Koronavírus - Gulyás: Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar
Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Olaszországgal és más nyugat-európai országokkal is összehasonlítva Magyarország ugyanazokat az intézkedéseket az első fertőzés megtapasztalása után lényegesen korábban hozta meg, ennek köszönhető, hogy "a magyar számok lényegesen jobbak" - mondta a miniszter, kiemelve ugyanakkor, hogy a megfelelő időben hozott jó döntések semmit jelentettek volna, ha az emberek nem tartják be a szabályokat.
Úgy értékelt: a járványügyi védekezés sikerrel zárult első fázisának legnagyobb eredménye, hogy a vírus tömeges elterjedését egyelőre sikerült megakadályozni. A járványveszély azonban továbbra is fennáll, az egyensúly törékeny - hangsúlyozta.
Gulyás Gergely közölte: a kormány jövő kedden nyújtja be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amelyben kéri a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és az egészségügyi járványügyi készültség fenntartásáról szóló döntés meghozatalát. Jelezte, az operatív törzs fennmarad.
Hozzátette, a veszélyhelyzeten túlnyúló kormányrendeletek fenntartását is törvényben kell rendezni.
Gulyás Gergely elmondta azt is: a gazdasági intézkedésekkel 221 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.
Kifejtette: 100 ezerrel megemelik a közfoglalkoztatottak keretét, 3 ezer új állás jön létre a honvédségnél, a bértámogatási program keretében 106 ezer munkavállalóra nyújtottak be kérelmet, a beruházásösztönzési programban pedig 97 600 munkahely megőrzését vállalták cégek. Álláskeresési járadékban 101 ezren, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban 71 ezren részesülnek, a kutatásfejlesztési munkakörben dolgozók utáni kedvezményre 9300-an jelentkeztek - ismertette.
Azzal kapcsolatban, hogy Németország és Franciaország 500 milliárd eurós alapot javasol a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a legfontosabb, hogy a közép-európai országok, a visegrádi államok (V4), azon belül Magyarország nyerjen ezen a megegyezésen. Ehhez az kell, hogy figyelembe vegyék a kohéziós támogatásoknál is alkalmazott alapelveket, azaz a támogatásnál a rászorultság, az ország gazdasági fejlettsége legyen az egyik fontos tényező. A gazdaság helyreállításánál ugyanis azokra az országokra különösképpen kell gondolni, amelyek alacsonyabb bázisról indulnak - magyarázta.
Megjegyezte, ma még alapvető kérdésekben van vita, az EU ugyanis ezt az 500 milliárd eurót 30 éves hitelfelvétellel akarja a tagállamok rendelkezésére bocsátani. Így abban egyelőre nincs egyetértés, hogy ez a forrás hitelként vagy támogatásként fog érvényesülni.
Az EU csúcstalálkozója június 18-án lesz, ahol a javaslatokról tárgyalnak, előtte pedig - várhatóan június 8-án - a V4-kormányfők Brnóban találkoznak a közös álláspont kialakítása érdekében.
Kérdésre közölte: a tervek szerint amíg szükség van járványügyi készültségre, addig fennmarad a kórházparancsnoki rendszer is.
Arra a kérdésre, hogy töretlen-e Orbán Viktor miniszterelnök bizalma Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere iránt, Gulyás Gergely azt felelte: sikeres járványügyi védekezés után az egészségügyet felügyelő miniszternek köszönetet szoktak mondani, nem pedig támadni őt.
A rendezvénytilalommal kapcsolatban arról beszélt, örülne, ha június elejétől-közepétől a kisebb rendezvényeket meg lehetne tartani szigorú biztonsági intézkedések mellett. Példaként említette a szabadtéri sportrendezvények látogatását, továbbá zárt térben - 3-4 szék kihagyásával - színházi előadások, hangversenyek megtartását, de jelezte, döntés erről még nem született.
A miniszter egyelőre kivárást javasolt a tervezett külföldi nyaralásokat illetően. Magyarország célja, hogy mielőbb megnyissa határait a szomszédos országok felé és felől, ha ez biztonságos - mutatott rá.
