Ezt olvasta már?

Az út közepén sétált és lövöldözött egy férfi, rágógumit emelt el egy benzinkútról

Elkészült a vádirat annak a szerb férfinak az ügyében, aki 2018. november 18-án reggel lőfegyverrel a kezében sétált az egyik győri út közepén.

0

Kétgólos előnyben a PSG, otthon nyert a Roma

A Paris Saint-Germain idegenben 2-0-ra nyert a Manchester United ellen, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.


hirdetés

 

 

A vendégek találatait, Kimpembe és Mbappé szerezték, amivel a francia sztárcsapat jelentős előnyt szerzett. A játéknap másik találkozóján a Roma, hazai pályán 2-1-re legyőzte a Portot. A hazaiaknál a duplázó Nicolo Zaniolo találataira, Adrian válaszolt, így az olasz együttes egygólos előnybe került. A párosítások visszavágóit március 6-án játsszák.

 

 

 

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 1. mérkőzés

 

Manchester United- PSG 0-2

 

AS Roma – FC Porto 2-1







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Megint elromlott a német külügyminiszter repülőgépe

Ismét meghibásodott egy német kormánygép, amellyel Heiko Maas külügyminiszter utazott volna, ez alig tíz nap alatt másodszor fordult elő...

5 dolog, amire csak akkor jössz rá, miután szakítottatok

A szakítás nem egy olyan dolog, amire szívesen kerítünk sort, mégis, a legtöbb ember legalább egyszer átéli a vele járó tortúrát....

Egyáltalán nem fogasztasz húst? A következő változások történnek a testedben

Egy ideje azon gondolkodsz, hogy kipróbálod, milyen lenne az életed, ha nem ennél több húst? Mindenki más okból kifolyólag hozza meg ezt a...

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

Az egyik végén már vihar tombol, a másikon még a kánikula.

Meghalt Szaxi Maxi

A Dolly Roll tagja, Fekete Gyula 67 éves volt.

Egy robot lesz az egyetlen utasa az oroszok következő rakétájának, ami az űrállomásra megy

A mesterséges intelligencia által vezérelt Skybot F-850 vezetni és lőni is tud, most az ISS-en fogja segíteni az űrhajósok munkáját.

Microsoft-ügy: szerződéseket kért be az ügyészség

Polt Péterék rajta vannak az ügyön.

Nem vicc, igaz: szamár és kecske szállt a Budapestre tartó vonatra - videó

Szürreális jelenetben volt részük szerdán a Székesfehérvárról Budapestre vonatozóknak, a szerelvény martonvásári megállójánál...

Magához tért a másik sziámi gyermek is

Tizenkilenc nap után végre kinyitotta a szemét és stabil állapotban van Rukaya, a mag

Gyorsvonat ütközött autóval Kismarosnál, hárman meghaltak

Fénysorompós vasúti átjárónál történt a baleset. A vonaton senki sem sérült meg.

Elhunyt a Dolly Roll tagja, Szaxi Maxi

A Dolly Roll tagja, Fekete Gyula 67 éves volt.

Sérülés miatt hetekig nem játszhat a Győri Audi ETO KC világbajnok kézilabdázója

Ujjsérülés miatt két-három hétig nem kézilabdázhat Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC világbajnok brazil átlövője.

0

Sport

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

A BL-elődöntős Ajax nem tudta legyőzni Thomas Doll csapatát, otthon kapott ki a Kolozsvár

Gól nélküli döntetlen játszott az Apoel az Ajax Amszterdammal a Bajnokok Ligája playoffkörében.

Coutinho nem világsztár, csak a Barca egyik cserejátékosa

Berti Vogts olyan nagyon nincs elájulva attól, hogy Philippe Coutinho a Bayern München játékosa lett.

Ronaldo: Manapság bármelyik játékosért fizethetnek 100 milliót, anélkül, hogy bármit bizonyított volna

Cristiano Ronaldo szerint több pénz van jelenleg a futballban, mint bármikor korábban.

Neves sportújságírót gyilkoltak meg Bécsben

Meggyilkolták Bécsben Fritz Duras (57) osztrák fotóst, a híres bécsi labdarúgó klub, az Austria Wien szurkolói klubjának vezetőjét.

Itt kezdődött minden: Ronaldo elvitte kisfiát egykori lakótelepi albérletébe - így reagált a látványra

Rendkívüli "kirándulásra" vitte apja a kis Ronaldo Jr.-t: megmutatta neki egykori lakótelepi albérletét.

