Kásler: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Kásler Miklós a család folytonosságának fontosságát hangsúlyozva azt mondta: az emberi élet értelme a gyermek, hiszen bennük élünk tovább, ahogy nemzetünk, kultúránk, tradícióink, történelmünk is.
Kásler Miklós kiemelte: a kellemes, családias körülmények között lezajlott szülés motivációt ad a további gyermekek vállalásához, elősegíti az anya és gyermek közötti korai kötődés kialakulását, továbbá segít biztosítani a kisgyermek életkezdetének legoptimálisabb feltételeit.
A miniszter közlése szerint a kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Első körben - 6,4 milliárd forintból - 44 kórházat fejlesztettek.
A mostani második pályázati körben 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozzák állami forrásból.
Szólt arról, hogy a pályázat egyetlen feltétele volt, hogy a fejlesztéseket össze kell kötni képzésekkel is. Az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszer fejlesztésére 100 millió forintot különítettek el - közölte a miniszter.
A háttéranyagban hangsúlyozzák: a családbarát szülészet koncepció keretében a kabinet összesen 10 milliárd forintot fordít a magyarországi szülészeti infrastruktúra fejlesztésére és szakemberek továbbképzésére. Az első ütemben 44 kórház 6,4 milliárd forint támogatásban részesült. Ebből többek között szülészeti osztályokat, szülőszobákat, kórtermeket újítottak fel, komfortosabb, egyágyas szülőszobákat alakítottak ki.
A most megvalósuló második ütem céljai a szülészeti ellátás elméletének és gyakorlatának megváltoztatása; képzések, belföldi és külföldi tapasztalatcsere, módszertani fejlesztések támogatása; a várandósfelkészítés megerősítése; továbbá az anyatejgyűjtő állomások fejlesztése; és a szülés körüli időszak pszichés megerősítése.
A második ütemben 53 intézmény 73 pályázatot nyújtott be, ugyanis egy kórház több osztálya is pályázhatott.
hírek innen, onnan
Mutatjuk azt a 4 trendet, ami meghatározza 2026 tavaszát, ezekre esküsznek a divatinfluencerek is
A divat lassul, de nem lesz unalmas.
Egyetlen csepp mosogatószert rakok a WC-be és napokig tiszta és friss marad
Hihetetlenül egyszerű módszer, de csodálatosan működik.
Elefántcsorda elől ugrott a folyóba egy halász, nílusi krokodil harapta halálra
A helyszínen halt bele a súlyos sérüléseibe.
Fényképeket tett közzé a Louvre Eugénia császárné megrongálódott koronájáról, amelyet elejtettek a tolvajok
Az ékszer teljes restauráláson esik át.
Orbán Viktor elszólta magát, egyetlen mondatával mindent elárult saját magáról, az elemzők rájöttek a valódi személyiségére
A gyanútlan nosztalgiázás közben kicsúszott egy olyan félmondat, amely rávilágít a miniszterelnök elrejtett énjére.
3 csillagjegy, akinek élete legszerencsésebb időszaka köszönt be
Fordul a szerencse kereke: az asztrológia szerint most három csillagjegy számára minden adott ahhoz, hogy az életük egyik legsikeresebb,...
Döntött a bíróság: közel 50 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak
Egy nyolc éve húzódó devizahiteles perben hirdetett ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék.
Hogyan változnak az adalékanyagok együttes alkalmazásának szabályai?
A Bizottság hét széles körben használt adalékanyag – köztük a karragén és a guargumi – felhasználási feltételeit és tisztasági...
Ez lehet Fico végzete: összegyűlt a szükséges aláírás az előrehozott választások kiírásához Szlovákiában
Szlovákiában a parlamenten kívüli Demokraták párt szerint összegyűlt a szükséges 350 ezer aláírás ahhoz, hogy az államfő kiírhassa...
Ha beválik a kutatók új módszere, a szén-dioxid többé nemcsak probléma lesz, hanem értékes nyersanyag
A repülés az egyik legmakacsabb károsanyag-kibocsátó, most viszont jöhet egy technológia, ami megoldhatja ezt a problémát.
Két vonat is belehajtott egy üresen álló autóba Isaszeg és Pécel között
Emiatt pótlóbuszos közlekedésre és felborult menetrendre kell készülni a vonalon.
Soha ne önts forralt vizet a lefolyóba. Megszólalt a szakértő, mindenkit figyelmeztet
Frissen főtt tészta, blansírozott zöldség, egy fazéknyi lobogó víz, és jön a reflex: irány a konyhai lefolyó. Gyorsnak tűnik,...
Sport
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”
Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.
Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék
Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Az elátkozott Pokrovszk, ahová láncra verve rángatják az orosz katonákat a frontra
Pokrovszkban a városi húsdaráló és az ellátási káosz miatt az orosz katonák közt úgy terjed a hír, mintha a város egyszerűen elátkozottan elnyelné az egységeket.
Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság
A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Nincsenek szavak: Habozás nélkül lőtte fejbe a kislányt egy pécsi férfi
Quadozó gyerekekre lőtt a tettes.
Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig
A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


