Ezt olvasta már?


Kézilabda BL - A Siófok biztosan nem indul a nőknél

A férfiaknál a Veszprém és a Szeged, a nőknél pedig a Győr és a Ferencváros képviselheti a magyar színeket a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényében, a Siófok női csapatának szabadkártya-igénylését viszont nem fogadta be az európai szövetség.

A magyar szövetség (MKSZ) szerdai tájékoztatása szerint az érintett klubokkal történt többszöri egyeztetést követően megküldték a BL-be nevezett klubok listáját az európai szövetségnek (EHF) a megszabott határidőig.

A 2019-es bajnokcsapatok, vagyis a férfiaknál a Telekom Veszprém, a nőknél a Győri Audi ETO KC helye biztos a főtáblán.

A férfiaknál egy, a nőknél két szabadkártya-igénylést adott le az MKSZ, azonban az EHF mindkét szakágban csupán egy-egy igényt fogadott be - a MOL-Pick Szeged és a Ferencváros részéről -, így a Siófok KC ismét lemarad a kontinentális elitsorozatról.

A somogyiak tavaly megnyerték az EHF Kupát, amelyben idén is elődöntősök voltak, az NB I-ben pedig a tabella második helyén álltak márciusban, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a szezon, amelyet később vefejezettnek nyilvánítottak.

Az EHF jövő péntekig dönt a szabadkártya-igénylésekről. A férfiaknál és a nőknél egyaránt 16 csapatos BL-csoportkör sorsolását július 1-jén tartják. Az EHF Kupa utódjaként induló Európa-liga nevezési határideje július 13-a.

 

A csoportkör biztos résztvevői:

férfiak:

--------

PPD Zagreb (horvát), Aalborg HB (dán), Barcelona (spanyol), Paris Saint-Germain (francia), THW Kiel (német), SG Flensburg-Handewitt (német), Telekom Veszprém, Vardar Szkopje (északmacedón), PGE Vive Kielce (lengyel), FC Porto (portugál)

nők:

----

Team Esbjerg (dán), Odense HB (dán), Metz HB (francia), Borussia Dortmund (német), Győri Audi ETO KC, Buducnost Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), SCM Ramnicu Valcea (román), Rosztov-Don (orosz)

 

Szabadkártya-igénylések:

férfiak:

--------

Meskov Breszt (fehérororsz), Abanca Ademar León (spanyol), Orlen Wisla Plock (lengyel), CS Dinamo Bucuresti (román), Kadetten Schaffhausen (svájci), Besiktas Aygaz HAT (török), Elverum HB (norvég), HBC Nantes (francia), MOL-Pick Szeged, RK Celje PL (szlovén), Eurofarm Pelister (északmacedón), GOG HB (dán), Sporting CP (portugál), Motor Zaporizzsja (ukrán)

nők:

----

CSZKA Moszkva (orosz), SG BBM Bietigheim (német), CSM Bucuresti (román), Kastamonu Belediyesi GSK (török), Storhamar HE (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, Höörs HK H65 (svéd), Brest Bretagne (francia), Podravka Koprivnica (horvát), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), DHK Baník Most (cseh), Kumanovo (északmacedón)

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0