Váratlan akadály került a figyelmetlen bringás útjába - videó

Kis híján bukott, amiért későn vette észre a bóját.

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Ian Holloway egészen új szintre lépett a Brexit okainak megmagyarázásával.

Ők a röpi Európa-bajnokság magyar bombázói - Fotók

Budapest A szurkolókat már elkápráztatták, most már csak az ellenfelek vannak hátra.

0

Bulvár

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

Eladhatatlan a csemegekukorica, mi segíthet?

F. Zoltán kérdése: Eladhatatlan a csemegekukoricám a csövek végén található barnás-zöldes lárváktól. Melyik kártevőről van szó és hogyan tudok védekezni ellene?

Készült egy eszméletlen fotó az augusztus 20-i tűzijátékról

Rizsavi Tamás újra lecsapott, aminek ismét egy eszméletlen kép lett az eredménye.

Se bugyi, se más: az út közepén vetkőzött pucérra a ringó mellű álomnő

Csak meg ne üsse magát a meseszép Kinsey, ha tényleg így gördeszkázik!

Ezzel az 5 trükkel vesznek rá, hogy többet költs

Csak hisszük, hogy vásárláskor racionális döntéseket hozunk. A cégek ezt az online kereskedelemben is kihasználják.

Igazi boldogság: A felhők felett jár Szinetár Dóra

Álomszép helyen piheni ki az év fáradalmait a szépséges színésznő.

Így beszél a szexről a fiatal magyar nő

"Ne virágnyelven beszéljünk a szexről"

Pénteken olcsóbb lesz a benzin, drágul a gázolaj a magyar kutakon

A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajért 3 forinttal többet kell majd fizetni.

Élő szörnyeteg lett az egykori gyereksztárból. Siralmasan néz ki

10 évesen lett világsztár, mára már senki nem ismeri fel.

Így néz ki egy hús-vér nő. Valódi idomok.

A világ leghíresebb plus size modellje nem fél megmutatni a testét, még akkor sem, ha várandós.

Nem bocsát meg Demjénnek Bergendy

A két zenész 15 éve nem beszélt egymással.

Minden szem Rómára szegeződik - nagyon felsült Salvini

Salvini a törvényhozást semmibe vette, és azt remélte, hogy hamar kikényszerítheti a választásokat, csakis a saját hatalma érdekében. De úgy tűnik, hogy alaposan melléfogott. Most 50 milliárd eurós sokk gazdaságélénkítést követel, miközben 23 milliárd eurós megszorításra lesz szükség. Káncz Csaba jegyzete.

blogmorzsák

Kimondatlan kérések az iskolakezdés előtt

Érzékeny kérések tanároktól szülők felé, amiket nem szoktunk nyíltan megbeszélni.

„Anya vagyok - barátnő nélkül“

Süllyesztőbe kerülnek a tíz éve tartó barátságok, ha az egyik fél szülővé válik? Mi áll a háttérben?

Áldás a homoszexuális katolikus pároknak a német egyházban?

Geerling püspök szerint a homoszexualitás nem bűn, ezért az egyháznak meg kell áldani az azonos nemű párokat!

Amikor a gyereked nem ülhet oda, ahová a jegye szól

Ha a vészkijárat mellé sehol nem ülhet gyerek, akkor miért árul oda jegyet a társaság?

Lakóautó építés az USA-ban egy nap alatt, ingyen

Az őszi időre tekintettel muszáj volt átalakítani a kisbuszt, ágy, asztal, több tér és tároló. Házilag.

Többezer éves korong titkát fejthetette meg a magyar professzor

Szenzációs eredmény: magyar tudós fejtette meg a többezer éves írást.

Nagy bajba kerülhetsz, ha rossz a gumi

A kresz előírja: indulás előtt mindig szemrevételezzük az abroncsokat!

Nézegess négylábú járókelőket!

Kutyák és gazdik a városban. Cukiság minden mennyiségben.

Aminosav fogyasztás pro és kontra

A táplálékkiegészítők non plusz ultrái, az izomnövekedés és a regeneráció szent Gráljai.

Spenótleves pirított csicseriborsóval

Spenót szezon közepén készítsünk fűszeres levest egy kis csavarral.

Villamosok és emberek

Utasok és megállók a hetvenes években.

Tíz dolog, amire Olaszország tanított

Mit tanulhatunk a lehetetlenről, az időről, a riposóról az olaszoktól? Tíz dolog, amit érdemes elsajátítani!

0