Kezdődik a 14. Magyar Táncfesztivál Győrben
Mától egy héten át ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol 14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált.
Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta, hogy hat helyszínen közel félszáz produkciót láthat a közönség a klasszikus balett műfajtól a néptáncon át a kortárs táncokig hazai és külföldi professzionális és amatőr társulatok előadásában. Az idei koncepció szerint igyekeznek átfogó képet mutatni a magyar és a közép-európai táncélet elmúlt évéről. A fesztivál nyitó eseménye hagyományosan a Győri Balett előadása, a Művészetek Palotájában tavasszal bemutatott Pianoplays lesz, egy Wagner és Liszt műveire készített, szerelemről szóló darab Velekei László művészeti vezető koreográfiájával. Az egy hét alatt a Nagyszínpadon fellép majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely a folklór nyelvén állít emléket a 150 évvel ezelőtti kiegyezésnek és annak a magyarságra való hatásának. De látható lesz a Magyar Nemzeti Balett, a Kijevi Modern Balett, a Frenák Pál Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a St. Pölten-i Europaballett, a Kecskeméti City Balett, az olasz EgriBiancoDanza Compagnia, a Brno Balett és az Experidance előadása is.
A Kisfaludy-teremben a nyitó napon Pirók Zsófia Én, Sally, táncolunk címmel ad kortárs flamencoestet Az ötödik Sally című regény alapján. A többi napon a Budapest Táncszínház, Fehér Ferenc, az Egri GG Tánc, az Udvarhelyi Néptáncműhely, a Góbi Tánctársulat és a Duna Táncműhely előadásait lehet megtekinteni. A Vaskakas Művészeti Központban a Madách Színház Táncegyüttese Shakespeare műveire írt, a Győri Balett pedig Szophoklész Antigoné című drámáján alapuló darabokat mutat be. Ott rendezik a gyermek táncfesztivált, ahol négy nap alatt négy társulat meséjét tekinthetik meg a legkisebbek. Az RP-Evolution DC Holle Anyó történetét, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Pöttöm Palkó meséjét, a Pécsi Balett a Hófehérke és a hét törpét mutatja be, a Bozsik Yvette Társulat pedig Csizmás kandúr világába repíti a legkisebbeket.
A II. János Pál Pápa téren a néptánc, a modern táncok és a zene kapja a főszerepet. A szabadtéri előadások sorát a Maros Művészegyüttes néptáncos, népzenés műsora nyitja, este pedig táncházat tartanak. Később fellép még a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, helyi és környékbeli táncstúdiók, de zenés programokat is tartanak. A táncfesztivál alatt végig megtekinthető lesz a német Pina Bausch táncos-koreográfus munkásságáról szóló kiállítás a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén. A tárlat bemutatja, hogyan hatott a művész Federico Fellinire, Pedro Almodóvarra vagy Esterházy Péterre.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Rájuk sem ismerni: ennyit változtak Az Ördög Pradát visel sztárjai
Van, aki szó szerint Semmit nem változott!
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...
Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”
Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...
Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.
Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...
Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki
A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.
Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát
A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.
Még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként az MNB-ügyben
Pedig már közel egy éve tart a nyomozás.
"Megkérdeztem tőle, van-e erre gyógymód" - Agárdi Szilvi hisz a csodákban látássérülésével kapcsolatban is
"Úgy mentem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim..."
A tapsvihar sem gyógyítja a lelket: szívszorító, amit Galambos Lajos elárult
Sejteni lehetett, de...
4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
Főleg afrikai, ázsiai és közel-keleti országokban gyakori eljárás.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


