt fogyasztottak, de amikor a gyerekek közül többen is rosszul lettek, azonnal értesítették a mentőket. Az intézményvezető kitért arra is: a diákok azzal indokolták a tettüket, hogy az „jó poénnak tűnt.”
Információink szerint a történtek miatt vizsgálatot indított a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

- Cukorbajban is szívet védenek az omega-3 zsírsavak
- A magas vércukorszint az arcot is öregíti
- Két lábon járó disznó
- A cukrozott üdítők főleg a nők számára veszélyesek
- Több mint félmilliárdos bevétel Tintin alkotójának emléktárgyaiból
- Egyre későbbre halasztják őszi indulásukat a költöző madarak
- Kerecsensólymok műfészekben
- Első infarktus után a betegebb szívű ember tovább él
- Stohl András – Ennyi volt!
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Köztartozások: ideje rendet tenni!
- MÁJUS 27. Dharmacsakrás nap a Budhizmus legszentebb és legerőteljesebb napján
- Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije
- Korszerű tájékoztató rendszer a győri buszközlekedésben
- Valaki megnyerte a hárommilliárd forintot!
- Bő két hónap alatt kinőhet saját fogunk
- A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben
- Új üzemet épít Győrben a Pannon Tools
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp

