Ezt olvasta már?


Koronavírus - A nyári fesztiválok nagy része elmarad az idén

Számos fesztivál elmarad a koronavírus-járvány miatt, a Sziget, a VOLT, a Campus, a Balaton Sound csütörtöki bejelentése után további rendezvények közölték, hogy idén elmarad, vagy későbbi időpontra tolódik a fesztivál időpontja.

A kormány csütörtökön bejelentette, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást augusztus 15-ig meghosszabbítja.

A 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztják, és 2021. július 5. és 10. között rendezik meg a dunaújvárosi Szalki-szigeten - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Mint írják, az idei program nagy részét megpróbálják átszervezni jövőre: az összes hazai együttesre számítanak, de a 34 nemzetközi fellépő közül lehetnek majd olyanok, akik kikerülnek a programból. A változásokról szeptembertől folyamatosan tájékoztatni fogják a közönséget. Elmarad idén a 30. jubileumi Művészetek Völgye Fesztivál is, amelyet a tervek szerint jövőre rendeznek meg július 23-tól augusztus 1-jéig - olvasható a fesztivál honlapján. A szervezők úgynevezett Völgyhétvégéket terveznek, amely során szeptembertől négy hétvégén át rendeznek programokat Kapolcson és környékén. Az őszi eseményekre a már megvásárolt belépőket fel lehet használni. Nem rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált sem, a szervezők szándéka, hogy október 22. és 25. között Ördögkatlan-napokat tartanak a hosszú hétvégén. A júniusra tervezett Fishing on Orfű fesztivált is később, a nyár végén, augusztus 26. és 29. között rendezik meg - olvasható az esemény honlapján. A már megváltott jegyek visszaválthatóak, vagy érvényesek lesznek az új időpontra is. Nem tartják meg az idén júliusra tervezett Bánkitó Fesztivált. Az esemény honlapján olvasható tájékoztató szerint elsősorban a jegyek visszaváltásának mértékén fog múlni, hogy 2021-ben meg tudják-e tartani az eseményt. Az eddig bejelentett időponthoz (augusztus 14-16.) képest egy héttel csúszik a Kurultáj hagyományőrző rendezvény időpontja. A magyar törzsi gyűlést idén augusztus 21. és 23. között rendezik meg Bugacon - olvasható a Magyar-Turán Alapítvány csütörtöki közleményében.

Elmarad a VeszprémFest is, amelyet július 14. és 18. között tartottak volna meg - közölték a szervezők a Facebook-oldalukon csütörtökön, és későbbre ígértek részletes tájékoztatást. A Virág Judit Galéria csütörtökön jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt őszre halasztja szokásos tavaszi művészeti aukcióját. Az őszi-téli szezonra az aukciókon kívül izgalmas újdonságokkal, valamint kiállításokkal is készülnek - közölte a galéria.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dráma Dunaújvárosban: sorra zárnak be az éttermek, vendéglátóhelyek és kisboltok

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorának legújabb vendége ezúttal Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség...

Kiara Lord dilemmája: ártana Stohl Andrásnak a kapcsolatuk? „A környezete nem biztos, hogy jól reagálna...”

Egyre élesebb a küzdelem a TV2 A Nagy Ő című műsorában, ahol kétségkívül Kiara Lord az egyik legesélyesebb versenyző. A felnőttfilmes...

Ki ne hagyd. Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni.

Ha egész télen arra vágytál, hogy végre kimehess a kertbe, jó hírünk van: már nincs messze a tavasz! Addig is, hogy ne unatkozz, számos...

Észbontóan dögös: bikiniben mutatta meg csodás testét Metzker Viki

A népszerű DJ még egy újdonsággal is előállt.

Belső vizsgálatot indít a veszprémi kórház, miután hazaküldtek egy nyílt töréses MKKP-aktivistát

A kórház betegpanaszként kezeli a karácsonyi esetet, amit most kivizsgálnak.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0