Ezt olvasta már?


Kihirdette 2020/21-es évadát a Soproni Petőfi Színház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

Július elsején megtartották az évadzáró és egyben évadnyitó társulati ülést a Soproni Petőfi Színházban, amely során Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette a 2020/21-es évad 14 bemutatójának címét.

A következő évad több évfordulót is hoz a teátrum életében, többek között az Európában egyedülálló fertőrákosi barlangszínház ötvenedik évadát. Ez a játszóhely kincse a térségnek, és a művészeknek is lehetőséget biztosít, hogy örömteli pillanatokat szerezzenek a kultúrát szerető soproni polgároknak egy nem mindennapi helyszínen. Mindemellett jövőre lesz az 1921-es népszavazás századik évfordulója, ami különleges szerepet tölt be Sopron életében. A hűség mára már összeforrt a város nevével, ezért is döntött úgy idén a teátrum vezetősége, hogy a színház e köré a fogalom köré szervezi új évadát.

Ősszel elsőként A padlás című mesemusical kerül színpadra Pataki András rendezésében. A darab történetében először most minden előadáson 25 tagú zenekar kíséri majd a dalokat. Ezt követően a Stabat Mater című táncművet láthatja majd a közönség Demcsák Ottó és Alekszej Batrakov koreográfiájával, a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójaként. A színház kamara játszóhelyen tűzik műsorra a Római karnevál című színpadi játékot, amely Hubay Miklós műve alapján készül majd. A Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház koprodukciója Lánczy Margit, a Nemzeti Színház színésznőjének történetét kelti majd életre a színpadon. Az előadás nemcsak Lánczy előtte tiszteleg, hanem Farkas Ibolya, az erdélyi színjátszás legendás művésze előtt is, aki az új évadban a hatvanadik színházi szezonját kezdi meg.

A színházi világnapon lesz a premierje a Kossuth-és Jászai-díjas Csiszár Imre rendezésében készülő Széchenyi című történelmi drámának, ami kiemelt bemutatója lesz az új évadnak. Ősbemutatóként kerül megrendezésre Katona Imre Isten komédiása című misztériumjátéka Pataki András rendezésében, Papp Attila főszereplésében. A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carlo Goldoni Mirandolina című komédiája is megtekinthető lesz a színházban, illetve a fiatalok választhatnak majd a Bolond Shakespeare, A zuhanás második pillanata, a Helló, náci! és a Szókratész védőbeszéde című előadások közül is. Az iskolásoknak a teátrum még A helység kalapácsa, valamint a Fehérlófia című előadással készül, amelyhez tanteremszínházi foglalkozást is biztosítanak majd Fehérló patkója címmel. A kicsik pedig A három aranygyűrű című magyar népmesét és A Rézerdő lakói című zenés mesejátékot élvezhetik a következő évadban.

Az új évadban búcsúzik a társulattól Demeter Helga színművésznő és Ács Tamás színművész, akinek viszont két önálló produkciója még látható ősztől a színházban. Új tagként érkezik azonban Kisfaludy Zsófia, aki a My Fair Ladyben és a Valahol Európában előadásokban már nagy sikerrel szerepelt a színházban. Az új évadban A padlás című produkcióban láthatja őt a közönség.

Pataki András az ülésen még kihangsúlyozta, hogy a járványhelyzetben intézkedések sorát hozták meg az elmaradt programok és előadások átütemezésére és pótlására, hogy a jegyeket, bérleteket váltó nézőknek megfelelő választási lehetőségeket biztosítsanak a kínálatukkal.

A Soproni Petőfi Színház bemutatói a 2020/21-es évadban:

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás (félig mese – félig musical, bemutató: 2020. október 5., rendező: Pataki András)

Alekszej Batrakov – Demcsák Ottó: Stabat Mater (táncmű, rendező: Demcsák Ottó)

Hubay Miklós: Római karnevál (színpadi játék, rendező: Pataki András)

Németh László: Széchenyi (történelmi dráma, rendező: Csiszár Imre)

Katona Imre: Isten komédiása (misztériumjáték, rendező: Pataki András)

Carlo Goldoni: Mirandolina (komédia, rendező: Mészáros Tibor)

Shakespeare – Mikó István: Bolond Shakespeare (monodráma, rendező: Mikó István)

