Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

"A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni" - fogalmazott a kormányfő, úgy értékelve: a magyar védekezés bevált. Azt mondta, "ha tartjuk azt, ahogy eddig éltünk, és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, és "a szükséges eszközöket mi gyártjuk", mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb.

Megjegyezte továbbá: a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.

Mit sem érnek azonban az eszközök, ha a szabályok nem pontosak, illetve az emberek nem tartják be őket. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a következő hullám elleni védekezésre "úgy fussunk rá, hogy ne legyen vita semmiről se" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a tervszerű, higgadt, kiszámítható védekezést nem szabad feladni, "nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás", hanem "legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk". A "nyugalom hátterében" folyamatosan több száz ember áll készenlétben "egy gépház megbízható módján" - jelezte.

A miniszterelnök elmondta: az operatív törzs ülésezik, keddenként tesz javaslatot a kormánynak az esetleges módosításokra, erről a kabinet szerdánként tud határozni, a döntések pedig pénteken lépnek hatályba. Ez elsősorban a külföldre utazóknak fontos - folytatta -, mert a veszély most a vírus behurcolása. Ezért arra kérte az érintetteket, hogy kövessék az országbesorolásokat, és külföldre utazás esetén a zöld jelzésű országokat válasszák, ne a sárgákat és a pirosakat, mert ezzel nemcsak magukra, hanem az itthon maradókra is bajt hozhatnak. A világban sok helyütt megindult a második hullám - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozóknak is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket. A keretből 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.

A munkaügyi helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy a járvány miatt összességében ugyan megtört a foglalkoztatás lendülete, de ezt már sikerült visszaállítani, néhány hét múlva pedig az is kijelenthető lesz, hogy teljesült az a kormányzati vállalás, amely szerint annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit tönkretett a vírus.

A kormány a gazdasági védekezés egy speciális változatát alakította ki - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy sokat szokott segíteni neki a "szellemileg nagyon bátor" Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint "kanyarban kell előzni", vagyis ki kell találni olyan speciális magyar válságkezelő lépéseket, amelyekkel előnyre lehet szert tenni a válság időszakában.

Más országok válságkezeléséhez képest a legfontosabb eltérésnek a kormányfő azt tartja, hogy Magyarország nagyon jelentős összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén. Ez pedig jövőre fantasztikus eredményeket fog produkálni, 2021-ben egy olyan "beruházási boom" mutatkozik majd meg a magyar gazdaságban, amire régen volt példa, és "jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk" - értékelt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt egy bizonytalansági tényező zárójelbe teheti: ha van második hullám, és az térdre kényszerít bennünket.

A rádióműsorban szó volt arról is, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Veszprém, amiről a kormányfő azt mondta: ez egy lehetőség lesz arra, hogy ezt a fantasztikus országot megmutassák a világnak, de akkor az nem lehet koszos, viharvert. Veszprém egy ékszerdoboz, a lábainál pedig ott a Balaton - fogalmazott.

A kulturális fővárosi program jó kezekben van, Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes fogja össze kormánybiztosként, és a térségre összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak - ismertette.

A legutóbbi EU-csúccsal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt: a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint "amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb", hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert "az a mienk, azért mi dolgoztunk meg". A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért "jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni, különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.

"A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba" - közölte Orbán Viktor.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Djokovic bemelegített, Mladenovic újra összeomlott

Mladenovic a US Openen is emlékezetes "leolvadást" produkált.

Be sem ütötte a lábát, mégis kék-zöld foltos? Ez az oka.

Ha gyógyszerekkel kell szabályozni a véralvadást és a vérzékenységet, de kék-zöld foltokat tapasztal a bőrén, forduljon orvoshoz!

Budapestnek pénz kell, de feltöri érte valaki a malacperselyét?

Jegyzet arról, hogy valahogyan talpra kellene majd állítani a budapesti turizmust. De kinek és miből?

Rossz hírt kapott a Bayern München

A csapat két hétig nem számíthat Leroy Sanéra.

Nem éri meg éves autópálya matricát venni

Legalábbis idén már nem. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) október elsejével...

