Készpénzmentes fesztivál lehet a Sziget
A kártyás fizetés válthatja fel a készpénzt a Sziget fesztiválon, ha beválik az "elektronikus pénztárcaként" működő Sziget kártya, amelyet az idén próbálnak ki először - mondta pénteken a fesztivál főszervezője.
Gerendai Károly a Sziget informatikai újdonságait bemutató tájékoztatóján elmondta: van már olyan rendezvény a Szigethez hasonló méretű fesztiválok mezőnyében, ahol csak elektronikus kártyával lehet fizetni, a Szigeten azonban jóval egyszerűbb, banki hátteret nem igénylő eszközt igyekeznek meghonosítani.
Ez a fesztivált szervező vállalkozás által kibocsátott Sziget kártya, amely nem minősül bankkártyának, hanem elektronikus vásárlási utalványként működik és csak a fesztiválon, annak időtartama alatt lehet használni.
A felhasználó tetszés szerinti összeget helyez el a kártyán a feltöltő állomásokon, és készpénz helyett a kártyával fizet, például amikor italt vásárol. Így jóval gyorsabb, egyszerűbb és biztonságosabb a vásárlás, a tranzakciónak pedig biztosan marad nyoma, ami növeli az átláthatóságot és megkönnyíti az elszámolást.
Az egyetlen hátrány, hogy egyelőre nem bevett szokás a fizetésnek ez a módja Magyarországon, nem alakult még ki a kultúrája. Ezért például "a pultosok panaszkodnak, hogy nemigen kapnak borravalót, amikor a kártyával fizetnek a vendégek" - mondta Gerendai Károly. Ha azonban jól vizsgázik a rendszer, akkor akár az is elképzelhető, hogy "kötelezően elterjesztjük a rendezvényeinken" - fogalmazott a fesztivál vezetője.
A másik fő informatikai újítás a percalapú jegyfizetés. A szolgáltatást az egyik mobiltársasággal közösen fejlesztették ki. Működési elve az SMS-alapú parkoláshoz hasonló; a látogató a Szigeten eltöltött idő után fizet, mobiltelefonja segítségével. Gerendai Károly hangsúlyozta: a megoldás egyedülálló a zenei fesztiválok világában, egy rendezvényről sem tudnak, ahol hasonló rendszer működik.
Gerendai Károly elmondta: a Sziget azokon a területeken fejleszt, ahol sikerrel versenyezhet. A gazdagabb országokban, nagyobb piacokon működő fesztiválokon nagyobb jegyár-bevételt lehet elérni, nagyobb sztárokat lehet meghívni és a szponzorációs, reklámozási bevételek is nagyobbak. A Sziget az ÁFA-szabályozás miatt is hátrányban van, mert a tíz legnagyobb európai fesztiválon az átlagos ÁFA-teher 9 százalék a kulturális rendezvényekre vonatkozó kedvezmények miatt, Magyarországon viszont 25 százalékos a forgalmi adó. Ezért aztán az egyik kitörési pont az informatika, amelyre a jövőben is nagy hangsúlyt helyeznek a Sziget szervezői.
A tájékoztatón részt vett Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, aki egyetértett Gerendaival abban, hogy az informatika kitörési pont lehet - az egész ország számára. Ennek szellemében formálódik az infokommunikációs stratégia - fejtette ki az államtitkár. Nyitrai Zsolt hozzátette: a Sziget tapasztalatait is figyelembe kívánják venni munkájuk során, és a választási kampányban tett ígéret szerint a stratégiát a ciklus elején dolgozzák ki és fogadják el.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat konszenzuson alapuló infokommunkációs stratégia megalkotására törekszik, "mert az elmúlt éveket a stratégianélküliség jellemezte". Nyitrai Zsolt hozzáfűzte: ha a stratégia megvan a ciklus elején, akkor az állampolgárok, vállalkozások, érdekképviseletek, civil szervezetek "és a fesztiválszervezők is tudják, hogy mit akar elérni a kormányzat ezen a területen és mit támogat. Így mindenki tud tervezni, és kicsit kiszámíthatóbbá válik az élet" - fogalmazott az államtitkár a Sziget fesztiválon.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz
Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.
Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint
Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...
Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert
A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.
Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község
Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...
A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka
Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...
Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja
Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...
Robbanószerkezetet kapott az orosz BMW
Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette – közölte az...
Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak: 22 év után távozik Győrfi Pál - ő lesz az utódja
Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.
Soha nem látott módon eszkalálódhat az iráni háború: kegyetlen lépésre készülhet Trump, lángba borul a Közel-Kelet?
Néhány perccel Trump bejegyzése előtt Mohammad Gálibáf, az iráni parlament elnöke fenyegető hangvételű üzenetet tett közzé az X...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