Azt is mondta egy másik felvetésre, hogy Karácsony Gergely főpolgármester véleményét ezután is kikérik a budapesti járványügyi helyzet fontos kérdéseiben.
Az augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték ügyében a miniszter azt közölte: ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi, akkor jó és indokolt döntés egy nagy, turizmusélénkítő, 3-4 napos budapesti Szent István-napi program megrendezése.
A beszerzett lélegeztetőkészülékek minőségéről szóló egyes sajtóhírekre úgy reagált: a Semmelweis Egyetem az innovációs tárca megbízásából - négy hazai orvosképző egyetem nevében - egy felmérést bonyolított le, amelynek az volt az eredménye, hogy a beszerzés megfelel az egyetemi kórházi igényeknek és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásának, amely a koronavírusos betegeknél kifejezetten úgynevezett noninvazív módszerek alkalmazását javasolja. Az egyetemek 56 noninvazív és 140 invazív lélegeztetésre alkalmas gépet is kaptak a legsúlyosabb állapotban lévő fertőzöttek kezeléséhez - tájékoztatott, visszautasítva, valótlannak nevezve a témában megjelent cikket.
A Budapest-Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése ügyében azt közölte: elég könnyű belátni, hogy munkahelyteremtő beruházásról van szó, így igenis összefüggésben van a koronavírus-válság leküzdésével.
Arról, hogy érkezett-e már bocsánatkérés a diktatúrázás, nácizás miatt, azt mondta: nem naivak, de kitartóan reménykedve várják azokat. Magyarországgal szemben egy olyan gyalázatos kampányt folytattak sokan, amelynek semmilyen alapja nem volt - fogalmazott. Az Európai Bizottság véleménye is ezt támasztja alá, illetve a magyar kormány szándéka, hogy a veszélyhelyzeti felhatalmazást visszaadja - mondta.
Gulyás Gergely az otthoni munkavégzés tapasztalatairól, jövőjéről szóló kérdésre elmondta: ezt eddig is a munkáltatókra bízták, és ezentúl sem kívánnak helyettük dönteni. Megjegyezte: Magyarország szenvedett az elmúlt években attól, hogy rendkívül alacsony volt a távmunkában foglalkoztatottak aránya a munkaerőpiacon belül. Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján remélik, hogy a cégek növelni fogják a jövőben a távmunkában foglalkoztatottak arányát.
A külföldi állampolgárok rokonlátogatásáról azt mondta: mindent elkövetnek azért, hogy ezt a lehető leggyorsabban lehetővé tegyék. Ahol tudják, viszonossági alapon - jelezte. Hozzátette: olyan szomszédos országok esetében, ahol a járványügyi helyzet, a halálozások száma nagyságrendileg nem tér el a magyartól, az óvatos, megfontolt határnyitásra készen állnak. További információkat az operatív törzs ad a kérdésben - közölte.
A miniszter újabb felvetésre megerősítette, hogy amíg a veszélyhelyzet fennáll, nem kell parkolódíjat fizetni. Továbbra is az a cél, hogy amennyire lehet a tömegközlekedésben a nagyobb tömeg kialakulását elkerüljék - mutatott rá.
Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének felvetésére, miszerint át kell gondolni az egészségügyi struktúrát, azt mondta: egy olyan egészségügyi válsághelyzet után, mint ami mögöttük van, ez mindenképpen indokolt. Kifejtette: az, hogy Magyarországon erős állami egészségügy van, mindenképpen pozitívum és megőrzendő érték. Ott, ahol csak magánegészségügy van, lényegesen kevésbé volt hatékony a védekezés - jegyezte meg.
Kitért arra: az egészségügyben dolgozóknak mindannyian nagyon sokat köszönhetnek, mindenki rendkívüli áldozatkészségről tett tanúbizonyságot. Látszottak ugyanakkor a rendszer hibái, hiányosságai a finanszírozástól a raktározási szabályokon át a készletgazdálkodásig. Itt a lehetőség, hogy a járványhelyzet csillapodásával a szükséges tapasztalatokat levonják, és ha a magyar egészségügy jobbá tétele érdekében tehetnek valamit, akkor azt most tegyék meg - mutatott rá.