Macron nem enged: "Azért harcolok foggal-körömmel, hogy az EP továbbra is ülésezhessen Strasbourgban"

A havonkénti ingázás Brüsszel és Strasbourg között évente 114 millió eurót (mintegy 35 milliárd forintot) emészt fel.

Ezért sírta el magát Demcsák Zsuzsa Hajdú műsorában - Videó

A pénteki adásban a műsorvezető volt Hajdú Péter vendége.

Pilótának ne akard küldeni a gyereked, újra lejtőn az olaj is

A tegnapi nagy emelkedést ma részben korrigálják a tőzsdék, szomorkás a hangulat Európában és az USA-ban egyaránt. Mindenki az amerikai...

Merkel több fertőzöttre számít a következő hónapokban

A német kormányfő a fertőzések számának emelkedésével kalkulál.

14 európai országba utazhatunk szabadon

Szomszédos és tengerparti országokba egyaránt szabad az út.

Sport

A szerelem hozta Európába, botrány-szereplőként érkezett Barcelonába, legnagyobb sztárként zavarták el

Összegyűjtöttük Luis Suárez legnagyobb botrányait és legjobb meccseit.

Hatalmas örömhír érte a Fradi focistáját a BL-meccs előtt - fotó

A védő jó hangulatban léphet pályára a Molde ellen.

Fucsovics Márton: Karrierem egyik legnagyobb győzelme a mostani

A magyar teniszező egy-két éven belül megpróbálja elérni a top tízet.

Dzsudzsák beállt, 8 perc múlva gólpasszt adott Debrecenben - videó

A debreceni csapat 3-1-re győzött az NB II 10. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Magabiztosan várja a Fradi elleni BL-selejtező visszavágóját a Molde

Öt mérkőzés óta nyeretlenek, viszont a selejtezőben nagyon jól ment nekik eddig idegenben.

Lothar Matthäus szerint egy bizonyos játékossal még erősebb lehetne a Bayern München

Legutóbbi három Bundesliga-mérkőzésén nyolc gólt szerzett.

A Fradi korábbi edzője szerint a Molde magas beívelései gondot okozhatnak

Az erdélyi szakember 50 százalék esélyt ad az FTC-nek, hogy bejusson a BL-csoportkörbe.

Fucsovics legyőzte a világ egyik legjobb teniszezőjét a Roland Garroson

A US Open után most a Roland Garroson is bravúrt ért el Fucsovics Márton.

Péntekig kapott időt a Barcelona, hogy nyélbe üsse a transzfert

Nagy fogást jelenthet be még a héten a katalán együttes.

Michael Schumacher fia bemutatkozik a Forma 1-ben

Mick Schumacher a jövő heti nürburgringi verseny szabadedzésén debütálhat.

Ezt a Zidane-cselt látva maga Zidane is elégedetten bólintana

John McGinn nagyszerűen futballozott a Fulham ellen, a két gólpassza mellett bemutatott egy szenzációs cselt is.

Betalált az új igazolás, a szezon második rangadóján is nyert a Liverpool

Bár mezőnyben végig dominált a Liverpool, az Arsenalnak meg voltak a lehetőségei, végül azonban megérdemelten nyert az angol bajnok a Premier League 3. fordulójának zárómeccsén. Így a Chelsea után az Arsenalt is le

0

Bulvár

Hideg őszre lehet számítani a régi időjóslás szerint: szeptember 29-e fontos nap volt a népi hagyományban

Szent Mihály napjához több régi hiedelem és szokás kapcsolódik, például a szüret és az időjóslás kapcsán.

6 dolog, amit a legtöbben megbánnak haláluk előtt

A halál közelsége sok mindenre ráébreszti az embert. A legtöbben ekkor döbbennek rá, hogy mit rontottak el vagy csinálnának másképp, ha még lenne rá idejük. S talán pont erre taníthatnak meg bennünket azok a felismerések, amiket a...

Burgonyatenger a főúton

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Worms városában az egyik főutat teljesen beterítette a szerteszét guruló burgonya.

