Ezt olvasta már?


Júniusban növelte termelési volumenét Busch-Hungária

Teljes termelési kapacitását kihasználta júniusban a Busch-Hungária Kft., és a hónap során 5037 tonna öntvényt állított elő - közölte a BPW-csoporthoz tartozó győri vállalat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint ez volt az első alkalom, hogy a termelés meghaladta az ötezer tonnát egy hónapban.

Megközelítőleg hasonló volumen termelésével számol a vállalat az év második felében is.

A Busch-Hungária Kft. az év első hat hónapjában több mint 23 ezer tonna öntvényt gyártott, ami a tavalyi 43 ezer tonnás adathoz képest volumennövekedést vetít előre.

A közlemény idézi Hegymegi Dávidot, a Busch-Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját, aki szerint az eredményeket a folyamatos műszaki fejlesztésekkel, a hatékonyság növelését és a precíz munkavégzést segítő beruházásokkal, valamint a 320 foglalkoztatott munkájával érték el.

A cég a tavaly lezárt beruházási periódusban több mint 19 millió euró értékben fejlesztett, amelynek eredményeként tavaly több mint harminc százalékkal növelte a vasöntöde olvasztási kapacitását, emellett nyolcvan százalék fölé emelte a formázósor üzemi hatékonyságát.

Az idén egy újabb hosszú távú beruházási és fejlesztési ciklust indítottak el, amelynek fókuszában a hatékonyságnövelés és a munkakörülmények javítása áll. Az üzemi munkavégzést megkönnyítő fejlesztések közül több már a megvalósítás szakaszában jár: egyes tevékenységeket robotizáltak, folyamatban van az eszközpark fejlesztése, a levegőminőség javítása, valamint a világítás korszerűsítése.

Mindezek mellett több területen optimalizálják az üzemi folyamatokat és további nagy értékű technológiai beruházások előkészítésén dolgoznak - tette hozzá Hegymegi Dávid.

A Busch-Hungária árbevétele tavaly csaknem 66,5 millió euró (26,4 milliárd forint) volt, 23,2 millió euróval (9,2 milliárd forint) több, mint 2020-ban. A cég tavaly 153 ezer euró (60,8 millió forint) adózott eredményt ért el, míg az előző évben a beruházások költsége miatt nem termelt nyereséget.

A Busch-Hungária Magyarország legnagyobb vasöntödéje, az európai vasöntészeti piac meghatározó szereplője, győri központjában 36 ezer négyzetméteren állít elő gömbgrafitos öntvényeket a haszongépjármű-gyártás szereplői számára. Aktuális termékportfólióját futóműalkatrészek, kerékagyak, féknyergek, differenciálházak alkotják. A győri székhelyű vállalat 2007-ben csatlakozott a németországi BPW-csoporthoz.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada

Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.

Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás

Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0