Ezt olvasta már?


Kitüntették a veronai baleset mentésének vezetőit

Ezüst emlékplakettet adott át szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik a magyar autóbusz január 20-i szerencsétlensége után részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében. - Pécsi Napilap -

A minisztérium által az MTI-hez eljuttatott beszédében a tárcavezető kijelentette, talán nem túlzás azt mondani, hogy bárki, aki bármilyen módon érintett a tragédiában és a helyzet kezelésében, élete legszörnyűbb órái között tartja számon ezt az éjszakát.

"Szavakkal megköszönni ilyen segítséget nem lehet. Önök Magyarország és a magyar emberek igaz barátainak bizonyultak, és egész Magyarország hálás Önöknek" - hangoztatta Szijjártó Péter.

Aláhúzta, hogy minden nemzet életében történnek fájó tragédiák, és a magyarságnak a történelem során ebből is megadatott bőven. A veronai tragédiát pedig az is súlyosbítja, hogy a 16 halott közül 11 gyerek volt - mondta el a miniszter. Felidézte, hogy 18 évvel korábban Ausztriában már történt hasonló sorscsapás.

"Minden áldozat pótolhatatlan és feldolgozhatatlan veszteséget jelent családjaiknak és Magyarországnak" - hangsúlyozta a miniszter. Csak azt kívánhatjuk, hogy soha többé ne kelljen hasonlót átélni - tette hozzá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a tragédia nyomán "példás, felemelő és megható összefogás" jött létre mind Olaszországban, mind Magyarországon, a tragédiát követő órákban egymás után érkeztek a felajánlások, a Veronában élő magyarok és olaszok egy emberként mozdultak meg. Valamennyi, a segítségét felajánló, jó szándékú olasz embernek is köszönetet mondott.

A rövid beszédet követően a miniszter ezüst emlékplakettet adott át Salvatore Mulas veronai prefektusnak, Flavio Tosi polgármesternek, az autópálya-felügyelet elnökének, Enzo Mangini veronai rendőrfőkapitánynak, Cinzia Ricciardinak, Veneto tartomány közlekedésrendészeti főkapitányának, Girolamo Lacquanitinek, a veronai autópálya-rendőrség főkapitányának, Michele De Vincentis veronai tűzoltóparancsnoknak, Giovanna Ghirlandának, a veronai Borgo Róma és Borgo Trento Egyesített Kórházak főigazgató-helyettesének, Pietro Girardinak, aki a veronai Szent Bonifác Kórház főigazgatója, Attilio Galenónak, a dél-veronai autópálya-rendőrség főkapitányának, Valerio Avesani San Martinó-i polgármesternek, Giancarlo Gianinak, a Croce Verde Mentőszolgálat parancsnokának, Alessandro Ortombina, a Croce Rossa Mentőszolgálat parancsnokának és Pintér Lajos tiszteletbeli főkonzulnak.

A rendezvényen a miniszter tájékoztatása szerint sokan jelen voltak a mentés résztvevői közül; sok orvos, tűzoltó, rendőr is megjelent, akik január 21-én hajnalban Verona mellett az autópályán mentették az embereket a lángoló roncsból, illetve a kórházakban igyekeztek segíteni az áldozatokon.

Az emlékplakettek átadása után a miniszter ellátogatott a baleset helyszínére, ahol rövid megemlékezést tartottak, gyertyát gyújtottak, és Szijjártó Péter elhelyezte a helyszínen a minisztérium koszorúját és azt a koszorút, melyet az áldozatok családjai közösen készíttettek, és a balesetben elhunytak arcképei is láthatók rajta.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

Az 5 legjobb természetes étvágygerjesztő időseknek: ez tényleg hatásos

Ezek valóban működnek és nem kerülnek egy vagyonba.

Megjött a nyugdíjhatározat és kevesebb lett, mint várta? Ezek a lehetőségei

15 napon belül bárki mondhatja, hogy ez így neki nem felel meg.

Új, korszerű buszok váltják az elöregedett járműveket Budapesten

A BKV közel tíz százalékkal frissítette autóbuszparkját: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű Mercedes Benz...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0