Kínából bővül a görög kereskedelmi flotta
Görögország 142 hajót rendelt meg Kínától - jelentette be a hét végén Sanghajban Kosztasz Muszurulisz görög hajóügyi miniszter, aki Antonisz Szamarasz kormányfő kíséretében érkezett Kínába.
Az üzlettel, amelyet már korábban szentesítettek, a kínai hajógyárak adják a folyamatban lévő globális görög megrendelések 60 százalékát - közölte a miniszter. A Shanghai Waigaoqiao Shipbuilding Co. az utóbbi években 67 hajót gyártott görög tulajdonosoknak.
Antonisz Szamarasz miniszterelnök korábban Pekingben találkozott Li Ko-csiang kormányfővel, aki megbeszéléseik során megjegyezte, arra számít, hogy 2015-ig megduplázhatják jelenlegi kereskedelmi forgalmukat. A kétoldalú forgalom 2012-ben 3,38 milliárd dollárt tett ki.
Li a találkozón elmondta: Kína nem fogja elfelejteni, hogy Athén segített, amikor a kínai állampolgárokat menekítették Líbiából. Görögország komphajói 2011 februárjában 15 ezer kínait szállítottak Krétára.
Li Kína régi barátjaként emlegette Görögországot, és ígéretet tett arra, hogy segítségére lesz a "kihívások leküzdésében", egyben reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Athén 2014-ben, amikor betölti majd az EU soros elnöki tisztét, "különleges szerepet játszik majd a kínai-EU kapcsolatokban".
A kínai kormányfő külön is kitért a mobil távközlési eszközöket gyártó kínai vállalatok elleni dömping- és szubvencióellenes vizsgálatokra, és mint mondta, arra számít, hogy Görögország "pozitív vezető szerepet" játszik majd a kérdésben, s óvatosságra inti Brüsszelt.
Szamarasz egyrészt kifejezte, hogy országa szívesen látja a kínai vállalatokat, másrészt ígéretet tett arra, törekszik majd rávenni az uniót a kereskedelmi viták "megfelelő módon történő kezelésére".
A két miniszterelnök jelenlétében több együttműködési egyezményt is aláírtak, ezek a kereskedelmi, befektetési, hajózási és mezőgazdasági területeket érintették.
A görög kormányfő Pekingben, a társadalomtudományi akadémián tartott előadásában utalt arra, hogy a kínai befektetések sok munkahelyet teremtettek a válságos időszakban Görögországban, s jelentős szerepük volt a válság enyhítésében.
"Görögország sikertörténetet épít, és szeretnénk, ha ennek Kína része lenne" - hangoztatta. Hozzátette, a görög repülőterek, kikötők és vasútvonalak az "európai hátországba" vezető út részei. Azt is mondta, hogy országa évente 17 millió turistát fogad, s reméli, hogy a kínai turistákkal ezt 18 millióra növelhetik.
Szamarasz vasárnap fejezte be ötnapos kínai látogatását, társaságában körülbelül 60 vezető üzletember, vállalkozó volt. Ő a második görög miniszterelnök, aki felkereste a kelet-ázsiai országot, 2002-ben Kosztasz Szimitisz szocialista kormányfőt látták vendégül egy hétre.
hírek innen, onnan
"Egy egyszerű 'hogy vagy' kérdéstől is elbőgöm magam" - Orosz Barbara összetört
Minden napján a kórházban tölti.
Mintha átok ülne rajtuk: Ez a 3 csillagjegy igazi balszerencsés csillagzat alatt született
Amikor az asztrológusok azt elemzik, kik születtek a leginkább szerencsétlen csillagzat alatt, leggyakrabban ezt a három jegyet emelik ki,...
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Megszólalt az Integritás Hatóság elnöke az ellene indult vádemelésről, politikai indíttatást sejtet
Az Állami Számvevőszék mérlegeli Biró Ferenc elmozdítását.
Megsérült egy munkás a Debreceni Egyetem felújítása közben
Egy tervezett áramszünettel járó munka során elektromos zárlat miatt „robbanásszerű ívkisülés” történt.
Ez egy koncepciós megtorló akció része – reagált az Integritás Hatóság elnöke a vele szembeni vádemelésre
A vádemelést teljes mértékben indokolatlannak tartom, ugyanakkor maximálisan bízom a bíróságok objektív működésében és a bírói...
Brutális, amit a kínai autók a szemünk előtt csinálnak: azért erre kevesen számítottak
A BYD alelnöke szerint a kínai elektromosautó-piac továbbra is erőteljesen bővül, és az alternatív hajtású modellek részaránya...
Izrael és Irán tűzszünetet hirdetett, de máris újabb megtorlással fenyegetik egymást
Izrael és Irán tűzszünetről beszél, de a feszültség nem csökken: mindkét oldal kemény megtorlást helyezett kilátásba. A Izrael és...
Musk legnagyobb dobása jöhet, de most nem a Tesláról van szó
Hamarosan a nagyközönség is részesedést vásárolhat Elon Musk űripari vállalatában. Az egész mögött pedig egy nagy terv áll.
Hónapok óta nem látott fordulat rajzolódik ki a fővárosi ingatlanpiacon
Budapesten már második hónapja csökkennek a lakásárak, a piac azonban nem mindenhol mozog ugyanabba az irányba.
5 eset, amikor jogosan vagy kiakadva a szomszédra: ügyész árulja el, hol a határ
Szabályok, amik pontot tesznek a vita végére.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


