Kerékpárverseny indul Dunaszerdahely és Győr között
A hét végétől lehet regisztrálni a Barátság és Rotary határok nélkül elnevezésű kerékpárversenyre, amelyet április 28-án rendeznek Dunaszerdahely és Győr között.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere az április 5-én tartott ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy a számos kulturális program mellett ez a határon átnyúló sportesemény még inkább összekapcsolja a két régiót. A rendezvény Dunaszerdahelyen a Szent György Napokhoz, Győrben pedig a Fröccsfesztiválhoz kötődik.
Nagy László, a Dunaszerdahelyi Rotary Klub elnöke kifejtette, hogy ez az első nagyszabású sportrendezvény, amelyet közösen szerveznek a győri klubbal. Igényes, építő jellegű eseménynek tekinti, amelynek során tapasztalatokat szerezhetnek. A rendezvényre 200-300 versenyzőt várnak és a rendszeresen kerekezők mellett szeretnék bevonni az amatőr kerékpárosokat is, akiknek egy családias hangulatú 55 kilométeres túraélményt kínálnak.
A rajt tehát április 28-án 10 órakor lesz a dunaszerdahelyi termálfürdő parkolójából, majd továbbhaladva érintik Karcsát, Nádasdot. Az útvonal a töltésen keresztül folytatódik, majd az autóforgalom elől lezárt részeken rendőri kísérettel szabad utat biztosítanak a medvei hídig. A második frissítőket biztosító helyszín a határon lesz.
A magyar oldalon Kisbajcs lesz a következő frissítőpont, majd a túra a Duna töltésén keresztül halad tovább Nagybajcsig, ahonnan lassan Győr külvárosi részéhez érkeznek a sportolók. A versenyt teljesítők célkapun haladnak át, és pihenésképpen élvezhetik a házigazdák vendégszeretetét.
Bella Tamás, a Győri Rotary Klub egyik szervezője a túrát egészségügyi kikapcsolódásként is jellemezte, majd közölte a részvételhez szükséges információkat.A részvételi díjról elmondta, hogy ez egy jótékonysági rendezvény, mivel a Rotary céljai között az anyagi segítségnyújtás nagyon fontos szerepet tölt be.A befolyt összegből Dunaszerdahelyen elegáns bicikliállványokat szeretnének elhelyezni.
Jelentkezni online lehet a baratsaghatartalanul.hu honlapon. A családi programon való részvétel 10 éves kor alatt nem ajánlott és 18 éves korig csak szülői felügyelettel lehet részt venni. A részvételi díj10 és14 éves kor közötti fiataloknak négy euró, felnőtteknek nyolc. Kötelező sisakot hozni, s a rendezők a résztvevőknek láthatósági mellényt biztosítanak. A hazafelé vezető utat minden résztvevőnek egyénileg kell megoldania, illetve lehetőség van három euróért a ciklobusz használatára.A túrát biztonsági szervizkocsi kíséri és a kerékpározók között a mentőszolgálat tagjai is jelen lesznek.
A rendezvényről bővebben a közösségi oldalon itt olvashatnak.
forrás: felvidek.ma
hírek innen, onnan
Így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője, ma volt az utolsó napja – videó
Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A...
„Sikerült kihoznom magamból a vadmacskát” – Lola új oldalát mutatta meg a Sztárban Sztárban
Lola a gyermeke születése után egy időre visszavonult, összesen több mint egy évig nem koncertezett. Júliusban az Efott születésnapi...
Ilyen még nem volt: különleges koncertre készül Zséda
Zséda már javában készül egy különleges fellépésre, amelynek során a ritkán játszott dalait is előszedi. Az énekesnő a követőihez...
Aszály: sokszorosan alábecsülhettük a gazdasági károkat
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a...
Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában
Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól...
Dakota Johnson áttetsző csipkeruhájától az áll is leesik, minden tekintetet magára vonzott
Dakota Johnson újra az áttetsző ruhák mellett tette le a voksát.
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek
A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A...
Borzalom az autópályán: Rutinellenőrzésen bukkantak rá a 25 éves modell feldarabolt holttestére
Sokkoló felfedezés egy zsákokba csomagolva találták meg a 25 éves modell feldarabolt maradványait a francia autópályán.
Ukrán sárga
49. perc: Az imént pályára lépő Tóthot a bal szélen rúgta fel Hrupszkij, akit a játékvezető sárga lappal büntetett.
Ügynökök érzékeny egészségügyi adatait is megszerezték az FBI rendszerét feltörő hekkerek
Vér- és vizeletvizsgálati eredményekhez, valamint olyan orvosi feljegyzésekhez is hozzájutottak a hekkerek, mint hogy milyen allergiái...
A határértéket 37-szeresen meghaladó ólomszennyezést mutattak ki egy patakban Dorogon, a rendőrség is nyomoz
Egy helyi képviselő közérdekűadat-igényléssel szerezte meg a vízügyi vizsgálatok eredményeit.
Elterjedt hazai gyógyvízfajta, amely heteken át fejti ki hatását
Lehet, hogy meglepő, de az egyik gyógyvízfajtában történő fürdőzés hatása nem feltétlenül szűnik meg azzal, hogy kijövünk a...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban
Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-
Bulvár
Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták
Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves
A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán
Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


