Ezt olvasta már?

Országszerte erős szélre figyelmeztetnek

Országszerte erős szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

0

Korszerűsítették a bágyogszováti idősek otthonát

A vissza nem térítendő támogatás közel 64 millió forint volt, melyet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap

Ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított bágyogszováti idősek bentlakásos otthona. Bágyogszovát Község egyik meghatározó épületét érintette a fejlesztés, amiben önként vállalt önkormányzati feladatként az működik.


hirdetés

A 63,94 millió forintos beruházásnak köszönhetően Bágyogszovát Község Önkormányzata az épület fenntartását költséghatékonyabban tudja majd biztosítani. Az elmúlt hónapok munkálatai során, az épületen a külső nyílászárókat korszerű nyílászárókra cserélték, utólagos homlokzati és födém szigetelés került az épületre. 1 darab kondenzációs kazánt is beépítettek, továbbá napelem rendszer és napkollektor is került az épületre.

A munkálatok azért váltak szükségessé, mert az épület az elmúlt évtizedekben elhasználódott és már nem felelt meg a mai kor támasztotta hőtechnikai követelményeknek. A felújítással nagymértékben csökkenthetők a fenntartási költségek, és sokkal gazdaságosabban lesz majd üzemeltethető az épület. Emellett az is fontos szempont, hogy az alacsonyabb fűtési energiaigény hatására csökkeni fog a károsanyag-kibocsátás, így az önkormányzat az eddiginél is többet tesz a környezet védelméért.

A fejlesztés eredményeként Bágyogszovát Község olyan közintézményi épülettel gazdagodott, amely megfelel a mai energetikai előírásoknak és környezetvédelmi szempontoknak. Mindez nemcsak a fenntartási költségekben tükröződik majd, hanem sokkal komfortosabb környezetet is biztosít, a megújult homlokzat pedig a településképet is javítja.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A megújult épületet december 1-én adták át ünnepélyes keretek között. Az ünnepségen köszöntőt mondott Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és Horváth László, Bágyogszovát polgármestere. A beruházásnak köszönhetően a települési önkormányzat példát tud mutatni a településen élőknek a fenntartható működés terén, így segíti a jó gyakorlatok széles elterjedését.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Most érkezett - Dráma a Magas-Tátrában: magyar turistacsoportot temetett el a lavina, halálos áldozat is van

Tragikus lavinabaleset történt a Magas-Tátrában, egy magyar turistacsoportot elsodort péntek délután a lavina, többeket eltemetett a hó.

Örülhetnek az örökségvédők: mégsem szélesítik ki a Lánchidat

Mégse szélesítik ki a Lánchidat bicikli sávval jelentette be Tarlós István.

Cyberbullying, happy slapping, dizájner drogok: komoly veszélyek leselkednek a fiatalokra

Cyberbullying, happy slapping, dizájner drogok ezek a legújabb, fiatalokra leselkedő veszélyek, de emellett ugyanúgy jelen vannak a lopások,...

Ingyen van: innen már le is töltheti a vadonatúj Galaxy S10-ek háttérképeit

Szerdán mutatta be a Samsung új csúcstelefonjait, a Galaxy S10-család tagjait. A készülékek hivatalos háttérképeit akár már le is lehet...

"Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a Fidesz elhagyja az EPP-t" - mondja a lengyel néppárti képviselő

Az osztrák néppárt felfüggesztené Orbánék tagságát a Néppártban.

Gyurcsány: Klárával felkészültünk a támadásokra

Klára alkalmasságában, hogy vezesse a DK listáját, cseppet sem kételkedem. Sok nyelvet beszél, dolgozott államigazgatásban, európai...

Konditeremben kapták lencsevégre M. Richárdot, aki másfél hete súlyos szívbetegsége miatt hagyhatta el a börtönt

Múlt hét hétfőn engedték ki ismét a börtönből M. Richárdot. A 41 éves férfit azzal az indokkal engedték el az előzetesből, hogy...

Ezt tette a videojáték-függőség a gyermekkel, anyja kétségbeesetten keresi megoldást - videó

Lilybeth Marvel végső elkeseredésében vette videóra azt, hogy gyermeke hogyan viselkedik, ha számítógép közelében van. A tizenhárom...

A Dózsa György úti gázolás egyik vádlottja konditerembe jár műtétje előtt

Két hét múlva műtik a Dózsa György úti gázolás egyik vádlottját.

Már márciusban kezd a McLaren új technikai igazgatója

Már márciusban munkához láthat a McLaren F1-es csapatának új technikai igazgatója, James Key. A szakembert elengedi a Toro Rosso.

Mi lett volna, ha John Wick helyett a kutyája indul bosszúhadjáratra? Az Odinból most kiderül

Keanu Reeves főszereplésével hamarosan a mozikba kerül a legendás bérgyilkos, John Wick történetének harmadik felvonása is, a Parabellum....

