Jól kerestek a németek Huszti Szabolcson
Jól kerestek a német klubok Huszti Szabolcson. A Csangcsun Jataj 1.5 millió eurót fizetett a középpályásért a Hannovernek 2014-ben, most a Frankfurtnak egymilliót. Előbbinek nyolc évvel ezelőtt a Zenit is utalt hárommillió eurót. (Pécsi Napilap)
Bár a német sajtó Huszti mostani eladása kapcsán egymillió eurót írt, a kínaiak csupán 500 ezer euróról számoltak be. Mivel a légióst egy évvel ezelőtt 250 ezer euróért vették meg a németek, haszon mindenképpen van az eladásán.
Huszti frankfurti szerződése a nyáron lejárt volna – adott esetben ingyen is távozhatott volna –, és a német klub a hosszabbítást illetően ugyan már decemberben jelezte, hogy élne opciós jogával, a kínai ajánlatra nem mondott nemet. Állítólag akadt olyan frankfurti klubvezető, aki a beérkezett kínai ajánlatot látva azonnal kijelentette: ezt el kell fogadni!
Huszti Szabolcs érkezésével kilencre nőtt a légiósok száma a Jatajnál, ami azért érdemel említést, mert a kínai szövetség januárban – az átigazolási szezon kellős közepén – úgy határozott, hogy korlátozza a „vendégművészek” számát: a keretben legfeljebb öt külföldinek lehet helyet szorítani, de közülük egyidejűleg csak három tartózkodhat a játéktéren. Főhet hát a csangcsuni vezetők feje, a kilencből négy légióstól egyhamar meg kell szabadulniuk. Jobban mondva, nyolcból, hiszen Huszti Szabolcstól aligha válnak meg...
A mértékadó transfermarkt.de adatai alapján a Hannover 1.05 millió eurót fizetett Husztiért: 2006-ban a Metznek utalt át 300 ezret, 2012-ben a Zenitnek 750 ezret. Utóbbitól viszont 2009-ben hárommillió kapott, majd 2014-ben jött a Jatajtól 1.5 millió. Ez 3.45 millió euró haszon. Az Eintracht 750 ezres nyereséggel szállt ki anyagilag a Huszti-ügyletből, a szakmai pozitívumok mellett.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Németországban is letarolják a piacot a kínai autók
Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.
Még egy Tóth a pályán
66. perc: a gólszerző Szikant is lecserélték, Krasznopir váltotta. A magyaroknál közben újabb Tóth a pályán, Rajmund érkezett Csongvai...
Még egy magyar újonc a pályán
62. perc: A 22 éves Jurek személyében újabb újoncot avat a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitány. Redzic hagyta el a pályát.
Oroszország hónapokon belül lesújthat a NATO keleti szárnyán
Drámai időhorizont-csökkenés a koppenhágai Kastelletben A Dán Védelmi Hírszerző Szolgálat nyilvánosságra hozta a legfrissebb...
Januárban ajánlatot tehet a Barcelona középpályásáért a Bayern München.
A hírek szerint a katalánok is készek lennének őt elengedni!
Ápolás, csere
60. perc: Schäfer fejét kell ismét ápolni, így átmenetileg tíz emberrel a magyarok. Az ukránok közben kettőt is cseréltek, Bondar és...
Egy magyar kapáslövés
55. perc: Schäfer ívelte be a labdát az ukránok tizenhatosán belülre, Bolla visszafejelte Tóthhoz, aki kapásból próbálkozott. A...
Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány
Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.
Így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője, ma volt az utolsó napja – videó
Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A...
„Sikerült kihoznom magamból a vadmacskát” – Lola új oldalát mutatta meg a Sztárban Sztárban
Lola a gyermeke születése után egy időre visszavonult, összesen több mint egy évig nem koncertezett. Júliusban az Efott születésnapi...
Ilyen még nem volt: különleges koncertre készül Zséda
Zséda már javában készül egy különleges fellépésre, amelynek során a ritkán játszott dalait is előszedi. Az énekesnő a követőihez...
Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban
Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-
Bulvár
Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták
Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves
A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán
Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


