Ezt olvasta már?


Készen állsz a madártartásra?

Szinte minden háztartásba jut egy kutya vagy egy macska, de az sem ritka, ha valaki hüllőket, halakat vagy esetleg rágcsálókat tart. Azonban jóval kevesebb azon embereknek a száma, akik egy ennél sokkal nagyobb kalandra is vállalkoznak, és madártartásra adják a fejüket.

Mert aki úgy határoz, hogy tollas, szárnyas állatkákkal osztja meg az otthonát, annak bizony nagyon alaposan fel kell készülnie, ugyanis a madarak tartása sokkal komplikáltabb, mint akár a kutyáké vagy macskáké, sőt, még az akváriummal kapcsolatos teendőkön is túlmutat.

Aki azonban őszinte figyelemmel és szeretettel fordul a madarak felé, meg fogja tapasztalni, hogy minden pénzt megérnek, és jó döntésnek tartja utólag is, hogy a Zoo Centrum madárrészlegéről vásárolta meg a szükséges kellékeket.

 

Mivel készülj, ha madarakat szeretnél tartani?

Mutatjuk is, miket szerezz be, mielőtt madarakat fogadsz be magadhoz! Bizony, többes számban, hiszen a madarak társas lények, mindenképp legalább 2 kell belőlük, egyedül nem érzik jól magukat.

 

  • Kalitka (vagy még jobb esetben röpde): fontos a választásnál, hogy hány és milyen fajta madár költözik bele, illetve nagy gondot kell fordítani az elhelyezésére.

  • Madárhordozó: sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükséged, például az állatorvoshoz menet.

  • Aljzat: fontos, hogy madárhomok kerüljön oda, ami a madarak emésztését segíti.

  • Ülőrúd: elsősorban gyümölcsfából készült vagy más természetes anyagú ülőrudat válassz!

  • Csőrkoptató: elengedhetetlen kellék!

  • Élelem: mindenképpen tartsd szem előtt a fajta kívánalmait, akár a magkeveréket, akár a hozzátáplálás ételeit tekintve.

  • Vitaminok: nem szabad kihagyni őket sem.

  • Játékok, létrák, mászók gondoskodnak arról, hogy madárkáink ügyessége fejlődjön és ne unatkozzanak.

 

Ugye, hogy ezeknek a kis állatoknak mennyi mindenre szüksége van?

 

Fontos, hogy betarts mindent!

Attól, hogy mindent beszereztél, még nem értél a dolgok végére. Hiába van meg ugyanis a kalitka, ha azt nem a megfelelő helyre teszed, és éppen ezek azok az apró dolgok, amik nehezebbé teszik a madártartást. Ha ugyanis olyan helyre teszed a kalitkát, ahol gyakran közlekedtek, akkor a madaraid minden egyes ilyen alkalmat stresszként élhetnek meg, ami káros lehet.

Ugyanilyen jelentőséggel bír az is, hogy olyan helyre állítsd a kalitkát, ahol el tudnak húzódni egy biztonságos sarokba, ahogy azt a természetben is tennék, sőt, egy nagyobb méretű kalitka szükséges ahhoz is, hogy azt a távot tudják megtenni repülve, amit normál esetben az élőhelyükön megtennének. A kalitka azonban nem lehet az egyetlen élettér. Fontos a rendszeres kiengedés odafigyelve, hogy az ablakok zárva legyenek mindeközben. Sajnos nagyon sok a szökött madár.

A folyadék pótlása és a fürdetés is meglehetősen specifikus kérdéskör, mindenképpen nagyon kell figyelni a madarak igényeit.

 

Félgőzzel nem fog menni!

Előre érdemes megfontolni, hogy mennyi időd jut majd a madaraidra, ugyanis a szárnyas barátaink roppant érzékeny lények, és magányukban rövid idő alatt képesek kárt tenni magukban vagy akár elpusztulni is. Így aztán mindenképpen úgy vállalj be madarakat, hogy biztosítod számukra a megfelelő időt és törődést, ami közel sem merül ki abban, hogy megvásárolod a tartásához szükséges kiegészítőket a Zoo Centrum oldaláról.

Ha viszont valóban emellett dönteszt, tudnod kell, hogy életed egyik legnagyobb kalandjára indulsz, és ha egyszer madarassá válsz, örökké az maradsz!

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

Egy kisebb falkányi robotkutya segít az erőművek üzemeltetésében.

Fekete-Győr András páros lábbal szállt bele Deutsch Tamásba

Szerinte ideje lenne „elhúzni a csíkot”.

Apró, nyiszlett könyvmoly volt, ráadásul liberális – mégis sztár lett a nácik között Otto Rahn

A Szent Grál megszállott kutatója, Otto Rahn az SS vezetőjének figyelmét is felkeltette.

Megdöbbentő vallomás: Claire Foy éveken át parazitákkal élt együtt – ezért mondott le végleg a koffeinről

Claire Foy most először beszélt arról, milyen volt éveken át úgy élni, hogy a teste folyamatosan vészjeleket küldött – valódi...

Félelmetes víziszörnyre bukkantak – nagyobb, mint egy iskolabusz

Most Argentína partjainál dolgozó tudósok új felfedezést tettek: lefilmeztek egy óriási medúzát – félelmetesen hosszú csápokkal. A...

Közel egy év után sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben

A nyomozás 2025 márciusában indult a 266 milliárd forint értékű alapítványi vagyon elvesztése miatt.

Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek

Nem tudni, kihallgatták-e Matolcsyt.

Humanoid robotot épít Szerbia

Ha lesz hozzá elég áram.

Brutális módon drágultak a panellakások az elmúlt egy évben Budapesten

Elszálltak az árak a fővárosi lakáspiacon: Budapesten tavaly a panellakások drágultak a legnagyobb mértékben, miközben a téglalakások...

Halálos lavina végzett két magyar férfivel a Magas-Tátrában

Tragédiába torkollott egy hegyi túra a Magas Tátrában: egy pénteken lezúduló lavina két magyar férfit sodort maga alá a Csorba-tó...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0