Mutatjuk, hol kereshetsz 600 ezer forint felett - Itt a lista a magyarok béréről

Tavaly jelentősen nőttek a keresetek a KSH friss, 2018 egészére vonatkozó adatai szerint. Ebből azt is összegyűjtöttük, hogy melyik...

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Vadonatúj, minden igényt kielégítő aréna kerül a helyére.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

A Dortmund 18 éves zseniális szélsője Anglia válasza Neymarra?

A félelmetesen tehetséges Jadon Sanchóról is szól a Bundesliga 2018/2019-es szezonja.

A merész Barcelona 100 milliót fizetne a Manchester United egyik legnagyobb értékéért

A Mundo Deportivo szerint a Barcelona továbbra is csatárt keres.

Neymar hiába menekült el Messi elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

A Renault vitte az F1-es barcelonai teszt negyedik napját

Nico Hülkenberg érte el a legjobb köridőt az idei Forma-1-es szezon első hivatalos tesztjénék negyedik napján.

0

Bulvár

A NASA lefotózta a Hold túloldalán robogó kínai holdjárót

Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.

Csípős, de jó. Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény

Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek az év minden napján. Ez nem más, mint a torma, amiről sokan talán nem is tudják, hogy mennyi előnyös hatása van, amelyek bizony jól jöhetnek az étrendünkben és a házi patikában is.

"Majdnem elokádtam magam" - Vasvári Vivien igényeinek nem felelt meg Bali

A luxusfeleséget nem nyűgözte le az indonéz nyaralás.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Valóban a méret a lényeg? Nők vallanak a férfiak fő parájáról

A Redditen a napokban felmerült az örök kérdés: vajon valóban a méret a lényeg, ha péniszről van szó?

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

Tolonganak a megrendelők, 500 millió forint értékben vettek ebből a zsebre rakható projektorból

Nem várt fordulatot vett egy kis projektor története az Indiegogón. Úgy tűnik, a fejlesztőknek olyan dolgot sikerült kitalálniuk, amelyre valóban nagy szükség van.

Gyerekként te is hordtad ezt a cipőt, most pedig a sztárok őrülnek meg érte - Ez lesz az idei divat

A híres énekesnő az elmúlt évek során nagyon gyakran viselte magán a Mary Jane cipőket, és most már egyre több divatház látja meg benne a fantáziát.

Elhunyt Fésűs Éva

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas író - tájékoztatta a kaposvári polgármesteri hivatal az MTI-t csütörtökön.

Eddig rosszul vezetted a háztartást: dobd ki a vécékeféd, és moss sokkal többet!

És még annál is többet. A szakértők ezt javasolják.

A születésed napja elárulja, hogyan alakulnak idén a pénzügyeid

A pénz nem boldogít, tartja a mondás, de azért jó, ha van, tesszük hozzá többnyire kicsit epésen. Sokan úgy gondolják, sosem lehet belőle elég, mások szerint, amíg a megélhetést fedezi, nincs okunk panaszra. Egy viszonyt biztos: a pénz mindenkit érdekel, és a csillagok segítségével most azt is megtudhatod, mire számíthatsz a forinttal kapcsolatos viszonyod tekintetében.

blogmorzsák

A legendás magnókazetta

Ki ne tekerte volna vissza ceruzával az elejére, hogy a walkman ne fogyassza az elemet vagy ne bosszankodott volna amikor a magnó bezabálta a kedvenc kazit?

Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban

Réges rég rabszolgák vagyunk a hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Konzultáljunk a Palkovics-tervről!

Ha a Palkovics-terv sikerrel járna, onnantól nem lenne Magyar Tudományos Akadémia.

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

Büntetőeljárás vár azokra, akik ká­bítószer használat miatt lesznek rosszul

Ha az életed a tét, nem szabadna, hogy a börtöntől kelljen tartanod!

Újabb részletek a fogolyszökésről

„Több híresztelés is arra utal, hogy nem minden úgy történt a fogolyszökéssel kapcsolatban, ahogy azt eddig elmondták nekünk.“

Így működik a fül

Emellett azt is elmondjuk, mi a feladata a halláson kívül.

Biztos, hogy életed párját találtad meg?

Hasonló a hasonlóra lehet, hogy rátalál, de boldogok még nem lesznek tőle. De akkor mi a megoldás?

Kihaltnak hitték, aztán szembejött a tengerparton

Majdnem így történt a 112 éve kihaltnak vélt galápagosi óriásteknőss újrafelfedezése, ám a valóság kicsit másként alakult.

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Taktikus 25 éve­seket akarunk a VV10-be!

Mit gondolnak a hogyvoltírók a VV9-ről és mitől lenne jobb a VV10 szerintük?

0