Ezt olvasta már?


Közel hárommilliárd forint egyházmegyei fejlesztésekre Soprontól Győrig

Több mint 2,8 milliárd forint támogatást kapott két pályázaton keresztül a Győri Egyházmegye a központi költségvetésből.

Az összegből megújulhatnak és gyarapodhatnak a püspökség által fenntartott oktatási-nevelési intézmények.

 

A Győri Egyházmegyében nyolc katolikus közoktatási intézmény működik, több olyan, ahol az óvodától a gimnáziumig folyik az oktató-nevelő munka.

 

Pénteken Veres András megyés püspök sajtótájékoztatón számolt be arról a gyakorlatról, ahogy az állam az egyházi iskolákat támogatja. Elmondta, hogy ugyanolyan finanszírozásban részesülnek, mint az állami intézmények. Az adott évben az egyházi iskoláknak biztosított normatíva a teljes összeg 70–80 százaléka, a következő évben kapják meg a fennmaradt összeget.

 

A kormány az egyházi iskolák felújítására, újak építésére és eszközbeszerzésre is biztosít támogatást. Erre a célra a Győri Egyházmegye a 2018-as központi költségvetésből – két pályázaton keresztül – több mint 2,8 milliárd forintot kapott, amelyet az óvodákat és általános iskolákat érintő hároméves program keretében használnak fel fejlesztésre. A megyés püspök elmondta, hogy az első ütemben ebből épült fel a Lőverekben a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium új tagóvodája közel 530 millió forintból, illetve a mosonmagyaróvári Hildegard Óvoda felújítása, udvarának bővítése kalandvárral és játékokkal és eszközfejlesztése közel 70 millió forintból valósul meg.

 

A két említett intézményen kívül a fejlesztési program érinti még a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvodát, Általános Iskolát, Alapfokú Művészeti Iskolát, Gimnáziumot és Kollégiumot, a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvodát és Általános Iskolát, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskolát és Óvodát, a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumot, Általános Iskolát és Óvodát, a komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolát és Óvodát.

 

A Győri Egyházmegye a támogatásból digitális táblákat szerzett be négy oktatási intézménye részére, közel 25 millió forint értékben. Az Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 10 darab, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 4 darab, a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 8 darab, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 4 darab digitális táblát kapott. Ugyanezekben az iskolákban kicserélték az alsó tagozatos osztályok bútorzatát is, amelynek összértéke megközelíti a 40 millió forintot. Elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a Győri Egyházmegye közoktatási intézményeinek a Kodály-program harmadik ütemében az idei hangszercsereprogram 10 elektromos zongorát biztosított, amely további lehetőséget kínál a zene után érdeklődő tanulók számára, hogy minőségi hangszeren gyakorolhassanak. Veres András megemlítette azt is, hogy a zongorákon kívül az egyházmegye óvodáinak és általános iskoláinak különféle zeneszerszámokat vásároltak, hogy ezzel is erősítsék a színvonalas zenei oktatást, amely elengedhetetlen a gyerekek harmonikus személyiségfejlődéséhez. A megyés püspök a német példát említette, ahol minden alapfokú oktatási intézményben folyik zeneoktatás.

 

Locsmándi Zsófia, a soproni óvoda vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy szükség volt az új épületre.

– A régi óvodaépület szakmailag-műszakilag már nem volt megfelelő, ráadásul csak két csoporttal tudtunk működni. Időközben kiderült, hogy nagy igény mutatkozik a soproni családoknál a katolikus neveltetés iránt. Öröm, hogy a régi helyére új, korszerű óvodát építtetett az egyházmegye, ahol tavaly novembertől már három csoportban van helye hetvenkét kisgyereknek. Az általános óvodai program mellett nagy hangsúlyt fektetünk a vallási és zenei nevelésre, a mese és a játék is mindennapjaink fontos része. A munkánkba gyakran bevonjuk a szülőket is, akik nagy örömmel és szeretettel vesznek részt a közösségi programjainkban.

 

 

 

 

forrás: kisalfold.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...

Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon

Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.

Danny Blue olyat tett Böbével, amitől nemcsak a nő, hanem az őket figyelő Nagy Ő is sírva fakadt – videón Stohl András könnyei

Különleges vendég érkezett a pénteki adásban A Nagy Ő villájába. Danny Blue Stohl András három feleségjelöltjét, Böbét, Krisztát...

Gossip Girl rajongók figyelem: jön a folytatás.

Blair Waldorf karaktere hamarosan visszatér. A Gossip Girl könyvek szerzője bejelentette, hogy külön regényt ír a sorozat legmegosztóbb...

Az utolsók között vonult be a magyar csapat az olimpia megnyitóján – videó

Először fordult elő, hogy több helyszínen is felvonultak a sportolók.

Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére

Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0