Bakács Tibor 61 évesen takarítóként dolgozik - A Megasztár egykori zsűritagja most így él

Bakács Tibor úgy véli, akkor ment tönkre az élete, amikor sikerei csúcsán volt.

Csak ugrálni akart egyet a trambulinon ? tragédia történt

A trambulinokról közismert, hogy elég veszélyesek, a múltban nagyon komoly baleseteket lehetett feljegyezni ezekkel a sporteszközökkel, játékokkal kapcsolatban. Most rendkívül megrázó történetet tett közzé az egyi

Miért jelölték meg a templomosok ezt a pontot a térképen? A 12. századi kápolna őrzi titkos tudásuk nyomát

A templomosokhoz köthető épületek egyik legmisztikusabbja az Ibériai félszigeten található Szent Bertalan-kápolna.

Látványosan csökkenti a vízszámlád, ha kipróbálod ezt a 6 praktikát: egyszerűek, mégis hatékonyak

A számlák egyik hónapban sem maradnak el, de bárki tehet azért, hogy alacsonyabb összeg szerepeljen rajta. A vízdíj is csökkenthető.

Müller Cecília szerint már lehet bizakodni

Bár a napi új esetszámok magasak, azok, úgy tűnik, ezer alatt stabilizálódnak, a vírus reprodukciós rátája lecsökkent.

Császár Előd először szólalt meg 22 éve okozott halálos autóbalesete óta

Császár Előd balesetéről máig sok pletyka kering, így az is, hogy bedrogozva okozta, ami nem igaz.

Így is fertőzhet - újra egy világelső magyar felfedezés a koronavírusról

A szegedi Pharmacoidea gyógyszerkutatással foglalkozó magáncég kutatói a koronavírus új fertőzési módjáról tettek közzé egy tudományos ellenőrzés előtt álló tanulmányt. Ebben arról számolnak be, hogy eredményeik szerint a koronaví...

Szeretnéd tudni, koronás vagy-e? Kérdezd meg a kutyád.

Jelentősen lerövidítheti és olcsóbbá teszi a tesztelést a négylábúak segítsége.

Hogyan szárítsd be otthon a hajad? Egy fodrász örökéletű trükkjei

A fodrászatokban nem csak attól lesz szép a haj, mert mondjuk befestik vagy levágják, hiszen maga a szárítás és a formázás is megismételhetetlenül tartósnak és szépnek tűnik. Azonban ha otthon is rászánsz egy kis időt és gyakorols...

blogmorzsák

Kicsi, közepes, szu­pernagy ‑ fekete lyu­kak minden méretben

A nemrég felfedezett eddigi legerősebb gravitációs hullám révén kimutatták egy közepes tömegű fekete lyuk létrejöttét.

Cusco arany kertre épült kolostora

A Kolombusz előtti Amerika legnagyobb államszervezetének a szakrális központja volt a Coricancha.

A kicsinyesség csúcsa: Málta, György herceg és a cápafog

A máltai miniszter tehát zokon vette, hogy az ősmaradványt a brit herceg kapta meg játszani.

„Szeretném, ha fontosabb lennék neki“

„A csaj mások előtt bunkó vele és csak akkor találkoznak, ha nincs jobb dolga.“

Poloskainvázió ellen: így riaszd el a bogarakat!

Itt a vegyszermentes módszer, hogy elkerüljék otthonod a poloskák.

Hogyan mentik a lascaux-i barlangot?

A karbantartók azok a ritka személyek, akik bemehetnek, valamint a restaurátorok.

Kínai kütyük a szépség és az egészség jegyében

Ajándéknak vagy saját magunknak, hogy szebbé tegyük az.

Klimax? Ne aggódj!

Hormonpótlás nélkül sem kell szenvedned.

Elnöki leckék

Mit tanulhatunk az amerikai elnöki vitákból az énmárkaépítésről?

Amikor Emmanuelle dalra fakadt

Érzéki és zenés kalandozás a hetvenes évek retro bálvá­nyával, Sylvia Kristellel.

Mesés csapda

A saláta-mesekönyv nem csak a politikai babérokra törő hivatásos ellendrukkereknek állított fel csapdát.

0