Katona Imre: A zuhanás második pillanata (álomjáték, rendező: Katona Imre)

Monoblock: Helló, náci! (kamarajáték, rendező: Kovács Dániel, Ambrus)

Platón: Szókratész védőbeszéde (monodráma, rendező: Ács Tamás)

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (vígeposz, rendező: Gál Tamás)

Méhes Csaba – Takács Tibor: A rézerdő lakói (zenés mesejáték, Méhes Csaba és a Brass in the Five kvintett előadása)

Fehérlófia (táncjáték, rendező: Könczei Árpád)

A három aranygyűrű (zenés mesejáték, rendező: Crnkovity Gabriella)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azt hitted, tudod, mikor háziasítottuk a macskákat? Később, mint hittük

Új régészeti és genetikai kutatások alapjaiban módosíthatják azt, amit eddig a macskák háziasításáról gondoltunk.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt szeptember 26-án, szombaton rendezik meg a...

A 115-ből mindössze 1 vádpontban nem találták bűnösnek a Manchester Cityt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából.

Fradiváros-ügy: A Belügyminisztérium elrendelte az utóellenőrzést

A BM hivatalosan is elindította a vizsgálatot a beruházáshoz kapcsolódó pénzek miatt. A hatóság azt ellenőrzi, hogy a klub szabályosan...

Lelapul a hajad az őszi párás reggeleken? Ezt teheted ellene

Mutatjuk, milyen egyszerű hajápolási és formázási trükkökkel őrizheted meg a hajad tartását és volumenét még a párás őszi...

Rendkívüli kéréssel fordultak Elon Muskhoz: ezen múlhat a háború sorsa a fagyos téli hónapokban

A finn elnök arra kérte Elon Muskot, hogy terjessze ki a Starlink műholdas internetszolgáltatást az orosz területekre is.

Visszahívnak 2,86 millió VW-t és Audit esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A visszahívásban érintettek a Volkswagen 2013. szeptember 24. és 2024. július 1. között gyártott Golf, Golf Variant, Tiguan, Touran és...

Gesztusok és nehézbombázók: Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozóján eldőlhetett volna a világ sorsa, de valami egészen más történt

Washingtonban idén már másodszor találkozott egymással a világ két vezető hatalmának a feje, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping...

Porig rombolják az ügyészséget? Drámai hangvételű vita a Médiapiac stúdiójában

Péntek este nem mindennapi kijelentésekkel érkezik a Médiapiac az ATV képernyőjére, ahol az ügyészség elleni támadások is terítékre...

Dohányosok figyelem! Ingyenes szűrővizsgálatra mehetnek az aktív dohányosok

Súlyos betegségek szűrését igényelhetik teljesen ingyen!

Nem írhatja meg a leckét a gép: így szabályoznák az iskolai MI-t, hamarosan a minisztériumnál pattog a labda

Magyar oktatástechnológiai cégek és szakértők nyilvánosságra hozták az iskolai mesterséges intelligencia használatáról szóló, hat...

Rózsaszín motorosok vonulnak végig Budapesten

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett megmozduláson a rózsaszínbe öltözött motorosok a mellrák elleni küzdelem jegyében vonulnak...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Szoboszlai Dominik a Nemzeti Sportnak: Ha ez még egyszer előfordul, azzal az illetővel többet nem állok szóba

Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt üzent Szoboszlai Dominik.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Erling Haaland döbbenetes: már Ronaldónál és Ibrahimovicnál is jobb ebben a mutatóban

Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően csapata 3-2-

0
0

Bulvár

Balhé lett a csodaszerből, amivel a magyarok ezreit becsapták

Szorongás, pánik és depresszió ellen is hatásosként reklámozott egy vállalkozás C-vitamint, körömvirágot, kamillát és levendulát tartalmazó csodacseppeket. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a cég megtéves

A TV2 volt tulajdonosa kioktatta Várkonyi Andreát az óriási vihart kavart interjúja kapcsán

Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorha

Hont András robbantott: Börtönben lévő gyanúsított bukkant fel a Rendszerváltó Koncert hátterében

Hont András egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben arra mutatott rá, hogy Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója és a XII. kerület volt önkormányzati képviselője a Tudatos Választókért Alapítvá

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő

A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értéke

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

0