A Pesti úti idősotthon ügyében folytatott vizsgálatról szólva kiemelte: az Emmi fog dönteni Karácsony Gergely főpolgármester felvetéséről, amelyben a fővárosi kormányhivatal helyett másik eljáró hivatal bevonását kérte. Egyelőre a higiéniai szabályok megsértése miatt egymillió forintos bírságot szabtak ki az otthonra, és az orvosi ellátás biztosításának hiánya miatt is folyik vizsgálat, illetve egyéb higiéniai feltételek megléte ügyében.
Arról, hogy számos ellenzéki településen csökkentették a közalkalmazottak fizetését a járványra hivatkozva, úgy vélekedett: ha a munkaidő csökkent, akkor lehet kevesebb a munkabér. Azért tartja érdekesnek, mert amikor ezt a rugalmasságot a kevésbé védett munkaviszonyoknál lehetővé tették, akkor éppen azon ellenzéki pártok kritizálták a döntést, amelyek polgármesterei most a jelzett lépéseket megtették.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette: a járványveszély mértéke érdemben csökken, az óvodák, bölcsődék az egyes megyékben május 25-tól, a fővárosban június 2-tól visszatérnek a normális működési rendhez. Ezekben az intézményekben külön igazolás nélkül is fogadni kell a gyermekeket - hangsúlyozta. Megjegyezte: a szülők sok esetben nem éltek a felügyelettel, hanem szabadságot vettek ki, ezek pedig mostanra elfogytak.
Az iskolákkal összefüggésben jelezte: a tantermen kívüli digitális munkarend jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad. A tanév nem hosszabbodik meg - közölte. Június 2-tól engedélyezik a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, ami kiscsoportos konzultációkat vagy egyéni felkészítést jelenthet. Engedélyezik a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását is.
Június 2-tól a gyermekek felügyeletét valamennyi iskolában meg kell szervezni, ennek biztosítását az intézményektől június 26-ig kérik.
Június 2-15. között elsősorban felzárkóztató, tanulást támogató tevékenységek szervezhetőek, utána június 16-26. között a következő tanévre való felkészülésre, felzárkóztatásra is sor kerülhet. Június 26-ig az étkezést a gyermekfelügyeletben részt vevők számára a tanév szabályai szerint kell biztosítani, és június 29-től állnak át a nyári szüneti rendre.
Tanévzárásról, bizonyítványosztásról, ballagásokról azt mondta: azt kérik az intézményektől, hogy ezt ne szervezzék a hagyományos módon, a nagy tömegeket megmozgató, nagy volumenű eseményeket próbálják kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy például egy osztály számára ne lehetne megtartani.
A nyári táborokról jelezte: június 16-tól napközis és ottalvós formában egyaránt megtarthatók lesznek.
hírek innen, onnan
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
A dolgozók 97 százaléka távozott 2024-ben a Szőlő utcai intézetből, a többi intézményben is nagy volt az elvándorlás
A dolgozók egyharmada távozott a gyermekvédelmi intézményekből 2024-ben.
Ezért ne fizess soha a bankkártyáddal.
Végzetes csapda is lehet!
Fergeteges showműsor és világsztárok a téli olimpia történelmi megnyitóján
Hivatalosan is kezdetét vette a milánói-cortinai téli olimpia.
"A szülők rettegnek" - Ütötte, rúgta a gyerekeket az óvodában a kegyetlen dajka
"A szülők rettegnek."
Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében
Lassan egy éve tart az eljárás.
Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei
Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...
Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.
Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...
Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó
Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.
Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére
Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Győrben is adományoztak a rászorulóknak
- Most Ön is segíthet a győri értelmi sérült gyerekeken!
- Győrnél az M1-es felhajtónál ütközött két kocsi az M85-ös körforgalomban
- Tilos látogatni a győri kardiológiát bizonytalan ideig
- Eltűnt a 15 éves győri fiú, Bence
- Toborzás az Egészség-Piacon, Győrben
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


